A genetikánk, a dns-ünk az életünk végéig változik?
Hú köszi a gyors választ.
Egyébként 16/f vagyok.
És tudom, h hülye kérdés, de akk mind1, hogy most vagy majd 100 évesen csinálok gyereket??? :/ xD
Nos, ez már egy összetettebb kérdés.
A gyerek egészsége és jóléte szempontjából talán 30 körül a legideálisabb gyermeket nemzeni.
De, változik.
BÁRMELYIK sejtedben keletkezhet mutáció, és néhol keletkezik is. Azonban ez általában nem veszélyes, vagy pedig a szervezet elbír vele (emberben naponta keletkezik 4-5 ráksejt).
Kicsit veszélyesebb ebből a szempontból az, ha őssejtben keletkezik mutáció, és ebből is a legproblémásabb itt az ivari őssejt. Ezért a legjobb 30 éves kor előtt gyereket nemzeni, mert akkor már elég fejlett vagy hozzá, és még nem túl öreg.
Nőknek még rosszabb a helyzet, mert nekik kiskoruktól megvan az összes ivarsejtjük, és ezek bármikor tönkremehetnek. Nekik 30 év után már nem igazán ajánlott a gyerek.
Alapvetően egyetértek a 4. válaszolóval, csak pár dolgot fűznék hozzá.
"Nekik 30 év után már nem igazán ajánlott a gyerek."
Bár való igaz, hogy (főleg a nőknél) a kor előrehaladtával növekszik az utód rendellenes fejlődésének (pl. Down-kór) kockázata, talán a 30 éves határ túlzás. Inkább a 40 évet szokták határként mondani (persze már előtte is növekszik a rendellenességek kockázata, de még nem nagyon jelentősen).
Illetve még az szeretném mondani, hogy bár valóban változhat, változik a DNS-ünk, és ennek jelentős következménye is lehet (rák), de a teljes információtartalom csak egy nagyon kis része változhat meg, például a gyerekkori és időskori DNS-mintáról simán ki lehet mutatni, hogy ugyanattól a személytől van.
Zsír, köszönöm a válaszokat. Egyébként csak kíváncsiságból írtam ki a kérdést, de tényleg "okosabbnak?" érzem magam.
Talán majd egyszer még jól is jön xD
Viszont még lenne 1 kérdésem:
-Tehát akkor, ha kigyúrom magam, vagy megtanulok balett-ozni, (vagy bármit) akkor igaz a gyerekeim nem fogják örökölni ezeket az adottságokat? ... vagy igen/mégis?
"nem fogják örökölni"
Alapvetően NEM.
Egyrészt a genetikád ettől még semmit nem változik.
Még egy lehetőség lenne: közvetlenül a sejtanyagon keresztül.
Nos, ezzel két gond van:
- nem vagy nő, tehát az utódod nem örököl tőled sejtanyagot,
- nem vagy planária. Ott van ugyanis olyan, hogy ha tanítanak neki valamit, azt örökölheti az utódja. Gondolhatod, milyen sok mindenre lehet megtanítani egy planáriát (ez egy féregfajta).
Emberben ilyet még nem mutattak ki, bár elvileg lehetséges - de csak nagyon korlátozott mértékben.
Egy kis segédanyag:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!