Tudtok olyan weboldalt vagy programot, amivel Gauss-Krüger koordinátákat át lehet alakítani WGS84-be (lehetőleg decimális fokba)?
Sajnos még mindig nem látom át, hogy ha valamihez fingod sincs, és ezt magadról is tudod, akkor miért adsz belőle tanácsot, pláne olyat (igaz, jobbat honnan is tudhatnál?), aminek a releváns információtartalma alig haladja meg a szomszéd lépcsőház kaputelefonjának csengő dallamát. De hát különböző fokú önkritikával vagyunk megáldottak, lehet, hogy nekem is magasabbak lennének az amúgy sem rossz tudománymetrikai mutatóim, ha hasonlóképpen bele-beleártanám magam a társtudományok szakmai diskurzusaiba - s mindeközben vastag arcbőrrel tűrném, ahogy összesúgnak a hátam mögött. Abból a szempontból megértem a gyakorlatod, és ez talán magyarázatot is ad a hozzáállás rögzülésére, hogy ha fizetnének érte, talán én is bátrabban nyúlnék hozzá idegen témákhoz, de mivel a munkámban számomra egyelőre "csak" az igazság a cél, különösebb anyagi juttatás nélkül, így szigorúbban tartom a határaimat.
Mindenesetre köszi, hogy válaszoltál, ma úgyis lazítós napot tartok, egyedül is vagyok, jól esik, hogy van kivel vitatkozni egy keveset. Az pedig egyenesen megtisztelő, hogy a GyK egy olyan kiválóságával, anoním lángelméjével, rejtett tálentumával, a XXI. század talán utolsó polihisztorával van szerencsében levelet váltani, aki az élet sok különböző területe közt egy általam keresett témában is képes megcsillantani zsenialitását. :)
Na csak nyomasd a munkát, okostojás! ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!