Ha a növények és a baktériumok azt sem tudják, hogy ők léteznek, akkor nem olyan, mintha élőlényként mindig a halál állapotában lennének?

Elég kevés állat ismeri fel magát a tükörben... S nem hinném, hogy létezik olyan, ami rácsodálkozna magára vagy a világra, az ember kivételével.

A bazális könnyek (ami non-stop nedvesíti a szemed) és reflexkönnyek (ami kimossa a szembe került idegen anyagot) kivételével nem hinném hogy bármi termelne még könnyeket az emberen kívül.

És... láttál te már tengericsillagot örülni? Vagy egy kígyót?

Ne antropomorfizáld az állatokat. Az hiszed egy pók vagy egy macska az életen és a halálom filozofál? A francot. Megszületnek, csinálják, amit a testi szükségleteik és ösztöneik diktálnak (esznek, szaporodnak, stb), majd elpusztulnak.

“de nekem elég bizarrnak tűnik egy olyan élőlény, aki magáról az életről sem tud semmit.”

Jó, de neked az az alap ,hogy tudsz magadról, az életről stb. S furcsa lenne ha ezek neked egyszer csak megszűnnének, de életjeleket ugyan úgy mutatnál. Azaz egy álomtalan álomban, kómában lennél*. Na de a növényeknek, egysejtűeknek stb az az alap amiben most vannak. Nincsenek gondolataik a világról, de hát nincs is amivel legyenek ezért ez nekik nem furcsa.

Sőt, sokkal több élőlény van ami nem tud az életről mint ami igen. Ami biztosra tud magáról az az ember és jószerivel még egy marék állat. Ezzel szemben a biomassza zöme egysejtű, az állatok zöme meg gerinctelen (főleg bogarak és rokonaik). Ez is amúgy milyen érdekes ,hogy az ember hajlamos a saját helyzetét, tulajdonságait átlagosnak titulálni, pedig sokszor nem mi képviseljük az átlagot.

*egyébként az a bizonytalan határ az élő és élettelen közt nem erre értendő, hanem a legprimitívebb “egysejtűekre”. Amik annyira egyszerűek ,hogy nehéz megmondani ,hogy azok már élők vagy csak élettelen szerves cuccok. Mint ahogyan például a vírusok sem igazán élőlények, egy “szaporodó” hegyi kristály sem.

A te logikád alapján egy x hónapos csecsemő sem él.

Egyrészt maga a testkép 4-9 hónap körül alakul ki. Addig nem érti a gyerek, hogy önmagában létezik, hogy egy külön életforma.

Másrészt csak úgy 18 hónaposan kezdi érteni, hogy önmagát lássa a tükörben. Addig nemigazán rendelkezik elvont vizuális önfelismeréssel.

És azt se felejtsük el, hogy a tárgyállandóság 24-36 hónap körül alakul ki. Addig csak az létezik a baba számára, amit éppen lát. Ha kialakult, akkor a gyerek tudja, hogy pl akkor is létezik az anyja, ha éppen nem látja, és tudja, hogy vissza fog jönni. Addig nem.

36 hónap az már 3 év... S csak most vagyunk annál, hogy a gyerek tudja, hogy ha bedugod a cumisüveget a takaró alá, akkor az nem szűnik meg létezni, s ha benyúl alá, kap tejet. Ettől még messze van a kézzel megfoghatatlan dolgok ismerete (élet, halál, szerelem...)

Az élet, a tudat, az intelligencia és az öntudat mind mást-mást jelentenek.

Most nem fogom őket 1enként definiálni, de az életjelenségek kb. behatárolják, mit tekintünk a Földön életnek (vagy akár egy idegen bolygón). A földi élőlények persze nem csak véletlenül mutatnak fel hasonló tulajdonságokat, hanem egy tőről is fakadnak (evolúció). A vírusok nem ős-élőlények, sejtek termelték (és termelik) ki őket, bár (törzsenként) beszélhetünk egy saját "evolúciójukról" is, azáltal, hogy mutálódnak.

A fehérvérsejtjeid sok tekintetben olyanoknak látszanak, mint benned élő amőbák, de semmi esetre se az amőbák rokonai: testi sejtjeidből gyártódnak differenciálódással. Ahogyan a helyhez kötött többi sejted szintúgy.

Mitokondriumaid azonban valóban benned, veled élő, endoszimbionta ősbacik. Önállóan szaporodnak sejtjeidben.

A tudat az agy működésének általad észlelt megnyilvánulása. Tudod, hogy érzel: látsz, hallasz, gondolkodsz, emlékszel, testi fájdalmad, lelki fájdalmad vagy örömöd lehet. Vagy csak 1xűen tudod, hogy létezel. Más tudatába nem látsz bele, bár nyilván felismered, hogy ő is egy másik ember, aki ezeket szintén megéli. Ahogyan egy fejlettebb agyú állat is. De nehéz megmondani, milyen fejlettségű agytól kezdve van tudat. Felnőttként rendkívül ritka, ha egyéves korod előttről vannak epizodikus emlékeid. De amikor pl. 3 v 2 v 1 v 0,5 v 0,1 éves voltál, értelemszerűen mindig voltak emlékeid az eggyel azelőtti napról. Csak aztán nem rögzült élethosszig. De ami neked ma igazán fontos, pl. hkgy tudod, ki vagy, kik a szüleid, hogyan szólalj meg anyanyelveden, tudj szeretni stb, az mind-mind nem menne, ha az ebben a egyéni történelmed előtti korban nem kaptad volna meg az útravalót.

Egy bogárnak legfeljebb agydúca van, egy a sok idegdúc közül. Sok robotizált manőverre, sőt társas kapcsolatokra képes vele. Lásd méhek. Van-e tudata? Ezt csak ő tud(hat)ja. De mondok valamit: a te agyad is csak egy túlburjánzott idegdúc. Ja és van még számos más idegdúcod. Ezek csak vegetatív funkciókat látnak el. Ha egy kiesik (és szervezeted túléli), tudatod nem lesz kevesebb. Nem vesznek részt abban, ami a te lelkivilágod. Lehet, hogy nekik is van saját tudatuk, mintha veled élő sziámi ikreid lennének, de ezt te agyaddal nem veszed észre, nem kommunikálnak veled. De ha agyadból elpusztul egy rész, azt is túlélheted, és éned akkor is megmarad, bár jó eséllyel lesz vmi kiesés, de nem énedben, csak látásodban, mozgásodban, vagy emlékeid, ismereteid között. Sőt: ha vkinek középen kettévágják az agyát, az is 1 emberi lényként éli tovább az életét, és nem fog emiatt önmagával beszélgetni.

Az intelligencia megint más, egy megoldóképesség, illetve bizonyos útravalókkal felvértezve egy önfejlesztő, továbbtanuló képesség. Számítástechnikával is megoldható (MI), nem is kell hozzá élőlénynek lenni, vagy az agy ideghálózatát szigorúan leutánozni haddverekkel. A MI egy, a naiv befogadó számára intelligensnek tűnő gép, vagy gépek rendszere. Oka, amiért ennyire emberinek tűnik, hogy az emberi beszéd/írás egy ősi digitális találmányunk, ami számítógépeken egész jól modellezhető, szabályaival, szókincsével. Gondolkodásunk nemnyelvi rétege is sokban alapoz a nyelvre, még ha erre nem is sokat gondolunk. Így ebből egy géppel is sok mindent el lehet sajátíttatni.

Az öntudat megint teljesen más, sokban összefügg az intelligenciával. Ezzel határos, felismerem-e, hogy a tükör engem tükröz vissza vagy egy idegen van ott. Felismerem-e, hogy vannak rajtam kívül más emberek. Tisztelem-e őket, szeretem-e őket, vagy csak tartok-e tőlük.

Felmerült a tárgyállandóság: pl. egy patkány, ha bezárják egy cellába, és bemutatnak neki egy élelemmel teli ólomcsövet, amit a szeme láttára leforrasztanak, majd otthagyják a cső (és még más, üres csövek) társaságában, amint elég éhes lesz, jó eséllyel célirányosan elkezdi szétrágni az élelmet tartalmazó csövet. Fejlett tulajdonság tehát, de nem szigorúan emberi. Ettől még persze nem áll meg, hogy egy felnőtt patkány mindenben magasabb szinten áll, mint egy ovis gyerek, aki néha azt hiszi, ha betakarja szemét, akkor őt sem látják.