Einstein egy idióta autista volt?
Rég nem látott barátommal ma Einsteinről volt szó és ezekezt mondta el róla : Gyermekkorában tudták róla tanárai hogy kétismeretlenes egyenletet sem tudott megoldani és ez élete végéig így maradt. Az atombombáról szóló számításaiban 1 tonna uránt számólt ki mint atombombához szükséges kritikus tömeg és még sorolhatnám ahogy a fény részecske és hullámtermészetét félremagyarázta
Szerinte kellett valaki, akire azt monták hogy elüldözték németországból és őt találták, akinek a relatívitáselméletet a kezébe adták, amit nem ő dolgozott ki, hanem kapta és maga a speciális relatívitáselméletet pedig Bólyai egyenleteiből lopta, aminek megvan a könyvtárjegye, hogy kikölcsönözte a könyvtárból pont akkor amikor ezt írta.
Egész életében nem csinált semmit, semmit sem kutatott, csak előadásokat tartott kezdő egyetemistáknak, de tele volt elemi középiskolás szintű hibákkal, egyszerű kétismeretlenes egyenletet képtelen volt megoldani. Gyermekkorában megbukott matekból és mondták a tanárai, hogy semmire sem fogja vinni az életben.
Azt is mondta, hogy autista volt és ennek megvan az irodalma. Egyenlőre ennyit találtam róla a neten [link] Tudnátok küldeni illetve mondani erről bővebben ? Barátom szerint aki hírlapárús, Eisnteinről a szakértők mindíg tudták, hogy nem értette sosem a kvantumfizikát hiába is magyarázták neki és hogy tele volt hibákkal az összes számítása, amit maga számított. Hol lehet ezekről olvasni?
"Eloszlatom a tévképzeteteket, diplomás ember vagyok és többet értek Einsteinnél matekból és fizikából is. És nagyon intelligens, értelemes ember vagyok "
Majd elhiszem, ha bemutatod a Nobel-díjadat. Einstein ugyanis azt kapott. Ha értelmesebb vagy nála, nyilván nem okoz problémát.
Amúgy nem, nem hiszem, hogy az vagy, mert nem ezt tükrözi a helyesírásod és a szövegszerkesztésed. Hívhatsz kukacoskodónak, ha akarsz, de akkor is igaz, hogy sokat elárul az emberről az, hogy hogyan fogalmaz.
"Azt kérdezem, hol lehet ennek utánanézni ?"
Mit tudom én. Téged érdekel, kutass te! Célozz meg egy könyvtárat és keress külföldi szakirodalmat, megbízható referenciákkal. Amúgy nem értem, hogyha olyan nagyon értelmes vagy, akkor miért van szükség arra, hogy ezt tőlünk kérdezd.
"Azt kérdezem, hol lehet ennek utánanézni ?"
Igen, azt kérdezed, hogy hol lehet ennek utánanézni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!