Miért örvénylenek a galaxisok (túlnyomó részben), mintha kozmikus méretű lefolyók lennének?

Valószínűleg azért, mert itt fajlagosan sokkal lassabbak a folyamatok. Amíg egy naprendszerben a kialakulás során sok ezer vagy millió kört megtesznek az égitestek - addig egy galaxisban mostanáig pár 100 vagy 1000 kört tettek meg.

Az ütközések is sokkal ritkábbak itt a nagyobb távolságok miatt.

Emiatt aztán ezek a pályák még nem igazán alakultak ki, az anyag többsége még mindig örvénylik.

Nagyon egyszerűen:

Az űrben nem lehet "állva" maradni. Már önmagában azért sem, mert eléggé sok galaxis középpontjában lapul egy (vagy tán több, néhol) egy tekintélyes méretű feketelyuk, aminek hatalmas a gravitációja. Ezenkívül a gravitáció végtelen távolságra hat.

Tehát, ebből következik, hogy nincsen magára hagyott test. Bármilyen testet is nézel ebben a világegyetemben, gravitáció fog hatni rá.Ez galaxisok esetén, ahol van egy központi fekete lyuk, egyszerű - befelé, a tömegközéppont felé szépen lassan, majd egyre gyorsulva elkezd zuhanni az anyag. (Már persze, ha a zuhanást értelmezhetjük ilyen értelemben). Azonban zuhanás közben az anyag megbolygatja a többitest pályáját is, ezzel ilyen-olyan körpályára állítva őket. Ebből, és a környező hatásokból évmilliárdok alatt kialakulnak az ismert galaxis alakok.

Ez azonban csak részben fedi a valóságot, de a perdület egy része innen származik. Ha megnézed az apró galaxis csírákat, azok általában gömb alakúak, ahogy naaaaagyon lassan a csillagok haladnak a központi tömegközéppont felé. Itt (valószinűleg még) nincs központi feketelyuk, vagy csak még kicsi, így nincs meg az a központi mag, ami körül keringhetnének.

És mindehhez még hozzájön két külső hatás is: egyrészt, hogy a többi galaxis gravitációja is hat rá (pl a mi Tejutunk és az Androméda galaxis éppen zuhannak egymás felé - jópár milliárd év, és egyetlen, hatalmas galaxis lesz belőlük, a két feketelyuk meg vagy egyesül, vagy az egyik kirepíti a másikat, még szétzilálva több millió csillag pályáját, és valószínűleg brutális mennyiségű új csillaghoz szükséges anyagot megmozgatva.

Végül, olyan 5-10 milliárd év múlva elnyugszanak a kedélyek, és kialakulnak az új pályák, az új tömegközpont körül. És a csillagok szépen keringenek majd, kivéve a szerencsétlen jópár millió csillagot, aminek nem lesz stabil pályája, és vagy kirepül a galaxisból, vagy bekerül a központi feketelyuk körül keringő anyagmasszába.

És tegyük hozzá: ezek a folyamatok nem emberi léptékkel zajlanak. A két galaxis ütközése is évmilliárdok, a csillagok pályájának mozgása szintén évmilliárdok kérdése. Csak gondolj arra, hogy amikor ez a Naprendszer legutoljára ezen a részét járt a Tejútnek (keringés közben) akkor a bolygón még vidáman rohangáltak a dínók - olyan 250 millió évvel ezelőtt...

Gyalogolj szembe valakivel kartávolságon belüli párhuzamos vonalon. Amikor egymás mellé értek, fogjátok meg egymás kezét és próbáljatok tovább gyalogolni ugyanazzal a tempóval. Ugye milyen szép forgás lett belőle?

Szóval a forgáshoz simán elég, hogy két különböző pályán haladó test elég közel kerüljön ahhoz, hogy gravitációsan befogják egymást.

Szerintem ezt már jól lehet modellezni számítógépesen, kaotikus mozgású anyagpontokra gravitációs erőket helyezni, gondolom meg is tették. Gondolom a kiindulás valami közel homogén módon minden irányú mozgás, aztán a véletlenszerű sűrűsödések már láncreakció jelleggel adják át saját mozgásirányukat.

Ez lokálisan létrehozhat azonos forgásirányokat, de az anyagsűrűsödésenként lehet más irányú.

Meg, ha van is egy adott forgásirányú anyaghalmazod, annak forgástengelye elfordulhat, innentől bármilyen irányú lehet.

A térben jobbos vagy balos forgásirányról nincs értelme beszélni, mint ahol fel-le-jobbra-balra irányokról sem.