Ezt kb. hogy kell elképzelni?
Ezt nagyjából úgy lehet elképzelni, hogy x idővel ezelőtt ismerték valamennyi csillag adatait (azaz valaki valamikor észlelte, regisztrálták, lajstromba vették). Aztán a megfigyelési eszközök fejlődtek, és újabb objektumokat figyelnek meg. Ezeket is lajstromba veszik, összehasonlítják a korábbiakkal és vagy azt állapítják meg, hogy ez egy korábbi objektum, vagy azt hogy ez egy új objektum.
Utóbbi esetben x évvel ezelőtt is létezett ez, csak még senki nem vette észre. Sok oka lehet, hogy miért. De annyi valószínű, hogy azért, mert a korábbi műszerek nem voltak rá alkalmasak.
Nem tudomb honnan vetted, hogy 75 éve nem ismerték a CrB legfényesebb csillagát...
Már az ókorban is ismertékb erre utal, hogy az általad is említett arab nevén kívül latinul is kapott nevet: Gemma ill. Gnosia.
Sőt, már azt is észrevettékb hogy változó, erre utal egy másik elnevezése is: Astaroth (ugyanolyan logika alapján, ahogy az Algol)...
De ami biztosb hogy a kora középkori arab csillagászok már ismerték (hiszen nevet adtak neki) és ugyanígy Bayer is, aki a görög ábécé betűivel jelölte meg az egyes csillagképek csillagait (az ő nyomán ismerjük α CrB néven).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!