Mit jelent az ereknél a hidrosztatikai nyomás?
Eyg másik biológiai kérdésben sem értem a hidrosztatikai nyomást.
A háncs rostacsőrendszerét rugalmatlan falú folytonos csőnek tekinthetjük, tehát hidrosztatikai nyomáskülönbség van a cső 2 vége között. A feltöltődés helyéna a szaharóz aktív felvételét követi a víz beáramlása, ennek következtében nagy hidrosztatikai nyomás jön létre a másik végén kialakuló hidrosztatiki nyomáshoz képest. Ez a nyomáskülönbség a szállítás hajtóereje a zárvaterők háncsában.
Nem teljesen értem a hidrosztatikát.















Nem tudom, de a hidrosztatikát, a kedves előző válaszoló által említett hajszálcsövességet fizikából elég alaposan tanultuk idén (7.-ben).
Kicsit utána is néztem és nem írtak túl sok újat róla, mint amit kedves tanár úr elregélt nekünk.





Szerintem itt egyszerűen a folyadéknak a cső falára kifejtett nyomását kell alatta érteni.
Ugyanakkor ez nem csak a gravitáció hatására alakul ki! Az erek esetében a legfontosabb a szív által kialakított nyomás (itt is van szerepe a gravitációnak, de általában nem annyira jelentős).
A rostacsövek esetében pedig jelentős szerepe van a csövön belüli és kívüli oldat közötti koncentrációkülönbségből adódó ozmózisnyomásnak.
#2
A rostacsövekben a levelek felől a gyökér felé áramlik a folyadék, tehát itt egyáltalán nem kell legyőzni a gravitációt. Sokkal inkább azért van szükség, mivel a rostacsöveknek nagyon nagy az ellenállásuk (ezek élő - igaz hiányos - sejtekből állnak), ezért a fent említett mechanizmus nélkül nagyon lassú volna a folyadék áramlása. A hajszálcsövességnek legfeljebb a felfelé való szállításban van szerepe (a farészben), de ott sem igazán jelentős.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!