Lehetséges, hogy az egyiptomi piramisok anno erőműként funkcionáltak?
Olvastam, hogy a Királynő Kamrája falán sóréteget fedeztek fel, és egy elmélet szerint, az egyik járaton hígított sósavat jutattak be, míg a másikon cink vizes oldatát, amely ha összekeveredik, hidrogén keletkezik, majd a hidrogén a felső járatokon tudott távozni. Azt persze nehéz kifilózni (ha így is volt) hogy mit kezdtek ezzel az energiaforrással.
Mit gondoltok?
Van egy ilyen feltevés valóban.
És lehet benne valami. -Hiszen azokból az időkből semmi nem maradt meg csak a piramisok. Az elektromosságra utaló tárgyakat találtak arrafelé. Nem hinném ,hogy csak úgy passzióból építettek volna akkora épületeket a sivatag közepére. Műemléknek meg túl komplikált. Szóval lehet rajta agyalni.
De a youtubon van erről pár videó.
Miért lenne műemléknek túl nagy?
Az elektromos elmélet meg nem igazán értelmes. Egyetlen egy rajz, leírás, vagy bármi más nincs, ami arra utalna, hogy elektromosságot használnának. Mégpedig az egyiptomiak szerettek mindent leírni, nem túl valószínű, hogy felhúznak egy piramist, amit erőműként használnak, közben egy szót sem ejtenek róla.
Nyugodtan el lehet hinni, hogy síremlék, már csak azért is, mert minden felirat erre utal :) Csekély az esély, hogy kipingálják, miszerint ez síremlék, közben nem az :D
Másrészről, az emberek építettek a piramisoknál is jóval nagyobb építményeket, gondoljunk csak a Dél-amerikai föld-piramisokra (melyek nagyobbak, mint az egyiptomiak, csak valamiért nem olyan híresek), vagy a Kínai Nagy Fal, ami aztán végkép jóval nagyobb, mint a piramisok.
Nem.
Hasonló eredményt kaptak volna befőttes üvegekkel (cserepekkel) is - ilyen valóban létezett is, de a piramist nem erre használták.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!