Kezdőoldal » Tudományok » Természettudományok » Egy furcsa jelenségre szeretné...

Egy furcsa jelenségre szeretnék választ találni. Mitől zavarodhat meg egy háztartásban az összes rádió frekvenciát használó készülék?

Figyelt kérdés

A történet a következő:

Szüleim egy hegyen(200m) laknak, Biatorbágy, és sóskút között.

Szombaton Jan 23.-án 0:10 körül arra lettek figyelmesek, hogy a műholdvevőről hirtelen eltűnt 3-4 db csatorna. Majd nemsokkal ezután mind a kettő időjárás állomás csipogott, megdöglött, azaz nem mutatott semmilyen mért adatot. (ezek a készülékek két részből állnak, egy kinti mérő szondából, és egy házon belüli kijelző részből, a két rész rádió jelekkel kommunikál egymással.)

Reggel 8 óra körül szerettek volna kimenni piacra, azonban a garázskapu nem reagált a távirányítós nyitóra. Így manuálisan kellett kinyitni. Szerették volna kinyitni a kocsit, de annak a rádiós nyitója se működött, így azt is manuálisan, kulccsal kellett nyitniuk.


Elindultak, majd amikor megérkeztek a piacra, automatikusan a távvezérlővel zárták a kocsit, és ott egyből működött a dolog…


Majd megint vissza mentek a hegyre, s a garázs megint nem nyílt a távvezérlő segítségével, aztán a kocsi ismét NEM zárt távvezérlővel. Kezdték igencsak furcsállni a dolgot, így apám elkezdte vizsgálni az időjárás mérő állomásokat, kimérte az elemeket, ellenőrizte a működést. Mindent rendben talált, mégis a rádió kapcsolat a két rész között nem volt meg. Ugyan így járt a garázskapuval, falra szerelt gombbal tökéletesen működött, csak a távvezérlővel nem. Kihívták a szerelőket, akik sajnos csak keddre mondtak időpontot.


Majd este 6 körül a mosogatógép állapot jelző ledei kezdtek el össze vissza villogni. (pedig annak aztán semmi köze a rádiójelekhez) Így azt kihúzták a konnektorból.

A két időjárás állomás továbbra se akart működni.


Végül vasárnap 0:20 körül hirtelen elkezdett csipogni mindkét időjárás állomás, megnézték, hogy miért, és kiderült, hogy ismét megtalálták a szondák az eddig elveszett jeleit. Elkezdtek mérni maguktól, megjavultak egyszerre.

Apám le is ment gyorsan a pincébe, hogy ellenőrizze a garázsajtó, és a kocsi távvezérlő működését, és lám ismét működött mindkettő tökéletesen. Azóta is jó, a szerelőket így lemondta.

A műholdvevő is megtalálta azt a pár hiányzó csatornát… A mosogatógép meg visszadugás után ismét jól működött.


Értetlenül állnak most az eset előtt. Szerelők se tudtak magyarázatot adni, és senki más se akit megkérdeztünk.


UFO mániások kíméljenek, nem sci-fi-re vágyunk, hanem lehetséges fizikai magyarázatra. :)

Napszél? Gömbvillám? Elektromágneses zavar? Esetleg egy betörő próbálta kinyitni a garázsajtót rádiójel manipulálással, és ezért hülyült meg minden?


Valami ötlet?


2010. jan. 26. 13:17
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
69%
Hát nekem lövésem sincs az ilyenekhez, de valami mágneses dologra gondolnék én is...
2010. jan. 26. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
69%
Nagyon nagy a valószínűség hogy valaki adóval próbálkozott. Esetleg rádióamatőr vagy valamilyen elektromos hullámokat használó van a közelben. Mertez kioltásnak tűnik. Szét kell nézni.
2010. jan. 26. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
53%
A mosogatógépben is van elektronika azt is lehet zavarni hullámokkal.
2010. jan. 26. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 A kérdező kommentje:

A hegy ahol laknak eléggé kihalt. Főképp nyaralók vannak a környéken, azokban meg télen nincs senki. Továbbá a legközelebbi szomszéd is több mint 500 méterre lakik. Pedig a zavarás forrásának ennél közelebb kéne lennie nem? Vagy nagyon nagy energia kell a zavaráshoz. Nem értem.


Igen a mosogatógépben is van elektronika, de hát a tv-ben is van, meg hűtőben, meg mikróban meg mobiltelefonban. Ezek viszont mind jól működtek.

De zárjuk ki a mosogatógépet, tegyük fel, hogy annak ehhez nincs köze, csak meghülyült áramingadozás vagy akármi miatt.


Maradjunk ezeknél a rádiós távvezérlős készülékeknél, milyen módon lehet ezeket megzavarni? Milyen messziről? S mi célból? Véletlenül is előfordulhat, vagy mindenképp szándékos? Természeti jelenség is lehet (ha igen, akkor mi), vagy csak mesterséges?

2010. jan. 26. 14:10
 5/21 anonim ***** válasza:
53%

Hát pedig ufo volt:D

Am gömbvillám nem lehetett,mert az nem tart ilyan sokáigmam nemtom...

2010. jan. 27. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim válasza:
69%

Hát szrintem csak vmien erős mágneses, vagy elektromos kisülés lehetett (pl. napkitörés) bár azt előre szokták jelezni és abból nem csak ők kaptak volna. Lehet, hogy betörők próbáltak bemérni vmien frekvenciát (kicsinyitó, stb.). Kérdezzétek meg a szomszédokat, hogy ők is tapasztalták e ezt.

Bocs ha olyat írok amit tudnom kéne a szövegből. Csak félig olvastam el.

2010. jan. 28. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
69%
Én tudom mi ez egy nagyon hasonló esetet is tudnék mondani, de hát kikötötted hogy ne.
2010. jan. 28. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
100%

Az a közös ezekben a kis hatótávolságú eszközökben (kocsikulcs, garázsajtó, időjárásjelző-állomás), hogy azonos frekvencia tartományban működnek, 400 és 500 MHz között, vagy 800 felett valamivel.

Valószínűleg ebben a tartományban működött a közelben valamilyen eszköz, de nagyobb teljesítménnyel. Esetleg valaki 446MHz-es PMR rádiót működtetett felturbózott antennával, és sokkal nagyobb teljesítményen.

Nem valószínű, de esetleg internetes access point 2.4MHz-es nagy hatótávolságú hangolt antennája is bezavarhat.

2010. jan. 28. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
84%
Nagyon érdekes a kérdés, sajnos nem tudok érdemben hozzá tenni. Kiderült azóta valami?
2010. jan. 28. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 A kérdező kommentje:

Anyámék rendesen szétnézek, de nem találtak semmit. A legközelebbi szomszéd aki kint volt a telken akkortájt, majdnem másfél kilométerre van tőlük. Ő nem tapasztalt semmi különlegeset, vagy hasonlót.

Az eset azóta nem ismétlődött meg.


Most szüleim félnek, hogy esetleg zavarással akarta valaki kinyitni a kaput, és hogy esetleg ismét megpróbálja, következőre talán sikerrel.


Szóval ők is innen várják most a megoldást, hogy lenyugodhassanak. :)


Nagyon köszönöm az eddigi válaszokat.

2010. jan. 29. 00:21
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!