Kezdőoldal » Ünnepek » Ajándékozás » Senki nem vett nekem ajándékot...

Senki nem vett nekem ajándékot sem karácsonyra, sem születésnapomra. Míg én próbáltam mindenkinek erőn felül vállalva szép ajándékokat adni. Ez nagyon bánt. Van olyan fórum, vagy csoport, ahol ezzel foglalkoznak?

Figyelt kérdés

Lázasan is dolgoztam, sőt, így túlóráztam, vért adtam, és saját holmijaimat is eladogattam, hogy mindenkinek olyan ajándékokat tudjak venni, amit előre elképzeltem. Nálam sokkal jobb anyagi körülmények között élő családtagoknak. És én nem kaptam semmit. Nem a pénz miatt fontos, hiszen megtehettem volna, hogy a másokra költött összegeket saját magamra költsem. Hanem hogy ennyire nem vagyok fontos a szeretteimnek. Hogy nem értik, hogy az ajándék az figyelmesség, nem X ezer forint.

Hogy kitalálom, eltervezem, minek örülne a másik, beszerzem, időt szánok rá és gondokodok rajta.

Ezért nem is pótolja ezt a pénzes boríték, vagy az ajándékutalvány.

Ezt nem érti meg a családom, mindig azt mondják, felnőttek között már nem ajándékozunk.


Én viszont megtettem, és fogom is mindig, mert számomra öröm erre gondot fordítani.


És nagyon fáj, hogy rám már senki nem gondol.

Vannak olyan csoportok esetleg facebook-on, ahol ilyen emberek ajándékot kérhetnek, vagy bármi ilyesmi?


tegnap 17:42
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
57%
Te nem vagy nekik fontos, először ezt kell elfogadd és magad az első helyre tenni.
tegnap 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim válasza:
Egy hónapja ezen rágódsz?
tegnap 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim válasza:
100%
Én csak annak adok ajándékot, aki nekem is szokott. Eszembe se jut olyannak ajándékot adni, aki nekem nem szokott adni.
tegnap 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:

#2


Igen.

tegnap 20:45
 5/11 anonim válasza:

De most pénzes borítékot vagy utalványt kaptál? Mert ha igen akkor az annyira nem borzasztó. Én baromi nehezen tudom kitalálni hogy kinek milyen ajándék lenne jó, megkérdezem, ha nem mondanak semmit akkor marad egy főző tanfolyam vagy valami ilyesmi.

Ha tényleg semmit sem kaptál akkor inkább magadra költs, és ne foglalkozz azzal hogy nekik kitaláld minek örülnének.

tegnap 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:

Csak jelképes dolgokat, ilyen tábla csoki szintjén.


"Én baromi nehezen tudom kitalálni hogy kinek milyen ajándék lenne jó"


Én mindig írok listát, de idén már nem is láttam értelmét.

tegnap 21:49
 7/11 anonim válasza:
Egyenes a korelacỈo . Olvasd el a TE sajt kerdest .
tegnap 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:

"Ezért nem is pótolja ezt a pénzes boríték, vagy az ajándékutalvány.


Ezt nem érti meg a családom, mindig azt mondják, felnőttek között már nem ajándékozunk."


Akkor végül is kaptál valamit (pénz,utalvány)? Csak neked az nem ajándék?


Ha már megbeszéltétek, hogy nem ajándékoztok felnőttként, akkor te se tedd. Neked is jobb lesz. Írod, hogy erődön felül tettél, túlóráztál. Ennek semmi értelme. Ennek egy egyszerű, könnyed dolgoknak kéne lenni. Ha van párod, vele ajándékozzatok egymásnak. Vagy ha van gyerek, akkor ő kapjon.

Tényleg jó készülni, meglepni a másikat, de nyilván úgy, ha ez nem gond senkinek sem. Neked is jobb lesz, ha nem veszel mindenkinek, csak 1-2 embernek.

ma 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:

#6

"Akkor végül is kaptál valamit (pénz,utalvány)? Csak neked az nem ajándék?"


Ahogy írtam is, csak jelképes dolgokat.


"Neked is jobb lesz, ha nem veszel mindenkinek, csak 1-2 embernek."


De én élvezem ezt a részét, és főleg, mikor sikerül beteljesítenem a szándékomat. Ha nem kapok semmit, akkor is fogok adni. Csupán fáj, hogy más nem szánja rám ezt az időt.

ma 12:36
 10/11 anonim ***** válasza:

El kellene fogadnod, hogy nem mindenki gondolkodik úgy, mint te. A legtöbb embernek nyűg az ajándék-vadászat, mert nem ismeri eléggé a másikat, vagy nincs rá elég pénze hogy olyan ajándékot vegyen neki, amit szíve szerint akarna. Vagy csak nincs rá ideje, hogy hetekig járja az üzleteket, hogy mindenkinek vegyen valami kacatot.


Szerintem neked nem olyan csoport kell, ahol ajándékot kérhetsz magadnak (nincs is ilyen, azt gondolom), hanem inkább egy szakemberrel kellene beszélned, hogy milyen elakadásod lehet ezzel az ajándék-dologgal, ha még január végén is ezen rugózol. Ráadásul tök fölöslegesen, hiszen mint kiderült: gondoltak rád, kaptál jelképes dolgokat, csak épp az neked nem volt megfelelő. Pedig felnőtt korban ezt már tudni kellene kezelni.

ma 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!