Vajon mi az egyetemes végső igazság?

Az, hogy az emberi hülyeség és az univerzum határtalan.

A létezés csak a természet törvényeinek tömeges alkalmazásának véletlen következménye. Célt és értelmet viszont te adsz neki. Vagy 42.

Miről?

Az, hogy egy sör mindig belefér.

A 42 már közel áll, de filozofikus poénnak jó csupán. Nincs egzakt végizság, világképlet. De egyet mondok: ha megtaláltad volna önmagad valamiben, fel sem merülne a kérdés. A DNS láncod, a múltad, az emlékeid, a személyiséged, érzelmi térképed, ujjlenyomatod egyedi? Egyediek bizony, ezért miért is akarsz magadnak valami silány egyenmegolldást? Magadra erőltetés lenne az csak. Most úgy tűnik nem a kérdéshez írok, pedig pont, hogy de. Aki megtalálta magát önnön szenvedélyében, mely olyan pillanatokat - igen, ezek a katartisztikus flashek sokszor pillanatok tudnak lenni, ebben a világban ez így és ennyiben megoldott - szóval olyan pillanatokat szülnek, amiket önkéntelenül is kibukik önmaga felé az emberbő, hogy "igen, ezért érdemes élni", na akkor számára ott rejtezik a végső egyetemes igazság. Amikor úgy érzi az univerzumot fogadja magába, egy vele, ő maga pedig kiterjedés nélküli pont. Ez van, akinél a meditáció, van, akinél a bor, zene, zenélés, sport. Satorinak is mondják. Aztán ott van az életfilozófia, jobb helyeken (fejekben) ilyen is kialakul, módszertana ez is az önmegvalósításnak, hosszútávú megélésnek. Egyszóval ne kifelé, befelé keresgélj! Paradoxnak tűnhet a válasz, de mivel TE keresed - így óhatatlanul is a saját szűrőiden keresztül gondolkodva és érezve - a válasz ez.

Az einsteini tér-idő-tömeg összefüggés. :D

Az egyetemes végső igazság az, hogy nem kő beszarni. Ez a Világegyetem qva nagy, ezért semmi sem különösebben lényeges, ami benne történik. Az se lenne túlságosan feltűnő, ha az egész Tejútrendszer csak úgy eltűnne belőle. Hát még az milyen jelentéktelen, hogy egyszer mind meghalunk...