Nem kéne elvontatni a földet?
Gonolok itt arra az állandósult veszélyre, amit a sűrűsödő napkitörések okoznak.
Ha elvontatnánk a földet, valamivel távolabb a naptól, akor nagyobb biztonságban lehetnénk. Nem?
Csak a művelet energiaigényét nem ismerem. Ez mondjuk érdekelne.
Ha a Földet pár millió kilométerrel odébb vontatod, az semmi, ha pár TÍZmillió kilométerrel, az pedig erősen megnövelné a Föld-Mars vonzást (és annak időtartamát!) együttálláskor, szétcincálnák egymás pályáját.
Inkább a Napot kéne távolabb vontatni, mert a Nap-vontatóból és a Föld-vontatóból általában ugyanannyi van, de utóbbi most hiánycikk.
Új ötletem a Föld távolabb vitelére, - már szabadalmaztattam, nem tudod ellopni, - hogy a Föld napközeli oldaláról áthordjuk a földet a naptávoli oldalra, így a bolygó távolabb kerül a Naptól. Ezt ismételgetjük, míg elég távolra nem kerülünk. :D
Kérlek kérdező, mondd meg, hogy mi képes olyan erő kifejtésére, amivel
5 973 600 000 000 001 000 000 000 kg-ot (mert ilyen nehéz a Föld (ez természetesen becsült érték) - forrás: [link] ) el lehet mozdítani
úgy, hogy egyrészt a Föld kering – tehát még a keringési sebességgel is számolni kell, ami "A Föld átlagos pályamenti sebessége 30 km/s" [Csak kérdezem, hogy ki az az ember, aki ezt a sebességet fel képes fogni? sadam87! Te nagy tekintély vagy itt. Képes vagy rá? Nyilván nem te rendelkezel a világon a legnagyobb tudással és képzelőerővel, de elég nagy tudásod van ahhoz, hogy téged kérdezzelek (ezen az oldalon). Bár lehet, hogy grandiózus, sci-fi filmeket néző emberek erre jobban válaszolnának igennel.].
Továbbá számolni kell a Forgási sebességgel is, ami "465,11 m/s (1674,396 km/h) (az Egyenlítőn)". Legyen, kössünk rá egy "kötelet" – te szabod meg, hogy milyen legyen az a kötél, és minden egyéb paraméterét is [Egyébként milyen hosszú is a leghosszabb kötél? Az a hidakon van, ugye? Lógnak lefelé? Jól emlékszem?]. Akkor mennyivel is kelle haladnia a Földdel "párhuzamosan" (a Föld pályáját követve) annak a szondának vagy üstökösnek?
Az üstökösök egyébként nem jégből vannak? Az nem megoldvad már itt a környéken? De, ha teljesen nem is olvad meg, a külseje igen. Tehát az, ahová rákötöttük - azaz kötötted.
És hány ezer vagy tízezer szondára vagy üstökösre lenne szükség? Mert ugye a számok alapján látható hogy 1 üstökössel nem fogod elmozdítani. Vagy mégis?
Egy másik probléma az, hogy 1-nél több üstökös nem szokott egyidejűleg lenni a """környéken""".
Továbbá a Föld és a Nap gravitációs erejét is le kell küzd, de erre nem hozok most számokat, mondd meg te ezeket az értékeket!
Nemrégiben hatalmas sikerről lehetett olvasni, hogy egy nem tudom mekkora és milyen tömegű szikláCSKát, ami több tízezert km/s-mal haladt, tudatos ütközéssel sikerült eltéríteni. Hát, ki tudja, lehet, hogy azon néhány hónap (vagy év - már nem emlékszem) alatt igen előrehaladtak ezzel, csak mi nem tudunk róla itt a gyakorin.
Dolgozd ki a részleteket és keresd fel egyidejűleg Elon Musk-ot és a NASA-t, majd gyere vissza ide, és számolj be a válaszukról! Ha esetleg nem tudnál angolul, akkor mi szívesen lefordítjuk. Áll neki a kidolgozásnak és a számolásnak! Itt a hétvége, lendülj bele! Garantált, hogy be kerülsz a történelembe és tekintélyes összeget kapsz, amivel életed végéig igen nagy luxusban élhetsz.
Fel a fejjel, fel ne add!
"A negy Levin miért trágárkodik itt?"
Oké, megkövetem magamat. Nem a trágárság volt a cél, csak azt próbáltam hangsúlyozni, hogy a kérdező is jól tudja, hogy a kérdése némileg problémás. Ha nincs vele tisztában, akkor az még nagyobb baj.
Amúgy is, úgy látom, törölték a hozzászólásomat.
#6
"Egy erre alkalmas üstökösre le kell tenni egy szondát, az üstököst pedig megvezérelni. Egyenesen neki a földnek."
Végülis ha a dinoszauruszoknak így bejött, miért ne próbálnánk meg mi is? ¯\_(ツ)_/¯
''Mitől fagyna meg? Attól, hogy pár millió kilométerrel többet utaznának a fénysugarak?''
A Pluto kisbolygó kedveli ezt a bejegyzést.
#5
Ha csak picit viszed odébb, tényleg nem fagyunk meg, de a napkitörés elleni védelem sem javul értékelhető mértékben.
Ha meg olyan messzire megyünk hogy full biztonságban legyünk akkor meg megfagyunk
#6
Nagy ötlet:D
Még egy bolygó sem tudta elmozdítani a Földet a helyéről, de majd valószínűleg egy üstökös megoldja. Ha lenne is olyan dolog ami becsapódás által kiviszi a Földet a Napkitörési veszély zónából akkor meg rövid időn belül minden elpusztulna a Földön
19
Gondolom. 3 percet vírtam belőle megnézni mert olyan hihetetlen f0s volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!