Hogy készítik a folyékony oxigént/nitrogént?
"a folyékony változatának a palackból történő előállítása."
Hogymiazazaz?
Minden szobahőmérsékleten gáz halmazállapotú anyagnál van olyan nyomásérték, amin már cseppfolyós. A gázt addig sűrítik (közben persze hűtve, mert a sűrítéstől melegszik az ebadta), amíg cseppfolyós lesz.
A palackba ilyen nyomáson kerül.
Átlátszó gázöngyújtót láttál már, gondolom.
Az abban lötyögő lé is propán vagy propán-bután keverék gáz, olyan nyomáson, hogy szobahőmérsékleten már folyékony. Ahogy a nyomást elveszed róla, azonnal felforr és elpárolog (ezzel egyben le is hűl rendesen).
Az előállítás:?
Oxigént ipari méretekben szerintem csakis a víz elektromos bontásával állítják elő (így közben egyben hidrogént is).
Nitrogént több módszerrel állítanak elő normál levegőből, hiszen annak hetven-valahány százaléka nitrogén.
A fő két módszer a cseppfolyósra sűrített levegőből való lépcsős lepárlás (más hőmérsékleten forr, mint a többi összetevő, úgy választják el, mint a pálinkafőzésnél az alkoholt a víztől), meg az oxigén kivonása oxidációval.
> „Oxigént ipari méretekben szerintem csakis a víz elektromos bontásával állítják elő (így közben egyben hidrogént is).”
Miért nem a levegőből azt is? Amikor a nitrogént kiveszik a levegőből, akkor a maradék 97-98%-a oxigén lesz, és kapásból olcsóbb, mint az az áram, ami a vízbontáshoz kell. (A hidrogént meg amúgy szénhidrogénekből olcsóbb előállítani mint vízből, a vízmolekula elég stabil, nehéz szétszedni.)
Amúgy kis kísérletekhez úgy láttam folyékony oxigént előállítani, hogy egy vékony fémfalú teáskannába töltöttek folyékony nitrogént, és mivel a nitrogén forráspontja alacsonyabb az oxigénénél, ezért az oxigén kicsapódott a levegőből, és szépen lecsepegett a kanna oldalán.
A levegőnek csak 21%-a oxigén!
Felhasználják azt is de az igények kielégítésére kevés!
"Minden szobahőmérsékleten gáz halmazállapotú anyagnál van olyan nyomásérték, amin már cseppfolyós."
Szobahőmérsékleten nem lehet minden gázt pusztán a nyomás növelésével folyékony halmazállapotúvá tenni. Például a nitrogén és az oxigén kritikus pontja is alacsonyabb hőmérsékleten van a szobahőmérsékletnél, így ezeket a nyomás növelésével legfeljebb ún. szuperkritikus állapotba lehet vinni. Ebben az állapotban a tulajdonságok (a körülményektől függően) hasonlíthatnak valamennyire a folyadékokéra, de megmaradnak gázszerű tulajdonságok is (például az ilyen állapotú anyag kitölti a rendelkezésre álló teret).
Gondoltam kiengedem a 150 báros palackól és annyira lehűl, hogy marad egy kis folyékony is, termoszban mennyire lehet tárolni? kb 20percig kéne folyékony halmazállapotúnak lennie.
A kérdésben azért van benne az oxigén mert ezt a kérdést már feltették és nem tiltották le, az én kérdésemet arról,hogy honnan szerezhetek folyékony nitrogént azt viszont igen amúgy csak tényleg csak
annyi érdekel honnan szerezhetek folyékonyat
Lehet folyékony nitrogént venni, megfelelő biztonságtechnika mellett. Guglizva pillanatok alatt találsz. De a fent említett biztonságtechnikai szükséglet miatt "akárki" csak úgy nem vehet. amint megtaláltál egy forgalamzót, ott lehet érdeklődni, hogyan vásárolható.
Hozzánk céges szükségletre szoktak hozni néha olyan 10-20 literes termosz-palackban, zsugorkötéses illesztésekhez használjuk.
De ez nem olyan, hogy kitöltök neked egy bögrébe és elsétálsz vele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!