Ismerünk olyan mutációt, amelyben egy szerv összetettebbé vált?
Tisztában vagyok azzal, hogy az evolúció során nem törvényszerű az, hogy egy adott faj komplexitása növekedik, hiszen az alkalmazkodás szempontjából sokszor az egyszerűsödés a kifizetődőbb. Ugyanakkor pedig, ha az evolúció minden irányú folyását igazolni akarjuk, akkor erre is kell konkrét példát mutatni. Az rendben van, hogy a geológiai rétegződésekben egyre komplexebb lények (is) fellelhetőek, azonban a kérdésem itt most kizárólag a megfigyelt mutációra vonatkozik.
(Példát hozva: Lenski citromsavemésztő bacijainál nem tudom, hogy maga a szervecske, amely lehetővé tette a citromsav emésztését, az komplexebbé vagy egyszerűbbé vált-e.)
Nem teljesen értem a kérdést. Nekem elég triviálisnak tűnik, hogy a komplexebb szerv evolúciós előnyt ad.
Szinte mindenhol előfordult, többek között az emberi agy, olyan komplexitási szintet ért el, olyan mennyiségű energiát igényel, hogy teljsen irracionálisnak tűnik fenntartani ekkora szervet. Még is ez biztosította az evolúciós előnyünket. Szimpla legeléssel nem is lehetett volna vállalható ez.
"Nekem elég triviálisnak tűnik, hogy a komplexebb szerv evolúciós előnyt ad."
Pedig ez még nem is igaz állítás. A komplexebb szerv sokszor energiaigényesebb, és olyan extra funkciókkal bír, amelyek adott esetben fölöslegesek. Pont emiatt léteznek csökevényes szervek is, amelyek veszítettek a komplexitásukból. Az, hogy a komplexitás az evolúció során átlagosan növekedett, csak egy matematikai törvényszerűség, hiszen egy komplexebb csak egy nála egyszerűbből tud előállni. De ez közel sem jelenti azt, hogy a komplexebb mindig is előnyösebb lenne. A baktériumok egyszerűségük révén számos olyan előnnyel bírnak, amellyel a komplexebb struktúrák nem, pl. sokkal szélsőségesebb körülményeket is kibírnak.
Pl. létezik olyan, hogy kromoszóma kettőződés, és olyan is, hogy teljes genom kettőződés.
Aztán ebből az egyik nagyon könnyen elkezdhet változni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!