Kezdőoldal » Tudományok » Természettudományok » Hogy lehet ilyen egyszerű az...

Ozmium42 kérdése:

Hogy lehet ilyen egyszerű az E=mc^2?

Figyelt kérdés

(Ostoba kérdés következik, az erős idegzetűek és az alacsony vérnyomásúak olvassák tovább!)


Tegnap este ezen gondolkoztam, mert teljesen hihetetlen számomra. A c^2 egy állandó, a fény sebességének a négyzete. Viszont m a tömeg, ami egy etalontól függő, azaz hasraütésszerűen definiált mennyiség. Annyi egy kilogramm, aminek pont akkora a tömege, mint egy fémdarabnak, amit Párizs közelében őriznek. E pedig az energia, ami pedig származtatott mennyiség, szintén hasraütésszerű definícióval. Egy joule az annyi energia, ami 1 newton kifejtéséhez kell 1 méter távolságon, és newtonban szintén szerepel a tömeg.


Amit hiányolok a képletből, az az arányossági tényező. Az SI-rendszert Einstein halála után vezették be, de nem hiszem, hogy ehhez a képlethez igazodtak, és ő is ezt használta. Hogyan lehetséges ekkora szerencse, hogy nem kell a képletbe sem egy szorzó, sem egy osztó, sem egy hatványkitevő, semmi? Gondolom ez Einsteinnek hosszú és bonyolult számítások tömkelege után jött ki ebben a formában.


Úgy látom, hogy a lehetetlenséggel vetekedik annak a valószínűsége, hogy a képletben szereplő mértékegységeket pont úgy választottuk meg, hogy ez így nézhessen ki. Szerintem a gondolkodásmódomban van a hiba, de nem tudok rájönni, hogy mi az.


2011. aug. 5. 22:40
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:

10:23


A képlet átrendezésében igazad van, az valóban így történik. De az einsteini definícióban a test nyugalmi tömege szerepel, azaz v=0.


11:08


Felhívom a figyelmedet, hogy a "kilo" egyszerűen csak 1000-t jelent...


Pedro

2011. aug. 6. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 Vree ***** válasza:
Lehet hogy hülyeséget mondok de nem pont az a lényeg hogy a fénysebesség méter per szekundumban (299 792 458 m / s) fejezi ki azt hogy igenis önkényesen választottuk meg a mértékegységeket? Mivel a fénysebesség abszolút, sokkal logikusabb lenne, ha a fénysebesség lenne 1, és minden más létező sebesség ennek a tört része. Ebben az esetben ha a tömeg mutatószáma pontosan megegyezne az energiáéval (E=m, mert c^2=1), nem kellene közéjük a x 8.98755179 × 1016 m2 / s2 -es szorzó.
2011. aug. 6. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim válasza:
de, ha a képletben a nyugalmi tömeg szerepel, akkor a fotonnak 0 az energiája, mert a fotonnak 0 a nyugalmi tömege
2011. aug. 6. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!