A hivatalos tudomány és orvostudomány elismeri vagy hitelesnek tartja vagy foglalkozik azzal azt, hogy leszületik a testtől különálló lelkünk mikor megfogan az embrió?

Értsétek már meg, hogy a tudomány (és minden normális ember) nem foglalkozik olyan dolgokkal, amelyekre pont annyi bizonyíték van, mint hogy én igazából csak álmodom az egész világot.

Hogy nincs rá bizonyíték? A lélek vagy Isten létezésére sincs, mégis több millióan hisznek benne. Szóval kezdj csak el szépen altatódalt énekelni nekem, mert ha felébredek, de megszűnsz létezni, mivel csak a fejemben létezel.

Ha valami létezésére nincs bizonyíték, akkor nem a tudomány hatáskörébe tartozik foglalkozni vele. Nem lehet megcáfolni, hogy lenne lelkünk, de bebizonyítani se, ezért a filozófia és a vallás témakörébe tartozik a kérdés.

A tudományos válasz az, hogy nincs válasz, mert a természettudomány nem alkalmas ennek a kérdésnek a vizsgálatára.

Leszületik?

Honnan és hová?

Nem ismer el, nem tartja hitelesnek és nem is foglalkozik sem az orvostudomány, sem általában a természettudomány testtől különálló lélek leszületésével.

A petesejt megtermékenyülésével viszont igen, amiből kialakul az embrió.

A fő probléma az, hogy nincs igazán jól definiálva, hogy mi is a lélek. (Most mondom a kedvenc vesszőparipámat, pl. a keresztény világképben számomra nem is az a kérdés, hogy mi történik a feltételezett lélekkel a halál után, hanem hogy mi volt vele a születés előtt. A lelket Isten a fogantatás és a születés között valamikor teremti meg a semmiből? Vagy a világ teremtése során már megteremtette Isten a lelkeket, amik kikapcsolva „porosodnak” egy raktárban? Mond erről bármit is bármelyik vallás?) No de vissza…

A lélek fizikai természetű dolog? Akkor nyilván kell lennie fizikai tulajdonságainak, kell, hogy legyen anyaga, tömege, térfogata, alakja, halmazállapota, a testen belül pozíciója, kapcsolódása a test többi részével stb… Nos ilyen dolgot nem találtunk eddig.

A lélek nem fizikai természetű dolog? A természettudományok a fizikai világ jelenségeit vizsgálják, így aligha tudják kimutatni azt, ami természeténél fogva fizikai eszközökkel nem érzékelhető. De ebben az esetben is elméletileg lehet, hogy egy nem fizikai természetű dolog mégis hatással van a fizikai világra. (Azt hiszem a legtöbb ember fejében ez a kép él a lélekről. De a test-lélek viszonyában van egy tucatnyi különböző koncepció, dualizmus, idealizmus, fizikalizmus, materializmus, monadizmus, pluralizmus, meg ennek sokféle ága-boga.) Nos ebben az esetben ha a lélek létezése nem is, a fizikai világra gyakorolt hatása megtapasztalható, megfigyelhető, mérhető lenne. Oké, de akkor a kérdés az, hogy mi az a fizikai jelenség, ami máshogy zajlana le, ha van lélek, és máshogy ha nincs? Mi a léleknek a testre gyakorolt hatásának a lényege? Nos ez nincs megfogalmazva a lélek koncepciójában. Így annyit tudunk mondani, hogy a test fejlődésében, működésében nincs olyan jelenség, ami nem lenne magyarázható az egyszerű természeti törvények segítségével, vagy ami arra utalna, hogy létezik valamiféle külső, nem fizikai természetű hatás a fizikai világunkra, bármilyen aspektusból.

~ ~ ~

Illetve a természettudomány részben annak következtében alakult ki, hogy spekulatív megfontolásból sokan sokféle dolgot mondtak a világról, sokféle olyan entitást, hatást, jelenséget feltételeztek, aminek a forrása pusztán a spekulatív gondolkodás (pl. hogy mivel az égitestek látszólag nem változnak, nem múlandóak, így „nyilván” tökéletesek, így „nyilván” tökéletes a pályájuk alakja is, tehát körpályán keringenek, ami szép spekulatív következtetési lánc, csak mint tudjuk, nem igaz, mert már a kiinduló állítás sem volt az és a következtetés sem szükségszerű), vagy valamiféle hagyomány (ide értve a vallást is, de ide értve mondjuk a hermetikus tanokat, mint asztrológia, alkímia, mágia, jóslás stb…).

A modern természettudomány megközelítése az, hogy vessünk el minden ilyen „tudást” a világról. Azért, mert a legtöbbször eléggé megbízhatatlan ez a tudás, ha konkrét jelenségek konkrét alakulására akarunk belőle következtetni. Üljünk fel fordítva a lóra. Vizsgáljuk meg, hogy a világ jelenségei ténylegesen hogyan zajlanak le, figyeljük meg, mérjük meg, és ebből állítsunk fel modellt arról, hogy mik pontosan a világ jelenségei közötti összefüggések, törvényszerűségek. Azt, hogy egy bolygó milyen pályán kering, azt ne valamiféle filozófiai megfontolásból vezessük le, ne is valamilyen vallás valamilyen szent tanításából, meg ne is a közvélekedésből, vagy abból, hogy egy nagy tekintélyű gondolkodó mit mondott róla. Nézzük meg, hogy különböző időpillanatokban hol *látható* a bolygó, és erre húzzunk fel egy olyan függvényt, képletet, ami illeszkedik a megfigyeléseinkre, aztán majd a jövőben ellenőrizzük tovább, hogy a modellből származó előrejelzés összhangban van-e a modellünkkel.

Na ez az, ami működött, ez vezetett a világunk megismerésében arra a szintre, ahol most tartunk.

De akkor ez van a lélekkel is. Vizsgáljuk meg az ember fejlődését, a fogantatást, a fogantatást követő embrionális, magzati fejlődést, és tegyük meg tudásnak mindazt, amit ezen vizsgálódás során feltártunk. Akkor foglalkozzunk a lélekkel, ha a megfigyeléseink során valami olyanra bukkantunk, ami valahogy nagyon nem passzol a képbe, de a működése, jellege alapján esetleg valamiféle hasonlóságot mutat egy vallásnak a lélek koncepciójához. Akkor – hogy ne kelljen új szavakat kitalálni – akár hívhatjuk ezt a dolgot léleknek is, bár ez egyáltalán nem garancia arra, hogy ez a lélek mindenben megegyezne egy adott vallásnak a lélekről alkotott képével, annak mindenféle következtetésével együtt.

~ ~ ~

Amúgy – némileg elkanyarodva a kérdéstől félig-meddig offtopic irányba – a lélek koncepciójában vannak speciális esetek, amire a vallások sem tudnak igazán mint mondani. Egy embernek egy baleset után teljesen megváltozik a személyisége. Új lelket kapott vagy mi? Vagy ezek a személyiségjegyek – hogy szereti-e a mákos tésztát, hogy kedves-e, hogy hisz-e Istenben – nem a léleknek, hanem a testnek a sajátosságai? Akkor jogosan merül fel az a kérdés, hogy akkor miért a halhatatlan lélek viseli a halandó testhez tartozó személyiség hibáinak, hiányosságainak a következményét a túlvilágon?

Vagy van, aki egy ideig él, mint minden átlagos ember, de valami miatt többszörös személyiség alakul ki nála (amit szoktunk skizofréniának nevezni a hétköznapokban, bár ez a fogalom némileg mást jelent az orvostudományban). Az egyik személyisége ilyen, a másik olyan, az egyik tud a másikról, emlékszik a másik tetteire, a másik meg nem tud az egyikről és/vagy nem emlékszik a tetteire. Akkor vele mi a helyzet? Több lelke lett? Vagy megint arról lenne szó, hogy a személyiség a testet jellemzi, így ahogy a test, úgy ez is halandó? Akkor megint gondok vannak a keresztény túlvilágképpel. (A buddhista/hindu világképben pl. ez nem gond, ott tényleg úgy gondolják, hogy a személyiség zömében a testhez tartozik, a reinkarnálódás után lehet, hogy teljesen más személyiséged lesz. Oké, csak akkor az a személyiség, amivel te magadat is, meg mások téged is azonosítanak, az ugyanúgy halandó, mint a test.)