Melyik a nagyobb energiájú, sebességű robbanás ezek közül Gamma kitörés, ősrobbanás, supernova, hipernova?
Hogy ha ezeket egy szuper masszív fekete lyukhoz tennénk és egy gombot lenyomva felrobbanának akkor ezek sem tudnának elmenekülni a hihetetlen tömegű fekete lyuktól?
Meg engem az is érdekel, hogy a világ keletkezése előtti apró pont valószínűleg sűrűbb volt mint bármelyik létező fekete lyuk a jelenlegi világegyetemben. Ha e mellé a pont mellé tennénk egy fekete lyukat akkor melyik szippantaná be a másikat?
Nos a kvazár egy nagyon távoli és nagyon nagy tömegű fekete lyuk egy kicsi kezdetleges galaxis közepén ami éppen táplálkozik, ezért a belehulló anyag egy része fölhevül és kisugároz, meg kilökődik csóvaszerűen kb fénysebességre gyorsítva.
A pulzár pedig egy gyorsan forgó neutroncsillag. Ebből következik hogy a pulzár gyengébb a kvazárnál (fekete lyuk).
Van még Magnetár is ha érdekel. Az egy viszonylag friss és ezért forró meg extrém gyorsan forgó neutroncsillag. elképzelhetetlenül erős mágneses tér veszi körül.
De ez is gyengébb mint a fekete lyuk.
A szupernova robbanásban tudomásom szerint fekete lyuk keletkezik.
(A sima novában neutroncsillag keletkezik)
A hipernovában pedig a teljes anyagmennyiség "szétszáll" azaz még fekete lyuk sem marad utána.
A gamma kitörés pedig egy kicsi fekete lyuk táplálkozásának eredménye. Nagy jelentősége viszont azért van (ha jól tudom) mert mindig ugyanakkora erejű, mindegyik a teljes univerzumban! (Ezért távolságmérésre alkalmas a fényereje mérésén át.)
Viszont azt egyértelműen kijelenthetjük szerintem hogy az ősrobbanás az erősebb volt mindegyiknél. Még a fekete lyuknál is erősebb. Sőt az a pont amiből kiindult ha még meglenne, simán megenne bármekkora fekete lyukat, vagy meg is semmisítené.
(Apropó a fekete lyukak lassan "párolognak" így nagyon nagyon nagyon hosszú idő után le tudnának "bomlani". De ennél hamarabb fog bekövetkezni a protonok és neutronok "élettartamának" vége. Mert hogy csillapodnak ők is és eljön az idő amikor egyszerre mind "lebomlik" vagyis az anyag megszűnik létezni az univerzumban. Hopp elkalandoztam.:) )
Szóval ha erejükkel sorrendet rakunk (szerintem):
1-ősrobbanás
2-giga fekete lyuk és hatásai (Kvazár)
3-Hipernova robbanás
4-Szupernova robbanás (Kis fekete lyuk keletkezik)
5-Gamma kitörés (Kis fekete lyuk "eszik")
6-Nova robbanás (Neutroncsillag és magnetár keletkezik)
"...gombot lenyomva felrobbanának..."
:D
ez nagyon jó
egrészt nem gombnyomásra "műkodnek" ezek, márészt nem nagyon tudnál te olyan kornyezetben gombot nyomkodni :D
Így van a Grapefruit egyes összetevői egy időre blokkolják a májat és a vesét.
Valójában elsőbbséget élveznek minden mással szemben, így amíg a májunk és vesénk ezek lebontásával és eltávolításával foglalkozik, a más bevett szerekkel nem foglalkozik.
A gyógyzsereket és adagjukat (amit a háziorvosod ír elő, napi Y szor Z darab) úgy tervezik hogy "beleszámítják" hogy mekkora testsúlykilógrammban oszlik el és hogy kb azonnal elkezdi eltávolítani a szervezet...
És itt a bökkenő, mert így akár már egy tabletta is bajt okozhat, de ha nem akkor csúszik annyit a hatása és marad annyi a szervezetben hogy amikor a következőt beszedi az illető akkor már túladagolása lesz.
(És így tovább, ha mondjuk iszik még egy pohárral eszik még egy grapefruitot stb.)
A túladagolás minden következményével.
És itt a legjobb eset a hányás, kórház, Zacher Gábor mondja hogy "Jó reggelt, hogy vagyunk hogy vagyunk?". :)
Súlyosabb túladagolás vese és májkárosodás.
Ha mégsúlyosabb ezek átültetése donorból beléd.
A legúlyosabb pedig a halál.
Tényleg nagyon veszélyes a Grapefruit! Eszem mert szeretem, de gyógyszerszedésnél hanyagoljuk!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!