A természettudomány szemszögéből létezik olyan, hogy komoly párkapcsolat?

Nem teljesen.

Az ember alapvetően ún. korlátozott monogám.

Ez azt jelenti, hogy általában 1-2 évtizedig ragaszkodik a párjához.

Mivel közben gyerekei vannak, őket általában nem hagyhatja ott.

Ezen kívül mindkét nemnél létezik még néhány stratégia:

- nőknél az, hogy a gyereke az alfahímtől van, de egy jó (nevelő) szülő bétával nevelteti fel,

- illetve spermaversenyt tud rendezni, amire a nők és a férfiak is felkészültek.

- férfiaknál létezik olyan, hogy a párkapcsolata mellett "besegít" néhány másik helyen is, ahol elég jók a viszonyok ahhoz, hogy szintén felnőjön a gyereke.

Itt a haszon alapvetően az, ha rendesen felnő a gyerek, aki minél jobb képességeket kap, és utána képes magát ellátni. Erre épül minden.

...és közben mellékesen néha jól is érezheted magad.

"A kérdésem az, hogy a tudomány - főleg az evolúcióbiológia - alátamasztja-e az elméletemet."

Ilyen formában nem támasztja alá.

Az evolúció létezik és működik, de egyrészt nem mindenható (nem reagál egyből a megváltozott körülményekhez, kerülhet zsákutcába, stb.). Másrészt egy baktériumnál viszonylag egyszerű dolog megállapítani, mi előnyös és mi nem, egy bonyolult idegrendszerű, komplex közösségekbe tömörülő, sokrétű kultúrákat teremtő fajnál sokkal-sokkal nehezebb. Igen, az output végső soron esetünkben is a sikeres utódok nemzése ÉS felnevelése (nem ér véget ott a sztori, hogy összehoztad a gyereket, neki magának is alkalmassá kell válnia sikeres utódok nemzésére és felnevelésére, különben nem mennek tovább a génjeid). De hogy ebben a folyamatban mi jelenti az előnyt, az egy borzasztóan összetett kérdés, még a maihoz képest sokkal egyszerűbb és stabilabb őskori körülmények közt sem könnyű rá tudományos igényű választ adni, nemhogy manapság, amikor a gondolkodásunkat nagyban formáló kulturális közegünk egészen más, mint ami az őskorban jellemző volt.

A hosszú rizsát nem olvastam végig, de egy gondolatot a fő kérdéshez leírnék:

A természettudomány alapja a megfigyelés. A megfigyelések pedig azt mutatják, hogy léteznek olyan párkapcsolatok, amelyek élethosszig tartanak, és amiben a felek saját bevallásuk szerint boldogok és amelyben végig odaadóan vesznek részt. Az a jelenség létezését tekintve mindegy, hogy ez mennyire gyakori. Szóval igen, azt hiszem ez eléggé komoly párkapcsolatnak tekinthető és létezik.

Visszatérve: a hűségen, bizalmon, szereteten alapuló tartós párkapcsolatok léteznek. Nem mindegyik ilyen (akkor sem feltétlen, ha a felek váltig állítják, mert a szerelem témakörét valóban átszövi rengeteg illúzió és megfelelési kényszer), de ettől még léteznek.

Viszont ez a te életedre nézve semmit nem kell, hogy jelentsen. Az emberek egyrészt sokfélék, másrészt maga az egyén is egy bonyolult, nehezen kiismerhető, valamint folyamatosan változásban levő rendszer. Ha te úgy érzed, hogy neked személy szerint nem fog menni egy hűségen, bizalmon, szereteten alapuló tartós párkapcsolat fenntartása, senki nem kötelez rá.

Másrészt viszont minden emberi kapcsolatnak alapját képezi több-kevesebb bizalom.

Bizalom van a párod felé, hogy nem ok nélkül van veled, hanem rengeteg kapocs összeköt, ki vannak alakulva az emberi készségei, stb. - így nem fog csak úgy faképnél hagyni akkor sem, ha véletlen megpillant egy szebb, okosabb, gazdagabb másik embert.

Bizalom van a barátod felé, hogy nem fogja veled megszakítani a kapcsolatot pusztán azért, mert egy rossz napodon véletlen a kelleténél picit bunkóbb módon szóltál hozzá.

Bizalom van bármelyik honfitársad felé, hogy ha valami konfliktusa adódik veled, nem az lesz az első, hogy bunkósbottal agyoncsap.

Minden emberi érintkezésben van egy bizalmi alapszint, ami ha nincs meg, akkor egyszerűen értelmetlen az egész.

@8:

Fun fact: az intelligencia egy olyan sokgénes tulajdonság, aminek az öröklődése nagyon nagyban a véletlen/vakszerencse kérdése. Nem fog így működni a dolog, ahogy képzeled.