Kezdőoldal » Tudományok » Természettudományok » Ha bekövetkezett volna az...

Ha bekövetkezett volna az olajhozam csúcs, ahogy azt még korábban gondolták, akkor ma a globális felmelegedéssel is sokkal jobban állnánk?

Figyelt kérdés
Lehet mondani, hogy azoknak a geológusoknak és mérnököknek a részéről, akik lehetővé tették a nem hagyományos technológiákkal történő kőolaj kitermelést, pl. kőzetrepesztéses illetve olajpala-kitermelés stb., lényegében felelőtlenebb dolog volt ezt a tudást rászabadítani az emberiségre, mint az atombomba? Lényegében nekik köszönhetjük majd a szenvedésekkel teli kínhalált néhány évtizeden belül?

2018. szept. 7. 22:35
 1/4 anonim ***** válasza:

Ezzel kicsit el vagy tévedve.

Az alternatív olajkitermelési módokat valóban kidolgozták, de az elmúlt időben nem volt hatásuk így a legtöbb ilyen kitermelést leállították, ugyanis ezen eljárásokban az a közös, hogy csak bizonyos ár felett tudják gazdaságosan kinyerni az pedig jóval magasabb, mint a hagyományos eljárás esetén ha van bőven felhozatal.

Nos a közel-keleti olajszövetség viszont mesterségesen magasan tartja az olajkitermelést üzletpolitikából ezzel lenyomva az árat, mert túlkínálat van (vagyis csúcsra jár a kitermelés jelenleg).

Az olaj fogyás az viszont nem a kínálat függő ha van bőségesen, most se használnak annyit amit felhoznak.

Habár több a jármű, de a fogyasztásuk jobban optimalizált (pl 70-es években az átlag amcsi autó 3500-5000cm3 volt, most jó ha 2-2500). Szóval azok a jóslatok amik voltak 30 éve nem jöttek be.

Nagyjából az volt a helyzet agrár vonalon is, ahol 70-80-as években éhhalált vizionáltak, de annyit fejlődött a növényvédelem és a termőföld feljavítás, hogy most adott területen nagyságrendekkel több hozamot tudunk ma produkálni. Szóval nem vagyunk az éhhalál szélén ez ügyben se.

2018. szept. 7. 23:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

[link]


" egy hordó Brent olaj a héten már 45 dollárba is került a nyári 115 helyett, elsősorban annak köszönhető, hogy túlkínálat van. Az áremelkedéshez vagy nagyobb fogyasztásra, vagy kisebb kitermelésre lenne szükség, előbbire valószínűleg nem érdemes várni, így marad az utóbbi. A legnagyobb exportőrök azonban egyelőre nem hajlandóak csökkenteni a kitermelt mennyiséget, attól félnek, hogy azzal elvesztik a piacaik egy részét, mások benyomulnak a helyükre

....

Az amerikai palaolaj kitermelése azonban csak a korábbi magas olajárak mellett nagyszerű üzlet, jóval 70 dolláros hordónkénti árnál már kevésbé jövedelmező, 50 dolláros árnál még kevésbé éri meg. Mivel a palaolaj-termelésnél gyorsan kimerülnek a kutak, a termelés szinten tartásához folyamatosan új kutakat kell termelésbe állítani. A mostani, vagy még alacsonyabb árak mellett pedig ezt nem nagyon fogják megtenni, a tendencia már most is látszik. Az amerikai termelés visszaesése szintén lassíthatja majd az árcsökkenést...."

2018. szept. 7. 23:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 TappancsMancs ***** válasza:
Azt nem tudom, hogy az olajhozam csúcs bekövetkezett e már, az viszonyt szinte biztosra mondható, hogy csak idő kérdése és bekövetkezi, be kell következzen. Nincs végtelen olajmennyiség és nyilvánvaló, hogy a tengervíz készlethez sem fogható a mennyiség. Ez biztos.
2018. szept. 8. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Valószinűleg igen, de nem sokkal. Nyilván sokkal több lenne az elektromos autó, meg az atomerőmű, de a vegyipar olajmentesitésére még a kanyarban sincs semmilyen megoldás. Talán 20-30%-al bocsátanánk ki kevesebb CO2-t. A nagy különbség inkább az olaj árában lenne meg a kitermelés módjában, ahogy fentebb is irták.
2018. szept. 8. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!