Kb 2 hete láttam Angliában kb 1000-1500 méter magasan egy tárgyat, Mi lehetett az?
Korábban láttam Angliában este az égen egy fényes valamit amiről utólag kiderült, hogy ISS műhold volt.
Viszont kb két hete, borongós idő volt éppen telefonon beszéltem amikor kinéztem az ablakon és láttam, hogy kb 1000-1500 méter magasan van egy tárgy aminek alap esetben nem kéne ott lennie.
Kék színű korong alakú valami volt és voltak rajta sárga foltok.
A park felé ment és miközben haladt a saját tengelye körül is forgott folyamatosan.
Ürhajónak semmi képpen sem tűnt mert annak túl kicsi volt, viszont drón sem lehetett, mert annál meg nagyobb volt és másképpen nézett ki.
Ugye az UFO az azonosítatlan repülő tárgy, ez számomra az volt, viszont nem tűnt földöntúli dolognak sem, de persze nagyon meglepődtem mikor megláttam.
Mivel telefonon beszéltem ezért rögzíteni nem tudtam a tárgyat sajnos.
Látott már valaki hasonlót vagy ugyan ilyet?
Mi lehetett ez?
Múltkor is kiderült, hogy mit láttam, hátha most is.
Amit még tudni kell hogy vannak a közelben katonai bázisok.
Nem kizárt, hogy ők próbáltak ki valamit.
Első körben egyezzünk ki annyiban, hogy az ISS az egy űrállomás, nem pedig műhold :D
Egyébként én hőlégballonra tippeltem volna első körben, azoknak van az utazó magassága kb. az általad megadott intervallumban. Bár már azoknak is elég nehéz kivenni szabad szemmel a színüket, a borongós égbolttal a háttérben.
De ilyennel meg óvakodnak a borongós időtől, az ugyanis nagyon csúnya dolgokat tud művelni a hőlégballonokkal.
Meg ugye azok nem is korong alakúak.
Amúgy, ha ilyen jól sikerült megigyelned még a sárga foltokat is rajta, ablaküvegen keresztül, 1 kilométer feletti magasságban, borongós háttér előtt, akkor annak valami irdatlan nagynak kellett volna lennie. Ha ilyen kezdene el kóricálni a település környékén a légtérben, egy kilométeres magasságban, arról tuti írnának valamit a lapok, műsort kapna a TV-ben.
Miből állapítottad meg, hogy 1000-1500 méter magasan volt?
ui: Amúgy én válaszoltam a múltkori ISS-s kérdésedre. De erre a mostanira nincs ötletem. :)
Én tutira valami troll által otthon sufnizott lufit vagy drónt, esetleg lufi-drónt sejtenék a dolog mögött.
Mellesleg marha könnyű ám félresaccolni a magasságot az éjszakai égen. Ha meg közelebb volt, sokkal kisebb is lehetett.
3-as ez délután kb 3-4 óra felé tőrtént, világos volt, de egy árva lelket sem láttam az utcán, sem a parkban, már amennyit beláttam a parkból.
4-es Igazából csak saccolok, hogy kb 1000méter lehetett, de lehet, hogy rosszul tippelek és valójában csak 500 méter volt.
Hirtelen tőrtént az egész.
És nincsen kizárva, hogy még is drón volt, de ugye láttam már drónokat és azok nem így néztek ki, ettől függetlenül lehet, hogy ez is az volt.
Én is csak találgatok.
Biztos egy drón volt. Valami ilyesmi:
utolsó, nem így nézett ki.
Tudom milenek a drónok, ez másképpen nézett ki.
Ettől függetlenül lehet, hogy drón volt csak mésmilyen.
Miközben haladt a körbe is forgott.
Olyasmi volt mint ez csak nagyobb volt és ívesebb a tetelye és ezáltal a széle is nagyobb volt.
Kék alapon sárga foltok voltak benne és miközben haladt a saját tengelye körül is forgott.
Ilyen rücskök nem voltak rajta mivel ez gyogytornához való eszköz, de ehhez tudnám a leginkább hasonlítani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!