A fénynél semmi sem haladhat gyorsabban. Akkor hogy is van ez a kvantum összefonódás?

A videóban benne van a válasz (6:01nél)

"Ez azt sugallja, hogy az infomráció azonnali módon terjedt át az egyik részecskéről a másikra, a fény sebességénél sokkal gyorsabban. De hogy miként, azt nem értem. Nem tudok olyanról, aki értené."

Ha a videóban látható, vélhetőleg elég okos ember nem tudja, akkor majd pont a gyakorikérdésenekn fogják megírni neked a tutit?

Már az eleje is érdekes, hogy a nagy semmiből BUMM létrejött az anyag, idő, tér.

Ne nevezzük Istennek, de kell hogy legyen egy intelligens alkotó és fenntartó erő, aki téren és időn felül áll. Csakúgy a semmiből nem lesz valami.

>> Már az eleje is érdekes, hogy a nagy semmiből létrejött/megszületett Isten.

>> Ne nevezzük Karakuttynak, de kell hogy legyen egy intelligens alkotó,

>> vagy szülő, aki Istent teremtette vagy szülte.

>> Csakúgy a semmiből nem lesz valami.

> Már az eleje is érdekes, hogy a nagy semmiből létrejött/megszületett Karakutty.

> Ne nevezzük Kapolikarzetnek, de kell hogy legyen egy intelligens alkotó,

> vagy szülő, aki Karakuttyot teremtette vagy szülte.

> Csakúgy a semmiből nem lesz valami.

Egyrészt ugye ha Isten magyarázat a világ keletkezésére, akkor csak szintet ugrottunk, most már Istent keletkezésének, teremtésének kérdésére kell választ adni. Anno volt olyan világképünk, mely szerint a Világegyetem időben stacionárius, örök idő óta létező, de akkor a hívők azt boncolgatták, hogy de hogy jött létre, ki teremtette mégis.

Az igazság az, hogy az ember két dolgot nem tud felfogni:

1. Azt, ami végtelen. Mert csak kell, hogy vége legyen, csak van széle…

2. Azt, ami véges. Mert ha véges, mi van utána…

Anno egyébként a kereszténység mellékvizein is előjött ez a téma. Volt olyan gnosztikus tan, amely szerint a világ 365 szférából áll, és a Bibliában szereplő Jahve csak a legalsó szféra istene, neki is van teremtője, istene, és így tovább. Ezt lehet fokozni, amíg az ember már kellőképpen nem tudja átlátni, csak hát ez logikailag nem ad választ semmire. Ezen a tudomány rég túljutott. A tudomány más utat választott a világ és annak keletkezése történetének megismerésére.

A tudomány azt az utat választotta, hogy megpróbál ellenőrizhető, mérhető adatokból következtetni arra, hogy mi lehetett a Világegyetem múltjában. Ez egy ideig megy. Egy ideig vissza lehet menni időben, meg lehet nézni, hogy a ma is tartó folyamatokat extrapolálva mi történhetett a múltban. Sőt ebből lehet következtetni arra, hogy ha ez és ez történt a múltban, annak ma ilyen és ilyen egyéb következményei vannak. Megnézzük, tényleg… Ma van egy elég egységes képünk a Világegyetem múltjáról, működéséről. Ez a kép egy táguló Univerzumot mutat, amiben az anyag mintha egy pontból szóródna szét, teljesen olyan módon, mint egy robbanásnál.

De valójában a tudomány egy bizonyos szinten nem tud túljutni, és lehet, hogy soha nem is fog. A Nagy Bumm elmélete nem egy olyan robbanást ír le, mint amit az ember úgy általában elképzel. Nem üldögélt a Világegyetem egyik sarkában valami, ami csak úgy felrobbant. Ebből a szempontból a Nagy Bumm eléggé félrevezető elnevezés. Hogy pontosan mi történt? Erre csak az tud választ adni, aki hazudik. :-) Tudjuk, hogy egy bizonyos ponton túl a tudomány mai modelljei elkezdenek értelmezhetetlen dolgokat mondani. Keressük is azt az elméletet, ami képes leírni a jelenlegi határon túl is világ működését. Lehet és valószínű, hogy annak is meglesznek a korlátjai, de ez úgy követhető, objektív út a megismerésre.

Az, hogy ki miben hisz, hogy ki mit tart hihetőnek, és mit tart hihetetlennek, az a kérdés szempontjából lényegtelen. Ha valaki veszi a fáradságot, hogy az eddigi eredményeket megismerje, megtanulja, akkor képes lehet azok felfogására, és képes lehet tovább haladni a megismerésben. Egy középkori ember – de talán még a tudósok jelentős része is – hihetetlennek, elfogadhatatlannak tartotta volna azt, hogy valaha is ember jut a Holdra. (Nota bene, még ma is vannak, akik annak tartják.) De eljutott.

Az embernek vannak innen-onnan összeszedett tapasztalatai. Nem sok, max. 10-20-50 évnyi, és javarészt teljesen hétköznapi tapasztalatok ezek úgy általában. Soha nem látunk olyat, hogy semmiből lesz valami, ezért a mi szűk látókörű énünk tiltakozik is ellene. (Ez nem baj, az lenne a baj, ha nem így lenne.) De azért be kell lássuk, hogy a hétköznapi tapasztalatainkból kiindulva nem lehet egy-egy dolgot cáfolni, ahhoz ez kevés. Max. azt tudjuk mondani, hogy ilyen és ilyen viszonyok mellett az adott dolog eléggé valószínűtlen.

De akármilyen kicsi valószínűsége is van egy eseménynek, akkor már nem lehetetlen, és megtörténhet. Ilyen az világ keletkezése. Nem mindennapos esemény szerencsére, így tényleg nem nagyon látunk hasonlót a világban. De azt, hogy te miért nem tartod elképzelhetőnek azt, hogy a világ fizikai törvények mentén keletkezett és működik, hogy mitől szükséges feltétel, hogy az egész felett valamiféle intelligencia, működtető erőnek kell lennie, azt egy kicsit részletesebben kellene tárgyalni, mert így csak annyi derül ki, hogy te nem hiszel benne, ami eléggé szubjektív dolog.

Ezeket a mechanizmusokat még nem értjük.

Erre úgy tudnék magyarázatot adni, hogy nem teszi meg az információ a kettő közötti utat, egyszerűen átugorja.

Ha kvantum-összefonódás, akkor miért a kétrés-kísérletet vetted elő? Ott egyszerűen a részecskék hullámtulajdonságait ismerjük fel, ami elvezetett a dualitás elvéig a fizikában. A kvantum-összefonódás kicsit más.

Arról van szó, hogy két részecske, ha egyszer is kölcsönhatásban volt, akkor az állapotaik kölcsönösen meghatározzák egymást. Amikor az egyik részecske állapotát megmérjük (a hullámfügvénye "összeomlik"), akkor abból automatikusan meg tudjuk mondani a másik részecske állapotát is. Itt, mint láthatod, az információ nem terjedt ténylegesen, mivel csak észleljük a jelenséget. Ami miatt mégis terjedésnek tűnik, az az, hogy a két részecskét leíró függvények egyként viselkednek ("összefonódtak"), tehát amikor az egyiken mérést végzünk el, az olyan hatást mutat, mintha a másikon is elvégeznénk ugyanazt a kísérletet, ily módon a másikról gyakorlatilag azonnal kaphatunk információt.

Nem akarok belekontárkodni laikusként a fizikusok dolgába, de az összefonódott részecskék esetén az a két, 3D térben egymástól távol lévő részecske tulajdonképpen egy és ugyanazon részecske. Éppen ezért ha történik vele valami, akkor természetesen mindkét helyen történik, itt átterjedési sebességről nincs is értelme beszélni.

Ezen a kvantumszinten maga a 3 dimenziós távolság válik értelmetlen fogalommá, sőt az idő fogalmunk is, ezért a sebesség, ami távolság/idő, itt nem értelmezhető.

Ez eléggé ellent mond a hétköznapi megszokásainknak, de ki mondta, hogy a hétköznapi megszokásaink mind igazak? :)

"Ez eléggé ellent mond a hétköznapi megszokásainknak, de ki mondta, hogy a hétköznapi megszokásaink mind igazak? :)"

Inkább úgy fogalmaznék, hogy a hétköznapi megszokásaink a hétköznapi méretek, sebességek, tömegek és egyebek mellett nagyon jól működnek, de amint kilépünk ebből a körből, mintha nem is a mi világunkat vizsgálnánk. Adott objektum minél több dimenziója minél extrémebb értéket vesz fel, annál meglepőbb, hihetetlenebb, a hétköznapitól elrugaszkodottabb jelenségeket tapasztalunk.