Mennyi idő alatt lehet átkiabálni Magyarországot?
Még te, kedves 13:06-os csapatjátékostársunk, itt ócsárolsz engem (nem érzem úgy, hogy leszóltam volna bárkit, bár téged lassan le kéne, szóval: ejnye!), addig számolgatok kicsit.
Ha 300 méterenként akarunk állítani egy embert, akkor körülbelül 1600 emberre van szükség. A kijelölt üzenet 11 szótag, azaz körülbelül 4 másodpercig tart kimondani (a kérdező 1/3 szótag/másodperces becslésével számolva). Ez azt jelenti, hogy a 23 perces alapidőhöz még (4 s)*1600 = 107 perc jön hozzá, azaz összességében ez az üzenet körülbelül 2 óra alatt menne el.
De ha két részre osztanánk, akkor talán egy 30-40 percet le lehetne belőle faragni. (Két részre osztás: a következőnek kiabáljuk, hogy „HAJRÁ MAGYARORSZÁG!”, megvárjuk, még ezt végigmondja, csak aztán folytatjuk, hogy „HAJRÁ MAGYAROK!”. Így körülbelül feleannyi idő továbblépni, és közben párhuzamosan jön a következő üzenet.)
Útvonal tekintetében szerintem Miskolc, Göd és Szentendre belvárosát mindenképpen érdemes kikerülni, ezeken kívül a Bükk és Mátra is útba esik, ami érdekessé teheti a dolgot.
Ne veszekedjetek már. :)
Én nem szeretem az ilyen jellegű kérdéseket, szerintem ezek szétoffolásra jók; de most nem akartam játékrontó lenni, és rájöttem, hogy nem is olyan rossz. Erre tessék, az a baj, hogy "filozofálgatok"... Nektek soha semmi nem jó. :D
Kérdező, a város zaját nem hagyhatod figyelmen kívül. Minél több szempontot veszel lazán, annál kevésbé lesz helyes a végeredményed ebben a roppant jelentős kérdésben. (Persze ha egyszer valaki tényleg megszervezi a Nemzeti Kiabálást, soha nem lehet tudni, akkor ez egy igazán fontos kérdés lesz. :D)
Az olvasáshoz: Nem tudom, hány éves vagy, és milyen az érdeklődési köröd; de mindenképp valami izgalmasat ajánlanék, hogy ne unatkozz. :)
Például P. Howard-könyveket, azok még viccesek is pluszban.
Arra kérlek benneteket, hogy tartsátok tiszteletben egymás véleményét. Azért, mert másképp gondolkodik, nem (feltétlenül) jelenti azt, hogy hülye is. Köszi! :)
Rendben, ne hagyjuk figyelmen kívül a környezeti viszonyokat, viszont akkor minden esetleges variációt meg kell vizsgálni (nappali és éjszakai zajok, eső, szél, dörgés stb.).
Kedves Berta W! Az, hogy olvassak egy fimom célzás volt arra vonatkozóan, hogy inkább avval foglaljam le az elmém, mint az ilyen és ehhez hasonló kérdések kreálásával? :) Bár mindegy, hogy így van-e, vagy sem, te ezzel nem akartál rosszat, mert olvasni jó és hasznos, épp ezért köszönettel tartozom. :)
A koromról annyit, hogy amikor megkérdezik, azt mondom: amennyinek látszom. :)
Kedves Kérdező, igazán jól vetted az adást, ami azt mutatja, hogy okos és intelligens vagy. :)
Viszont innentől kezdve mostmár végleg nem értem, hogy jut eszedbe ilyen "problémákon" agyalni...
Lehet, hogy ehhez én nem vagyok elég intelligens. :D
A korod tárgyában nem lettem okosabb, mivel nem látlak, de sebaj.
(Úgy tűnik, neked ez a kedvezőbb opció, másoknak az "amennyinek érzem magam" előnyösebb. :D)
Az biztos, hogy nem egy unatkozó tini vagy, akinek először gondoltalak. Legfeljebb egy ilyen:
(Ezt már a Zoránnal kapcsolatos megjegyzésedből is sejtettem ám; derengett is egy dalszövege, amit hallottam már egyszer-kétszer; meg is kerestem, és nyertem: "Apám hitte". :)
Egy kicsit eltértünk a témától, éppen ezért köszönöm mindenkinek a hozzászólását.
Berta W! :D
Találtam egy érdekes olvasnivalót, ha gondolod, elküldöm privátban.
www.youtube.com/watch?v=Nmb30b1v5-g#t=03m26s
(remélem jól linkeltem)
Valóban ez volt az a dal.
Nem tudom, mi lehet az az "érdekes olvasnivaló", úgyhogy fogalmam sincs, akarom-e... :D
Ha ilyen földrajzos, fizikás vagy kémiás "izé", akkor köszi, de semmiképpen. :)
(Pedig akkor legalább megtudnám, hogy az vagy-e, akinek gondollak... :D)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!