Örökölhetőek jellegzetes tulajdonságok?
Például ha valaki anyja egyszerűen nem vesz észre dolgokat, és a gyermek sem, akkor ez öröklött vagy eltanult cselekvés?
Vagy jellegzetes szájhúzogatás?
A szüleim káromkodnak, és én is, de ez egyértelműen eltanult tulajdonság, nem is okozna nagy gondot, hogy leszokjak róla, de például sok mindent elfelejtek, ami tudom, hogy fontos lenne, de egyszerűen nem érdekel, és nem bírom megjegyezni. Más dolgoknál viszont úgy működik az agyam, mint egy adatbázis (az apám pont ugyan ilyen, nem hinném, hogy ez tanult viselkedés)
A saját szülei által nevelteknél annyira nem egyértelmű h mi öröklött és mi tanult, ha mondjuk egy gyereket Mo.-ról Mondjuk egy Alaszkai kisvárosba fogadnának örökbe, és úgy mutat igen ritka, a vérszerinti szüleivel egyező tulajdonságokat h a környezetéből senki se tudja honnan származik, akkor már mondhatnánk h nem valószínű ekkora egybeesés egy alaszkai környezetben nevelkedett és egy Mo.-n nevelkedett között, tehát azok a viselkedésformák jó eséllyel inkább öröklöttek lennének.
Bár olyan is lehet h bizonyos öröklött viselkedésformát csak egy bizonyos környezet hoz elő, ekkor még nehezebb eldönteni melyik öröklött melyik tanult, legfeljebb csak egy csomó örökbeadott egypetéjű iker tanulmányozásával.
Nagyon sok, az életet kevéssé érintő viselkedésmód főleg eltanulás, majd megszokás következménye, vagy tudat alatti kényszer. Ezekről általában - néha nagy erőfeszítések árán - le lehet szokni, csak az emberek többnyire nem érzik ezt annyira fontosnak, hogy tegyenek érte.
Természetesen nagyon sok minden örökölhető, csak ez van annyira összetett, hogy csak nagy gondossággal lehet eldönteni, öröklött, vagy "tanult" tulajdonság. Ha az életvitelben alapvető szerepe van, jó drágán, de különféle laboratóriumi módszerekkel megállapítható, mi öröklött, mi nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!