Melyik károsabb a bolygóra és az élővilágra? Ha a szemetet lerakóba viszik és ott évszázadok alatt bomlik le vagy ha egy korszerű hulladékégetőben percek alatt megsemmisítik?

#10 (09:09) - éppen ezért már újra lehet hasznosítani belőle a fémeket és/vagy építőipari alapanyagnak is fel lehet használni.

A szemétégetés után kevesebb mint 10%-nyi térfogatú hamu marad vissza, miközben már sok problémát megoldottunk:

1. Lebontottuk a problémás szerves vegyületeket.

2. Energiát nyertünk ki.

3. Kiválasztottuk a darabos fémeket és azokból kiszedtük a vasat.

4. Nagyságrendnyivel redukáltuk a térfogatot.

Igazából még egy nagyon jól működő szelektív hulladék gyűjtés és komposztálás mellett is, az olyan nagyvárosok, mint Budapest szemete gyakorlatilag csak hulladékégetőkkel kezelhető. Azt a mennyiségű lomot és kommunális hulladékot nem lehet hova lerakni. Még égetés utáni salak mennyisége is problémás, nem hogy égetés nélkül.

Ha még hozzávesszük a hulladék logisztika károsanyagkibocsátását is, akkor belátható, hogy ekkora mennyiségű szemetet a forráshoz minél közelebb kell megsemmisíteni, lerakni, újrahasznosítani stb. Márpedig lerakni nem nagyon lehet helyben, úgyhogy célszerű mindenképp helyben redukálni a mennyiséget. Erre pedig az újrahasznosítás után az égetés a legalkalmasabb.

Le lehet pontozni, de az elhangzottak bár valóban hasznos kiegészítő tartalmak a témában, csak nem adnak választ a kérdésre, a károssági százalékra. A válaszokat amúgy én sem ismerem, de a legtöbben tudunk már annyit ezekről, hogy ez a témakör egyáltalán nem annyira egyszerű, mint amennyire szimplák ezek a válaszok. Hangsúlyozom, hogy szerintem is részben jók a válaszok, csak egy ennyire összetett rendszernél ennyire nem lehet leegyszerűsíteni. Ráadásul a kiírt kérdésre sem adnak választ (nem tudom kérdező ez neked mennyire észrevehető), de megmaradt a károsság kérdése. Mert akkor melyik milyen módon és mennyire és hogyan káros? Ezt kellene összevetni a két esetben. És bizony sajna egyik megoldás sem teljesen biológiai és ártalmatlan bármennyire is szeretnénk, hogy az legyen. A közérdek sem az, hogy kikerüljük a kérdést.

A kérdés ez, amire választ kell kapjunk közösen:

Melyik károsabb a szemétlerakó vagy a kommunális hulladékégető? És melyik hogyan káros?

És néhány válasz erre:

- Az égetésnél kevesebb térfogat marad. Ez igaz és előnyt is jelent, de a károsságra nem ad közvetlen választ.

- Lebontottuk a problémás szerves vegyületeket. Ez is igaz, de csak részben, mivel a szemétégetőkben nem kizárólag szerves hulladékot égetnek, hanem rengeteg egyebet is.

- Energiát nyertünk. Ez is igaz és valóban ötletes megoldás energiát nyerni a hulladékből és hasznos szempont, csak nem ad választ ez sem a lerakás talaj és víztani hatására és az égetési gázok káros kibocsájtására. Ez inkább gazdasági és hasznosítási szempont és nem a károsanyag kibocsájtási. Amúgy valóban fontos részlet.

- Kivehetjük a fémeket. Ez jó, csak ez újrahasznosítási kérdés és nem károsanyag kibocsájtási. Kivehetjük a fémeket, a papírt, a műanyagokat és ezek még ma is részlegesen történnek meg, így a kérdés azért még megmarad mindkét esetben. És a műanyagok nem hasznosíthatóak bármennyiszer újra (mint a fémek), mivel minden újrahasznosításkor töredezik a műanyag szerkezete és néhány feldolgozás után már használhatatlanok, így mennek a végleges hulladékok közé.

- Az égetéskor tisztítják a keletkező füstgázokat. Ez is igaz és nagyon fejlett módszerek vannak rá, csak ez sem 100%-os annyira mint mondják, mert az már nagyon költséges lenne. Botrányok is vannak a témában és kimutatások az égetők környéki egészség témában. Alapvetően és nagyságrendileg tényleg tisztítják a füstgázokat, csak van azért némi kibocsájtásuk is sajnos.

Ma Magyarországon egyetlen kommunális hulladékégető működik 420000 tonna/év kapacitással. Ez Budapest hulladékát égeti el. A többi hazai égető elsősorban ipari és kórházi veszélyes hulladék ártalmatlanítására lett kialakítva. Világszerte több tízezer az égetők száma. Egyedül Delhi városában 61 kórházi égető üzemel.

A hulladékégetés lényege, hogy a hulladék szerves anyaga, hő mellett reagál a levegő oxigénjével és így gázokká, vízgőzzé (füstgázokká) alakul, míg a szervetlen összetevők salak illetve pernye formájában halmozódnak össze. Fontos látnunk, hogy anyag nem vész el csak átalakul és a hulladékégetés nem tünteti el a hulladékot. A bevitt anyagmennyiség azonos a kikerülővel, csak annak formája és tulajdonságai változnak meg. Ezekből a hulladékégetés során lesz salak, hamu, pernye, füstgáztisztítási maradékanyag, füstgáz, és nedves eljárás esetén különböző szennyvizek. A salak és hamu mennyisége általában az eredetileg bevitt hulladék 20-35% százaléka (tömegre vetítve). Fontos hangsúlyozi, hogy az anyag nem vész el, csak átalakul. A megoldás a hulladékproblémát inkább csak térben és időben áthelyezi, nem megoldja.

A füstgázok tisztításakor füstgáztisztítási maradékanyagok is keletkeznek, amik ugyanúgy veszélyes hulladéknak minősülnek. A hulladékégetők problémái közül a legismertebb és legjobban kutatott téma az égetők légszennyező anyag kibocsátása, de ott van mellette a víz és a talajszennyezés kérdése is. A légszennyezés az égetőknél a legtöbbet vizsgált probléma. Egy 100 ezer tonnás égető átlagosan 70 ezer köbméter szennyezett füstgázt bocsát ki, minden egyes órában. Noha ennek a füstgáznak a jelentős része nem ártalmas környezeti szempontból, mégis alaposabb vizsgálatot igényel. Hiába, hogy csak milligrammokban mérhető az egyes ártalmas légszennyező anyagok kibocsátása, egy köbméter füstgázra vonatkoztatva! Ha ezt beszorozzuk azzal a számmal, ahány köbméter füstgázt óránként kibocsát az égető, akkor már komolyabb számokat kapunk, ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy egy évben hány órát üzemel egy égető, akkor kiderül, hogy egyes szennyezőanyagokból több tonnát is a légkörbe juttathat a legmodernebb égető is. Hogy pontosan hány szennyezőanyag kerül ki az égetők kéményén, az ma sem ismert. Több száz a már regisztrált szennyezőanyagok száma, és több száz olyan vegyület létezhet, ami kikerül az égetők kéményén, de semmit sem tudunk róla. Ehhez képest a legtöbb szennyezőanyag emberekre, magzatokra gyakorolt hatásról semmit sem tudunk.

Sevesoban (Olaszország) 1976-ban 6 tonna dioxin (TCDD) került ki a környezetbe. Mondhatjuk azt is, hogy csak 6 tonna, majd feltakarítják, és az nem is sok, vagy nem tűnik soknak és hát jó nagy a Földünk.

A FAO szerint a dioxin annyira mérgező, hogy a toxikus mennyiség

napi bevitelre számolva 0,1 mikrogramm (μg) testtömeg kg-onként (és ez naponta!). Vagyis érthetőbben: egy 70 kg-os felnőtt számára havi 0,000007 gramm már toxikus és ez egész napos dózis! A 0,0003 grammot tekintenek már a nagyjából halálos dózisnak.

Sevesoban az embereket szerencsére még időben kitelepítették, de az érintett területen minden háziállat elpusztult, vagy el kellett pusztítani mintegy 90000 állatot, hogy a dioxin ne jusson a táplálékláncba. A mérgezési tünetek több mint 500 emberen jelentkeztek és megnőtt a születési rendellenességek és a spontán vetélések aránya is. A modern hulladékégetők dioxin kibocsátása radikálisan csökkent az új szűrőberendezéseknek köszönhetően, de ez a csökkenés sem tökéletes. Sőt felmerültek új aggályok is. Tanulmányok (Tejima és munkatársai) rámutattak arra, hogy az égetők dioxin kibocsátásának normál üzemmenetben történő mérése félrevezető. Az indítási szakaszban a dioxin-kibocsátás lényegesen, 19-szeresével meghaladja a határértéket, és vizsgálataik szerint a kibocsátás 41%-a az indítási és leállási szakaszokhoz köthető, amit egyáltalán nem mérnek a féléves ellenőrző mérések során.

A dioxinok és furánok egy kulcskérdés a mérgező melléktermékeknél. A dioxinok és furánok esetében a természetes lebomlási és lebontási folyamatok marginális jelentőségűek, és ezért folyamatosan felhalmozódnak a környezetben. Hogy mi a pontos helyzet azt nehéz megítélni. Hivatalosan a működő égetők teljesítik a kibocsátási határértékeket, de jellemzően előre bejelentett mérések vannak, félévente egy alkalommal. A dorogi égetőben azonos időben három különböző hatóság vett mintát, és azokat akkreditált laboratóriumokban vizsgálták. A három azonos időben vett minta között a különbség 31-szeres volt. Ez jól mutatja, mennyire bizonytalan a dioxinmérés, és azt is, hogy mennyire megbízhatatlanok az adatok. További érdekesség, hogy a 210-féle dioxin és furán vegyület közül a hazai és EU-s jogszabályozás csupán 17-et sorol a mérgezők közé, a többit nem is kell mérni.

A salak, a hamu és a talajszennyezés témában a hulladékégetőkről sokszor az a kép él az emberekben, hogy az képes "eltüntetni" a hulladékot, és legfeljebb csak a kéményen kikerülő füst miatt kell aggódnunk. Nagyon sokszor a döntéshozóknak is így tálalják az égetőket, mint amelyek képesek megoldani az egyre gyorsuló ütemben betelő hulladéklerakók problémáját. Sajnos azonban ez a kép nem felel meg a valóságnak.

A hulladékégetők működése során többféle maradékanyag is keletkezik. Legnagyobb mennyiségben salak képződik, kisebb mennyiségben ”pernye”, ami a füstgáz tisztítás maradékanyaga. Mindkét maradékanyag igen sok toxikus vegyületet tartalmaz és még a hamu is legtöbbször veszélyes hulladéknak minősül. A maradékanyagokra két dolog miatt érdemes odafigyelni. Egyik az, hogy rávilágítanak az égetők elhallgatott problémájára, arra, hogy az égetőbe bevitt hulladék nem tűnik el, hanem csak átalakul füstgázzá, hamuvá és salakká, amelynek veszélyes anyag sűrűsége gyakran meghaladja az eredetileg bevitt hulladékét. A másik dolog a technológiai megoldások hiányosságára hívja fel a figyelmet. Ugyanis minél tökéletesebben működnek a szűrők az égetőben, minél kevesebb szennyezőanyagot engednek ki a levegőbe, annál több szennyezőanyag halmozódik fel töményen a szűrőkben és a salakban. A probléma tehát nem megoldódik, csupán térben és időben áthelyeződik.

A hulladékégetők dioxin kibocsátása, az egyre modernebb szűrőberendezéseknek köszönhetően rohamosan csökkent az elmúlt évtizedben. Ezt mondja az ipar, és ez így is van, vagy legalábbis így tűnik első pillantásra. Ugyanis a füstgázokkal kibocsátott dioxin mennyisége valóban csökkent (sőt nem is kicsit csökkent), ugyanakkor a salakban lévő dioxin mennyiség pedig megnövekedett, hiszen kiszűrték azt a füstgázokból és átkerült a salakba. Így a valóság az, hogy a dioxin kibocsátás nem csökkent, csak áthelyeződött a levegőből a salakanyagokba, ez azonban kisebb figyelmet kapott, és sokszor meg sem említik. A probléma azonban létezik, és nem is kicsi. Spanyol, osztrák, svéd égetők vizsgálata mutatta ki, hogy ma már egy égető teljes dioxin kibocsátásának több mint 96%-a a salakba és a hamuba kerül. Amíg tehát az ipar diadaljelentésektől hangos, csendben újabb időzített bombát indítottak ami a talajban és építőanyagokban halmozódik.

Az égetőkből kikerülő salakot és hamut a hatályos jogszabályok szerint vizsgálni kell. Ez azt jelenti, hogy az égetőkből kikerülő salak és hamu nem minősül automatikusan veszélyes hulladéknak. Viszont általában a hamu az veszélyes hulladéknak minősül, azonban a salak legtöbbször nem minősül annak, és úgynevezett "hasznosításra" kerül, legtöbbször útalapba építik vagy más építőanyagokba, vagy hulladéklerakók újra mezőgazdasági termelésre "alkalmassá tételére" használják. Ez a "hasznosítás" azonban problémás. A salak ugyanis magas koncentrációban tartalmaz toxikus összetevőket és ezek idővel kikerülhetnek a környezetbe is, és mint azt már tudjuk tapasztalatokból, hogy idővel vélhetően ki is kerül. Egy svéd vizsgálat az utakba épített salakot vette vizsgálat alá, és azt találta, hogy a salak alapú út közelében megemelkedik a nehézfémek koncentrációja.

Van egy további trükk, amivel leszerelik a laikus helyi lakosokat. Azt mondják, hogy az égetőből kikerülő szennyező anyagok mennyisége csupán milligrammokban mérhető, kb. annyi, amennyi egy autó kibocsátása. Igen ám, de azt elhallgatják, hogy, ez a milligrammos kibocsátás egy köbméternyi kibocsátott füstgázra értendő (erre állapítják meg a határértékeket is), és egy évi 100000 tonna hulladékot ártalmatlanító égető óránként mintegy hetvenezer (!) köbméternyi füstgázt bocsát ki a környezetbe. Ha a milligrammokat beszorozzuk az óránként kibocsátott füstgázzal és az éves működési idővel, hamar kiderül, hogy összességében az égetők több tíz/száz/ezer tonnányi szennyezőanyagot bocsátanak ki a környezetbe, amelyek egy része ráadásul felhalmozódik a környezetben.

Határérték persze az van, de az még nem old meg mindent. És természetesen van még egy apró bökkenő a határértékekkel. Ugyanis vannak olyan szennyezőanyagok, amelyekre bár léteznek határértékek, azonban a hivatalos vélemények szerint is a határérték alatt is káros egészségügyi hatásokkal kell számolnunk. Tehát az történik, hogy a jogi kötelezettségeket az égető teljesíti, de arról nincs szó, hogy ettől függetlenül káros hatások kis mennyiségeknél is jelentkeznek. A másik gond, hogy egyes szennyezőanyagokra, nincs határérték, holott a toxikus hatás egyértelmű. Így ezeket az égetős lobbi teljes mértékben figyelmen kívül hagyja. És ennél még sokkal több gond merült fel az égetőkkel is - lásd alább a tanulmányban.

Azt én sem mondom, hogy ne kellene valamit kezdeni a hulladékkal, mert vitán kívüli. És gyors és viszonylag praktikusnak mondhatóan a hulladék lerakás és égetés a legnépszerűbb, de hozzátehetjük, hogy e kettő közül egyik sem tökéletesen egészséges megoldás (jelenleg). Itt az alábbi linken még 68 oldalon lehet olvasni az égetőkről (ha érdekel).

[link]

[link]

Egy 2023-as EU-s kiadványból vett példa, hogy hogyan megy jelenleg. Persze valamit kell csinálni, de ténylegesen a természetbe kerül vissza.

"A növekvő mennyiségű veszélyes hulladék kezelésére irányuló uniós fellépések" 2023

"A pernye vagy szállóhamu a hulladék elégetésekor felszabaduló gázokban található részecskék halmaza. Ezek gyakran tartalmaznak kloridokat és nehézfémeket, ezért veszélyes hulladéknak minősülnek. A veszélyes pernyét felszíni lerakókban helyezik el. Csak Svédországból évente mintegy 150 000 tonna pernyét szállítanak át Norvégiába egy használaton kívüli mészkőbányába."

[link]

És még továbbiak is felmerülnek - a teljesség igénye nélkül - ami üzlet azzal ugye trükköznek is, mert megéri, a cégek csak köznyomásra csinálnak környezetvédelmi akciókat, az egészségügyi sérüléseket nem feltétlenül azonosítják be és kártalanítják (nem mintha lehetne kártalanítani egy terhességi problémát), a környezetszennyezési adókat nem költik el megfelelően és vannak akik elkerülik, a környezetszennyezési bírságokat szintén vagy elkerülik vagy lényegtelen összegeket jelentenek, és a környezetszennyezési adókat és bírságokat végül a úgyis a fogyasztó fizeti meg, a kisember. Meg hát a környezetvédelem és minden más is ami alapvetően pozitív jellegű, kihasználható gazdasági és politikai trükközésre is és a tapasztalat erre is rámutat, ne is legyen kétségünk. Stb, stb, lehetne még sorolni.

És vannak még más társadalmi és gazdasági problémák is... Ha sikerül a valóban tökéletes környékén az újrahasznosítás és hulladékkezelés, az tovább fogja fokozni a túltermelést, pazarlást és nyersanyag kimerülést, tehát amolyan "ördögi kör"-ként más problémát fog fokozni. Mert kevesebbet fogyasztani jó ötlet lenne, csak ki hajlandó tíz évente venni új mobiltelefont? Ha pedig hajlandóak az emberek kevesebbet fogyasztani az a termelés gyors csökkenéséhez vezet és elképesztő munkanélküliséghez, ami megint nem lenne jó.

De a pozitív oldalon is vannak fejlemények, mint a műanyag evő baktériumokkal folytatott kísérletek, kőolaj mentes műanyag helyettesítők, a füst nélküli égetés, vagy az ITER vagy a plazma égetés és sok más. Tehát lehet megoldás egyes porblémákra, de összefüggésében ott van több más is, ahol más komplikációk léphetnek fel.

A téma közismerten sokrétű és kérdező gondolom inkább szerettél volna kicsit részletesebb választ, mint túlegyszerűsítettet.