Anyósnak anyák napjára szép verset/gondolatot tudtok?
Egy szép verset keresek anyósom számára, amit képeslapra írnék. Valami olyat, ami nem túl nyálas és leginkább arra irányulna, hogy tisztelem, amiért és ahogy a fiát nevelte, jó anyukának tartom.
Nem akarok csöpögőset, már csak azért sem, mert a mi személyes viszonyunk egyéb okokból annyira nem rózsás, megvan a távolságtartás. De minden évben felköszöntöm, mert tisztelem és hálás vagyok a fiáért, ha lehet így mondani.
Szóval esetleg tud valaki valami jó verset/idézezet/gondolatot?
(A neten keresve egyet találtam csak, ami magázódós és túl nyálasnak is tartom, szóval azt ne is írjátok, mert az nem jó nekem.)
Köszönöm előre is az ötleteket!
Ne verset írj. Írd azt, amit ide írtál, amit te gondolsz.
Nemigen találsz anyóst méltató verset.
Gyere, babám, a pincébe,
Annak is a legmélyére,
Tartsál a kezedben gyertyát,
Hadd csodáljam rózsás orcád!
A hordókat üssük csapra,
Lesz majd bennük jó borocska!
De te keveset hörpintsél,
Szaladj el a talicskáért,
Ha az urad sokat inna,
Legyen, mibe hazatoljad!
De addig is, jót vigadjunk,
Búnak, bajnak utat adjunk,
Töltsd tele a poharamat,
Ne hagyd, hogy itt szomjan haljak!
Húzd fel, rózsám, a szoknyádat,
Ne félj, itt senki meg nem láthat,
A gyertyát is elfújhatjuk,
Gyere, kicsit rosszalkodjunk!
Ne viháncolj, maradj nyugton,
Poharam nehogy táncot ropjon,
Vigyázni kell a nedűre,
Aranyat ér minden cseppje!
😁😄😆😅😂
Köszönöm, mi legdrágább volt Neked,
Köszönöm, mi legdrágább most nekem.
Köszönöm, ha megengeded, hogy az legyek, ami vagyok:
fiadhoz méltó menyed.
(bocs a nyálért...)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!