Hogy készül a TNT?

Nem fogod megcsinálni, mert nem is fogod tudni megcsinálni.

Tömény kénsav szobahőmérsékleten és hevítve sem reagál trotillal, csak 160co felett oxidálja és bontja el. Salétromsav, akár híg, akár tömény állapotban, továbbá néhány más oxidálószer, pl. permanganátok vagy kálium-bikromát már 100-110co-on oxidálja, trinitro-benzoelsav képződése közben. Ezért kell a nitrálás hőfokát pontosan betartani, mert az erősen savas kémhatású, fémeket korrodáló és rossz stabilitású trinitro-benzoelsav káros szennyező.

A reakció minden bizonnyal trinitro-benzaldehid képződése közben megy végre, ez igen reakcióképes termék, már levegőn állva önmagától, szobahőmérsékleten tovább oxidálódik savvá, ezért csak nehezen különíthető el. A lúgos közegben végzett oxidáció termékei között megjelenik a 2,2,-dikarboxi-3,3,5,5,-tetranitro-azoxi-benzol, amely fehér, kristályos anyag. Ez az un. fehér anyag, amely 235-240co körüli olvadáspontú, szintén káros szennyező.

Ha salétromsav/kénsav elegyben, kálium-bikromáttal oxidáljuk a trotilt, pikrinsavat nyerünk, de ez a folyamat a pikrinsav előállítására nem gazdaságos. A forró tömény salétromsav, illetve a nitrálósav részben a benzolgyűrű felnyílásával oxidálja.

A 2,4,6-trotil, mivel a molekula szimmetrikus, elektronszerkezete stabil, nem lép reakcióba. Napfény hatására, levegőn állva az összes trotilizomerek megsötétednek, ragacsossá válnak, kémiai stabilitásuk csökken. Az erős UV fény elősegíti a trotil bomlását és oxidációját, nitro-fenolok és kinonszerkezetű termékek is képződnek. Ezek ütésérzékenysége gyakran nagyobb, mint a trotilé, ezért a trotilt nem lehet közvetlen erős napfénynek kitenni, besugározni, mert a termék stabilitása csökken. Ez azonban idővel földben állva is bekövetkezik.

Az α-trotil nátrium-hidrogén-szulfittal nagyon lassan reagál piros színű termék képződése közben, ami instabil és vízzel hígítva az elegyet az elbomlik és ismét visszanyerhető a trotil. / Magas hőmérsékleten stabilis termék nyerhető, amely vizes oldatban már nem bomlik el. / A nem-szimmetrikus trotil-izomerek ellenben jól és gyorsan reagálnak nátrium-hidrogén-szulfittal, a stabilis szulfonsavak vízben oldhatóak és kimoshatóak a trotilból. Maga az alfa-trotil jól oldódik szulfitlúgban, 12%-os oldatban 2,3%-ig, azaz mintegy százszor jobban, mint tiszta vízben.

Ez a trotil tisztításának alapvető reakciója.

Ugyanis a technikai trotil ragacsos, 75-77 co-os olvadáspontú, nyers, fanyar, kissé aromás szagú termék, amely csak azonnali felhasználásra szánt robbanókeverékben esetén alkalmazható. A préstestek készítése során alkalmazott TNT-t feltétlenül tisztítani kell. Ugyanis az állás folyamán a trotilból olajszerű, sárgásbarna folyadék válik ki. Ez az un. trotilolaj, amely bomlástermékek mellett a trotil különböző izomereinek eutektikus elegyeit tartalmazza. Ez az anyag nem kezelésbiztos, igen érzékeny, megbízhatatlan, ezért az elolajosodott trotil nem használható fel biztonságosan. A trotilolaj exudációját cellulóz-észterek / propionát, nitrát, acetát / hozzáadásával csökkenteni lehet. Az igen hosszú idejű állás során, különösen rossz körülmények közötti tárolás esetén / pl. a talajban vagy vízben, iszapban visszamaradt, fel nem robbant, pl. világháborús lőszerek, robbanótöltetek, aknák, különösen világháborús anyagok / a jól tisztított trotilból is kiválik, kifolyik a trotilolaj, amely a töltetek mozdítását, vizsgálatát veszélyessé teszi. Természetesen valószínűsíthető, hogy a háborúk alatt felhasznált trotil nagy részét – már csak a jogosan vélelmezett csaknem azonnali felhasználás miatt – nem vagy kevéssé tisztították, stabilizálták, így ezek a „szükségtermékek” eleve roppant veszélyesek.

A trotil előállítása folyamán az első lépés a mononitro-toluol előállítása. Itt fő tömegében orto-, és para-izomer keletkezik. A meta-izomer képződése nem kívánatos, káros, mivel a TNT-t szennyező egyéb izomerek a meta-izomerből képződnek.

A toluol oldhatósága kénsavban a kénsav koncentrációjának növekedésével növekszik, de 80%-os koncentrációig igen alacsony, mintegy 4%, a 85%-os kénsavban megközelítőleg 10%, 90%-os töménységben ez közel 45% a nitrálás hőfokán, azaz 55co-on. A nitrálás mind heterogén, mind homogén fázisban folyhat, de a heterogén fázisú nitrálás a döntő. Következésképpen a toluol nitrálásnak sebessége, illetve az adott időtartamban a nitrált termék keletkezésének / kitermelésének / százaléka, erősen függ keverés intenzitásától. A salétromsav megoszlása a kénsavas és a toluolos fázis között Orlova szerint 0,066. Ez azt mutatja, hogy a salétromsav a szerves fázisba csak minimális mennyiségben van jelen, ezért a végbemenő reakció aránya ebben a fázisban jelentéktelen. A keverés fordulatszáma berendezésfüggő, de rendszerint percenkénti 40-80. A nitrálás reakcióhőfokát 50-60co között tartják, a reakcióidő pedig általában 2-3 óra.

A gyakorlatban 4-5 % meta-mononitro-toluol képződésével számolhatunk, ez természetesen ugyanannyi nem szimmetrikus trotil-izomer képződését okozza. Orlova szerint a gyakorlati tapasztalatok szerint a vegyiparban szokásos összetétel alapján 1% szennyeződés a trotilban annak olvadáspontját mintegy 0,465co-al szállítja le, azaz a mért olvadáspontból viszonylag jól vissza lehet következtetni a szennyezők tömegszázalékos arányára, ezáltal a tisztítási veszteségre.

Míg a hőmérséklet csak kismértékben befolyásolja a nitrálás során keletkező termékösszetételt, / a hőmérséklet csökkentése a para-izomer arányának növekedését és a meta-, illetve orto-izomer arányának csökkenését eredményezi / addig a nitrálósav aktivitásának növelése nagymértékben háttérbe szorítja a meta-izomer hozamát. Ha a savaktivitást 68- ról 82%-ra növeljük, a meta-izomer hozama 2,4-szeresen csökken. Ez azért fontos, mert bár a mononitro-toluol előállítására relatíve kevésbé tömény nitrálósav is elégséges, mégis célszerűen tömény savakat kell felhasználni, a megfelelő termékösszetétel biztosítása végett.

Ha nitrálást salétromsav híg, 32%-os oldatával, magasabb hőmérsékleten, mintegy 100-110co-on végezzük, illetve a nitráláshoz nitrogén-dioxidot használnak fel, fenil-nitro-metán képződik. Ha a nitrálást 70%-os salétromsavval végezzük, oxidált termékeket, alapvetően benzoelsav-származékot, illetve benzoelsavat nyerünk, ezért nem célszerű a tiszta salétromsavas nitrálás.

A dinitro-toluol képződését kevésbé vizsgálták, mivel ez a TNT gyártásában csak közbenső folyamat. A nitro-toluol orto-, és para-izomerei lényegében egyenlő sebességgel nitrálódnak, így ezek aránya nem befolyásolja a trotil tisztaságát, összetételét.

A p-nitro-toluol heterogén fázisban végbemenő nitrálás kinetikáját tanulmányozva megállapítható, hogy a nitrálás sebessége a nitrálóaktivitási tényezőtől, a hőfoktól és a keverés intenzitásától függ. A MNT heterogén fázisú nitrálása során a sebesség függ a keverés intenzitásától, illetve a fázishatár felületének méretéről, azonban a görbe nem olyan meredek, mint a toluol esetében. Ennek ellenére elmondható, hogy a nitrálás jelentős mértékben a fázishatáron, illetve annak közelében megy végbe, a sebességet a diffúziós sebesség határozza meg. Ezzel párhuzamosan a „vizes” fázisban is végbemegy a nitrálás, amelyben a MNT koncentrációja meglehetősen nagy. A salétromsav megoszlási fázisa ugyanis sokkal nagyobb, mint MNT esetén, mintegy 0,253.

Ha a dinitro-toluolt tovább nitráljuk, a trotilt kapjuk meg. Ez a folyamat jóval lassabb és igen intenzív körülmények között megy csak végbe, mert a molekula szerkezetében bent lévő két nitrocsoport erősen dezaktiválja a molekulát. A DNT nitrálásának sebességét lényegében a kénsav koncentrációja befolyásolja legnagyobb mértében, a 93% töménységű kénsav a minimum, ahhoz, hogy a nitrálás elfogadható kitermeléssel végbemenjen. A dinitro-toluol nitrálásának sebessége heterogén fázisban gyakorlatilag már nem függ a keverés sebességétől, ugyanis a nitrálás a DNT esetén elsősorban az ásványi, vizes-savas fázisban megy végbe, a határfelületen, illetve a szerves fázisban végbemenő nitrálás mértéke alacsonyabb. A keverés azonban mégis fontos az elegy homogenizálása, a diffuzió fenntartása érdekében. A nitrálást rendszerint 85-95co körüli hőmérsékleten végzik, a reakcióidő általában kb. 3-4 óra lehet szakaszos üzemben. / ami ma már a gyakorlatban nem alkalmazott az iparban /.

A dinitro-toluol jól oldóik kénsavban, hasonlóan a mononitro-toluolhoz, a trotil lényegesebben kisebb mértékben. Az összetett elegy-ömledék oldhatósága természetesen a két anyag oldódása között van, az anyagok arányának függvényében. Oldhatóságuk kevésbé hőmérsékletfüggő. 20-30% trotil-koncentráció esetén már megkezdődik a trotil kiválása a reakcióelegyből, bár a reakció hőmérsékletén a trotil olvadt állapotban van, csak hűtés közben kristályosodik ki. A kiválás közben a DNT feldúsul az ásványi fázisban, annak ellenére, hogy a DNT megoszlási hányadosa csak 0,253, ugyanis a trotilé még kisebb. Természetesen a megoszlási hányados jelen esetben 85co-on, azaz a reakció jellemző hőmérsékletén mért, ez ugyanis függ a hőmérséklettől és a nitrálósav-összetételtől is. / a reakcióelegyek különböző viszonyai között 0,2-0,45 között van / A salétromsav meoszlási hányadosa közel egy.

A trotil nitrálásához gyakorlatilag vízmentes nitrálósavat kell felhasználni. Mivel a nitrálás aktív vegyülete a nitrónium-kation / NO2+ / mint már több helyen utaltunk rá, ennek koncentrációja határozza meg a nitrálás sebességét és a nitrálósav aktivitását. A víz jelenléte csökkenti a nitróniumion koncentrációját, és mivel a víz kiválik a nitrálás során, a nitrálósav koncentrációjának csökkenésével annak nitrálóaktivitása is csökken. E miatt a nitrálást trotil esetén gyakorlatilag nem lehet egy lépcsőben megvalósítani. A nitróniumion-kencentráció a különböző keverési arányú nitrálósavakban , 20co-on az alábbi:

Kénsav-koncentráció, % 95 90 85 80 60 40 20

Salétromsav-koncentráció, % 5 10 15 20 40 60 80

Nitróniumionná való átalakulás,% 100 100 80 62,5 28,8 16,7 9,8

Nitrónium-kation koncentráció,% 5 10 12 12,5 11,5 10 7,8

A gyakorlatban tehát a 60-85% közötti kénsav-tartalmú nitrálósav a legerősebb, az ideális a 78-22% megoszlás lenne, a gyakorlatban általában 2:3, 1:3 arányú elegyek használatosak. Ha a salétromsav nagy feleslegben van, a homogén és heterogén fázisban a nitrálás mértéke jó közelítéssel egyező, ugyanis a szerves fázisban is elég nagy lesz a koncentráció, a felesleg az ásványi fázisban marad.

A keletkező trinitro-toluol jelentős hatást gyakorol a dinitro-toluol heterogén fázisú nitrálására: ha a dinitro-toluol mennyiségének 70%-a van jelen TNT-ből, ez a kohéziófokot több mint kétszeresére csökkenti. A trotil mennyiségének további növelése fokozza a dinitro-toluol kohéziófokát, a két anyag a trotil 91%-os mennyiségénél rendelkezik azonos kohéziófokkal. Ez némiképpen jellemző, egyedi tulajdonság.

A II. VH. alatt Németországban az alábbi eljárás szerint gyártottak trotilt: a mononitro-toluolt félfolyamatos eljárásban állították elő, a trotil előállítását három fázisban végezték. A DNT és a TNT szakaszos üzemben került előállításra.

Az előnitrálóba friss savakból, a helyszínen kikevert és gyakorlatilag 2–4 napot pihentetett nitrálósavat adagoltak az alábbi összetételben: 60% kénsav, 25-28% salétromsav, 12-14% víz. A rendszert előmelegítik 36-38co-ra, majd beadagolják a toluolt, majd keveréssel végzik a nitrálást. A reakció lezajlása után a savat ülepítéssel elválasztják a MNT-tól, majd a regenerált savat újra felhasználják. Mivel a hulladéksav jól vezetett reakcióban kevesebb, mint 0,3% salétromsavat tartalmaz, az már denitrálás után azonnal töményíthető desztillálással, ma már ezt elsősorban tiszta kén-trioxid bevezetésével végzik a hasonló üzemben termelő reaktorokban. A nyert MNT-t vízzel majd szódával mossák, majd vízgőzdesztillációnak vetik alá, ahol a toluolt regenerálják. Ez már csak azért is célszerű volt, mivel ekkoriban a nem benzolmentes toluolból indultak ki. Már ekkoriban megpróbálták a meta-mononitro-toluolt desztillálással elválasztani, ezzel az utólagos trotiltisztítást feleslegessé tenni, de ezt nem tudták tökéletesen megvalósítani, ahogy ma sem lehetséges ez gazdaságosan, célszerűbben ki lehet inkább mosni a szennyező izomereket.

A dinitro-toluolt másik üzemben, szakaszos eljárással nyerték. Nitrálósavként a harmadik lépcsőben kapott hulladéksavat alkalmazták, természetesen felerősítve és újrakeverve, a nitrálási hőmérsékletet 55-80co között tartva. A keletkezett dinitro-toluol a keverés leállítása után a nitrálóüstben olvadt állapotban elválik a kimerült savtól, ahonnan a DNT-t lecsapolták a harmadik nitrálóba, a hulladéksavat pedig sűrített levegővel nyomták ki a reakciótérből, ahol újrakeverés után felhasználták. Mivel a hulladéksav még mindig nagy töménységű, mintegy 81-88%-os kénsavtartalmú elegy, ebben meglehetősen nagy mennyiségű DNT maradt oldatban, így a betöményítés előtt azt vízzel mintegy 73%-osra hígították, majd ebből MNT-al a DNT-t kimosták, majd az elegyet beadagolták a nitrálóba.

A trotilt szakaszos üzemben állították elő a DNT-ból, vizet nem tartalmazó, 24% salétromsavat, 72% kénsavat és 4% szabad kén-trioxidot tartalmazó, oleumból előállított, igen erős nitrálósav-keverékkel, a nitrálási hőmérsékletet 85-90co körül tartva, mintegy 2 órás reakcióidővel, erős keveréssel. Az így nyert trotilt mintegy 10% víz hozzáadásával a nitrálóelegytől elválasztották, majd olvasztott állapotban csapolták, a kimerült savat a második lépcsőben felhasználták, míg a trotilt utólagosan tisztították és mosták.

Az eljárás gyakorlatilag kén-trioxidot igényelt, illetve igen tömény, szabad kén-trioxidot tartalmazó oleumot, illetve vízmentes salétromsavat. Nagy előnye a kevés vízfelhasználás, különösen a tökéletesített változatoknál, ahol a hűtővizet segédüzemi célokra / előmelegítés, téli üzemfűtés, stb. felhasználják /

Az Egyesült Államokban a II. VH. alatt ennek az eljárásnak egy módosított változatával gyártottak trotilt. Itt a mononitro-toluolt nem tisztították és vetették alá vízgőzdesztillációnak, hanem úgy, technikai állapotában bevezették a második nitrálóba, ahol a nitrálást a felerősített harmadik lépcsős hulladéksavval végezték. Az első szakaszban a második lépcső hulladéksavát használták fel, tiszta salétromsav bekeverésével, desztillálás vagy kénsav utánkeverés nélkül. Magát az első reakciót is az első reakció hulladéksavába bekeverve kezdték meg, így a reakció kevéssé heves, nyugodtan folyik, kisebb a melegedés. A harmadik szakaszban oleumos friss nitrálósav-keveréket használtak fel, amelyet kimerülése után 98%-os kénsav hozzáadásával töményítettek, majd a második lépcsőben használták fel.

A brit ipar már ekkoriban is más módszert, jellemzően kétszakaszosat használt. Ez részint tisztább terméket eredményezett, részint olcsóbb és gyorsabb volt, de nagyobb technológiai ráfordítással dolgozott. Megvalósították a mononitro-toluol folyamatos ellenáramú nitrálását trinitro-toluollá, közvetlenül.

A mononitro-toluolt öntöttvas üstben, szakaszos üzemben állították elő, a második lépcsőben nyert híg savkeverékben feloldott toluollal dolgoztak, melyet frissen kevertek be salétromsavval, kénsavat nem adtak hozzá. A reakcióelegyet nem melegítették elő / pl. 15co-os reakcióelegyből indultak ki / majd az elegy keverésével megindult a reakció, melyet kezdetben enyhe melegítéssel siettettek, de a reakcióhőmérsékletet nem engedték 35 co fölé emelkedni. Ezen a hőfokon a használt berendezés méreteinél és a megfelelő keverés mellett mintegy 20-25 perc alatt jó kitermeléssel lezajlott a reakció. Annak lezajlása után az elegyet sűrített levegővel szeparálóba nyomták, ahol elválasztották őket. A hulladéksavat denitrálás után újra befőzték 98% kénsavtartalomig és ismételten felhasználták. A kapott mononitro-toluol, amely mintegy 4-6% dinitro-toluolt is tartalmaz tovább került a második nitrálóba. Az első nitrálásban mintegy 1,05-szörös salétromsav-felesleggel dolgoztak, hogy ne maradjon vissza reagálatlan toluol, mert ez a második lépcső biztonságos működtetésének gyakorlati előfeltétele. Az elegyben lévő dinitro-toluol azonban gyakorlatilag így is nagy részében a második lépcső hulladéksavából származik.

A második lépcsőt az eredeti technológia szerint 14 nitrálóból (babonás volt a tervező) és szeparálóból álló berendezésből valósították meg, amely a fűtéshez gőzcsöveket, csőkígyókat tartalmazott. Itt már akkor az ellenáramoltatás módszere szerint dolgoztak, azaz a MNT-t legelöl adagolták be a , a reakcióelegyeket archimédesi csiga alkalmazásával juttatták be a rendszerbe, ahol előmelegítés után a nitrálóba került, majd onnan tovább folyt a szeparálóba, ahonnan gravtációs ülepítéssel került a második nitrálóba és így tovább, míg a 14. nitrálóból ki nem lépett a csaknem tiszta olvadt trotil. A 14. nitrálóba adagolták be a vízmentes kénsavat, amely végighaladt a nitrálókon és az első nitrálón mint hulladéksav lépett ki. A koncentrált salétromsavat a 6-8.-ik nitrálóban adagolták be, több lépcsőben. Az első lépcsőben 40co, a másodikban 65-70 co, a harmadiktól kezdődően 100 co volt a nitrálási hőmérséklet, az utolsó nitrálóban pedig 90 co. A második nitrálóba kevés vizet kellett bevezetni, hogy előkészítse a hulladéksavat arra, hogy híguljon és lehetőleg kevés MNT-t vigyen ki magával. A dermedéspontot nitráló üstönként ellenőrzik, hiszen a növekvő dermedéspont növekvő trotiltartalmat jelez. Ennek megfelelően változtatták a beadagolt trotil mennyiségét.

Egy tonna tiszta trotilt így 480 kg toluol, 1100-1160 kg salétromsav felhasználásával, mintegy 400 kg kénsav veszteségével állították elő, mintegy 82-87%-os kitermeléssel.

Ma elsősorban ennek az eljárásnak a továbbfejlesztett, gyakran egylépcsős változatait alkalmazzák a trotil ipari előállításában, különböző technikai megfontolásokkal.

Ilyen módszerek egyike az un. csőkígyós eljárás, amelyet félüzemi eljárásokban sikerrel alkalmaznak, hasonlóképpen megvalósítható laboratóriumi körülmények között, azonban szabadalmi titkok miatt nem tudott, használják-e iparilag is. Itt a toluolt két szakaszban nitrálják, 1,5-6 mm átmérőjű csőreaktorban, az első lépcsőben beadagolva a toluolt a második lépcső tiszta salétromsavval utánkevert kimerült savába, a reakcióhőmérsékletet 40-80 co-on tartva, mintegy 0,1-1 perces /!/ tartózkodási idővel állítják elő a DNT-t , amely persze jelentős mennyiségű TNT-t és MNT-t is tartalmaz. Az elegyet a hulladék savtól ülepítéssel elválasztják, majd bekeverik 60-60% kénsavat, 5-40% salétromsavat és maximum 35, de rendszerint csak 5-15% kén-trioxidot tartalmazó nitrálósavval, ahol 90-140 co-on, 2-15 perces reakcióidővel nyerik a meglehetősen tiszta trotilt.

Mivel ez a módszer ma még nem nyert polgárjogot, a korszerű ipari módszerek is elsősorban ellenáramú nitrálással dolgoznak.

A svéd Bofors-Norell módszer (lásd fentebb) lényegében a második világháborús brit módszer módosított változata. A toluolt ellenáramban, többszakaszos rendszerben nitrálja, a készülék nitráló-szeparáló egységekből épül fel. A rendszer egy lépcsőben dolgozik, azaz a toluolt adagolják be és a trotilt veszik ki, a hőmérsékletet folyamatosan emelik 40-ről 140co-ig. A nitrálók és a szeparálók száma 7-14. A kitermelés csaknem kvantitatív, de a kénsavfelhasználás nagyobb, mint a brit módszerben, 1 tonna trotilra eléri a 600-700 kg-ot.

Egy 1962-ben bejegyzett kanadai szabadalom U alakú reakcióedényekben, szintén folyamatos üzemben, ellenáramoltatással állítja elő egy lépcsőben a TNT-t.

Bár a folyamat egyszakaszos, két szakaszra osztható fel a berendezés. A két első nitrálóüstben MNT-ig megy végbe a toluol ellenáramú nitrálása, mindegyikben külön szeparátor van. Ezt követő szakaszban ebből készül öt lépcsőben a trotil.

A jellegzetes, U alakú reakcióedényben nincsen hagyományos értelemben vett keverő, hanem egy nyomóturbina pumpálja az anyagot az egyik szárban lefelé, a másikban mintegy 20-30 cm magasságig felfelé. Mindkét szár túlfolyóval van ellátva, a magasabb szárból a reakcióelegy a szeparálóba jut, ahol elválik egymástól, a szerves fázis előre, a savas fázis hátra juttatódik, így csökken a rendszerben vándorló nitrotermék mennyisége. A MNT előállítását természetesen a második lépcső hulladéksavával végzik. A második lépcsőben a nitrálás vízmentes , füstölgő salétromsavval, illetve oleummal végződik.

A II. világháború alatt Németországban a trotilt etilalkoholból kristályosították át. A trotilt háromszoros mennyiségű alkoholban oldották fel, ami nem volt elég a trotil teljes tömegének feloldásához, de a legtöbb szennyeződést kioldotta. A forró alkoholból hűtéssel választották le a trotilt, majd desztillálás után újra felhasználták, a kiválasztott szennyeződéseket pedig további robbanóanyaggá dolgozták fel. A szennyeződések persze, csak háborús hiánygazdálkodás esetén voltak gazdaságosan felhasználhatóak, egyébként nincs jelentőségük. A nagyméretű készülékek, illetve a bepárlás során beálló veszteség a drága oldószerben nem teszik különösképpen gazdaságossá az eljárást. Hasonló eljárással lehet a trotilt toluolban feloldani és kikristályosítani, majd a felhasznált toluol természetesen használható az előállításban. A Bofors-Norel eljárásban a trotilt salétromsavból kristályosítják át. A berendezés több sorba kapcsolt kristályosító üstből áll, ezek fűthető köpennyel és keverővel készülnek, általában öt készülékkel készül a rendszer. Az anyag túlfolyórendszeren ömlik át egyik üstből a másikba. Az utolsó üstből szállítócsigával nyerik ki a kristályokat. Megemlítendő, hogy a salétromsavból történő átkristályosítás után természetesen vízzel ismét savmentesre kell mosni az anyagot, mivel a salétromsav is rontja a termék stabilitását.

A trotil öntése és szárítása során szintén több technológiai problémát kell megoldani. A trotilt általában 90-100co-on, 30-40 KPa túlnyomással befújt levegővel szárítják, miközben a rendszert zárt csövekben gőzzel fűtik. A szárítókamra mérete, levegőátbocsátók képességét a trotil mennyisége és a szárítás gyorsasága határozza meg. Nyílt lángon természetesen nem lehet a trotilt biztonságosan olvasztani. Természetesen a trotilszárítókba komoly öntöztető berendezést vagy habspinkert kell tervezni, hiszen a trotil esetleges kigyulladása esetén az oltást késedelem nélkül végre kell hajtani.

A kamrából a szárított trotilt a lemezelő dob alatt elhelyezett melegítő teknőbe folyatják át. A lemezelő dob vízszintes, üreges henger, belülről vízzel hűtik le. A dob alatt egy belülről gőzzel, esetleg füstgázzal fűtött teknő van, ebbe folyik bele az olvadt trotil. A dob belehengeredik a teknőbe, hideg felszínére ráfagy a trotil. Ezt egy rá illesztett késsel folyamatosan vakarják le, a kristálykéreg így folyamatosan leválik a dobról, következésképpen a trotil így gyorsabban fagyasztható ki, mintha teljes tömegében próbálnák lehűteni, ugyanis ilyenkor sok gázt nyel el, egyenetlenségek keletkeznek az anyagban, buborékok, gázzárványok maradnak vissza. Az így nyert trotil akár hidegen is hengerelhető, de a legtöbb esetben újra megolvasztják és így öntik formákba vagy keverik egyéb robbanóanyagokkal a gyakorlati szükségleteknek megfelelően. A granulált trotil előállítására a trotil ömledékét vékony sugárban hideg vízbe vezetik, amelyet folyamatos keverésben tartanak, így finom granulált por alakjában csapódik ki az olvadt trotil, amelyet dobszűrővel vagy vákuumszárítással lehet a víztől elkülöníteni. A granulált trotilt elsősorban speciális munkákra, illetve ipari robbanóanyagok készítésére használják fel. A granulált trotil szemcsenagysága a sugár és a vízkeverési sebesség változtatásával 0,5 cm-es átlagtól a 0,01mm-es porfinomságig lehet változtatni.