Kilyukadhat az ózonréteg Magyarország felett. Ez minek a következménye? Milyen intézkedésekkel lehet megállítani?
A globális környezetszennyezés következő lépése lenne? Úgy tudom, Földünk környezetszennyezésének bolygóra gyakorolt hatását kiszámították előre és ez nem volt benne, tévednék ?
Úgy tudom, hogy az ózonréteg nem tud kilyukadni, csak kritikusan csekély mértékű sűrűséget képes elérni egy ország felett, rosszul tudom? Azt is tanultam, hogy az ózonréteg kilyukadásával az élet megszűnik vagy ez sem így van? Miért pont felettünk lyukadt ki ? Mit csináltunk, mi magyarok, hogy pont felettünk lépett fel Ózon koncentráció veszély? Minek az oka ez?
Megannyi kérdés sorakozik fel bennem, melynek egy közös pontja van : az aggódás. Mi lesz velem ? Mi lesz velünk magyarokkal? Emberekkel? (ha így folytatódik tovább)
Ahogy a cikkekben is írják, egy mediterrán eredetű légtömeg érkezett fölénk, aminek nagyon alacsony volt az ózontartalma. Egyébként azért rögtön a "vészhelyzet" jelzőt túlzónak érzem, ez inkább arra irányult, hogy minél több ember olvassa el a cikket.
Egy másik cikkben olvastam, hogy 11%, ami "egészségesnek számít" a sokéves átlagtól való eltérésben. Most 12%-kal volt kevesebb és máris vészhelyzet? Persze valahol meg kell húzni a határt, csak a jelzőket a média egy picit eltúlozza a nagyobb olvasottság érdekében.
"A mediterrán térségből származó léghullámok érkeznek az ország felé, amelyekben alacsonyabb az ózontartalom"
Ez sem informatív :(
Alacsonyabb az ózontartalom minél ? Annál ami itt volt?
Ha keveredett azzal, ami itt volt és az együttes hatása volt rekord, akkor ahonnan jött ott még rosszabbat kellt volna mérni, nemde ? Hisz ott lényegsen alacsonyabb ózonkoncentrációnak kellett lennie a légtömegnek.
Szerintem ez szokásos, hablaty, hogy az emberek ne ijedjenek meg. Nem tudják ők sem mi az oka ennek a rekord koncentrációnak ?
Az ózon nem más, mint egy olyan oxigén molekula, ami a megszokott két O atom helyett három O atomból áll.
Ezek a molekulák folyamatosan bomlanak, és keletkeznek. Mint ahogy előttem is leírták.
A hatvanas években valóban volt probléma az ózon réteggel az üvegház hatású gázok (CFC) globális felhasználása miatt.
Viszont a huszadik század utolsó harmadában ezek használatát betiltották, és rohamosan javulni kezdett a helyzet.
Manapság az ózon a városokban inkább légszennyező tényező, nem pedig olyan valami, ami hiányzik. (Az ózon alacsony magasságban elég káros az erős oxidáló képessége miatt)
Ezt kb úgy kell felfogni, hogy finom kávé cukorral, de ha túl sok benne, akkor kb ihatatlan.
Szerintem ezen cikkek hírértéke elég egyenlő a nullával.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!