"Azért nem kell a fekete lyukat túldramatizálni. "
A lenyeg leirasa - ami igaz is -, az tuldramatizalas? Jezus mar. Ez olyan, mintha azt mondanad, hogy ahh, azz atombomba nem öl meg minden embert xy kilometeres körben, ugyan mar emberek!...
"zért nem kell a fekete lyukat túldramatizálni. Nem ránt az magához mindent olyan könnyen és nem is kell félni tőle. Megfelelő távolságban, megfelelő sebességgel szépen el lehet haladni mellette...."
Igenám, csakhogy onnan meg nem látszik. Pl egy Nap tömegű feketelyuk átmérője kb 6 km lenne. Ergo 150 millió kilométerre vígan úgyanúgy keringene körülötte a Föld ahogy most is. De gondoljuk csak meg, mit is látnánk az apró méretéből? A mai legnagyobb távcsövek (10m) felbontása éppenhogy eléri azt a határt, hogy egyáltalán felbontson ilyen apró méretet a Nap távolságában. Így feltétlenül igaz, hogy ha valaki valaha olyan közelségbe kerül, ahonnan már a bemutatott képet látnánk, igencsak bajban lennénk a hatalmas árapály erő miatt.
"...Egy Nap tömegű feketelyuk átmérője nem feltétlenül 6 km...."
Egy feketelyuk mérete alatt a szakirodalom a Schwarzschild-sugárral határolt térrész méretét érti (Értsd: az eseményhorizont által határolt gömbfelület. Mivel nagyon eltérő teóriák vannak egy feketelyuk eseményhorizontján belül uralkodó tényleges viszonyokról, és nincs is remény a közvetlen megfigyelésre, ez volt a legkézenfekvőbb, és a legelfogadottabb definíció a méretre). Ennek mérete viszont a tömeggel arányos (r(s)=(2Gm)/c^2, ahol "G" a gravitációs állandó, "c" a fénysebesség vákuumban, "m" a tömeg). Így egy adott tömeghez egy adott Schwarzschild-sugár méret tartozik. Tehát nem igaz az a felvetésed, miszerint egy naptömegű feketelyuk mérete lehet ennyi s meg annyi is.
maci
maci egy definíciót írt, ami a föld- és űrtudományokban elfogadott. Még utalt is rá, hogy az eseményhorizonton belüli folyamatokat visszafogottan ismerjük, DE ettől még a definíció ez, értelmetlen is vitatni. Ha arról van szó, hogy egy fekete lyuk mekkora, akkor egy jó csillagász (esetleg űrkutató geofizikus, mint aminek én tanulok :D) előkapja ezt a definíciót és slussz. Nem kezd végtelen sűrűségről meg hasonló dolgokról beszélni.
Egyébként vicces szerintem, hogy mindenkire ki lehet számolni ezt a sugarat :D jó, hát emberek esetében azért jó közelítéssel hasonló értékek jönnek ki :)
Nem parázok ezeken a százalékos dolgokon, de egyébként valóban furcsa, hogy ilyen alacsony a pontszámom, hiszen próbálom csak a tudományosan elfogadott, tankönyvi infókat közzé tenni, ráadásul még csak pár kérdésre válaszoltam.
Egyébként érdekes tanulmányt lehetne írni arról, hogy milyen kérdések kerülnek ki gyakorikérdésekre :) A kvantummechanika meg az űr láthatóan érdekli az embereket, még akkor is, ha matematikai és fizikai mélységük nehezen felfogható, még nehezebben elmagyarázható sokszor. Mégis :) Azok is kutatják ezeket a határokat, akik nem fizikai képzettségűek vagy érdeklődésűek - érdekes dolog :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!