Az introvertáltak hogy maradtak fenn napjainkig a történelem kegyetlen vérengzésein át?

Inzrovertált nem egyenlő antiszoc. Tudnak kommunikálni, dolgozni másokkal, stb. Csoportok tagjai ma is, ez régen is így volt. A státusz se hiszem, hogy ettől függött. Az a történelem során inkább múlt azon, hogy hova születtél, mint bármi máson

Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy introvertáltak vs extrovertáltak, utálták egymást, tudom is én. Eleve a legtöbb ember ambivertált (a kettő között), ennek a skálának a két végén vannak a nagyon introvertáltak és a nagyon extrovertáltak

Önmagában az a tény, hogy élnek, vannak, és nem is kevesen, azt bizonyítja, hogy a fennmaradás/túlélés szempontjából nincs jelentősége annak, hogy valaki extro- vagy introvertált. Ha lenne, "kihaltak" volna.

A munkámból adódóan rengeteg emberrel beszélgetek (köztük van bőven intro és extro is, látom az egész spektrumot).

Alig-alig volt olyan introvertált, aki ne beszélt volna róla, mennyire fontos számára a munkahelyén a társas közeg minősége.

Nem KERÜLIK tehát a társaságot, sőt, kifejezetten fontos is lehet nekik, hogy milyen az. Inkább arról van szó, hogy a pezsgést, nagy létszámot, sokirányú és gyakori humán interakciót nem szeretik, mert az túlstimulálja őket.

Kis, nyugis, de jól működő közösségekben érzik komfortosan magukat, ilyenben remekül tudnak működni.

a legtöbb introvertált bizonyos mértékig igényli a pezsgést is, csak sokkal hamarabb leszívódnak tőle.

egyébként akár a kifejezett remete-hajlam is lehet előnyös. főleg az őskori szintű kommunikáció mellett, sokkal könnyebben kialakulhatott olyan helyzet, ahol teljesen magadra voltál utalva.

Itt a válasz:

"...nem a legokosabb fajok, és nem is a legerősebbek maradnak életben, hanem azok, amelyek a legjobban képesek alkalmazkodni, amelyek a legfogékonyabbak a környezetükben végbemenő változásokra." (Leon C. Megginson)

[link]

Egész jó helyen jártál az okokkal, kérdező!

Eysenck elmélete szerint az intro-extroverzió jelenséget az agytörzs ARAS (felszálló retikuláris aktiváló rendszerének) működése szabályozza.

Ez kb olyan, mint a fordulatszámmérő.

Gyakorlatilag az a lényeg, hogy az introvertáltak már alapból magasabb fordulaton pörögnek. Ha ehhez hozzáteszel még plusz stimulust (pezsgő, zizegő embercsoportokat), akkor túlingerled őket. Nem bírja. Komfortzónán kívüli lesz.

Egy extrovertált alapjárata alacsonyabb. Ezért van "szüksége" külső ingerekre, hogy a komfortzónába kerüljön. Anélkül hiányérzete van, unja magát.

Lényegében a komfortos létezéshez szükséges külső, környezeti ingerforrások mennyiségét állítják be maguknak a személyközi működésmódjukkal. Ezt látod intro- vagy extrovertált személyiségvonásként.

Az introvertáltak az nem egy népcsoport a népek között, akik fennmaradnak, hanem a mindenkori társadalomban százalékosan előfordul, vagyis minden korban lesznek introvertáltak. Vagyis nincs külön fennmaradásuk, hanem egy változó százalékos arányban lesznek introvertáltak a népességben, a fennmaradó népességben.

Meg ott van az is, hogy az introvertált az nem nemzésképtelen és nem is azonos a remetével sem.

Ez máris hülyeség, mert nem úgy működik, hogy introvertáltnak csak introvertált, extravertáltnak csak extravertált leszármazottai lehetnek. Akkor beszélhetnénk arról, hogy melyik "család" fog előbb kihalni, de így nem beszélhetünk.

De most tegyük föl, hogy ez mégis így működne: Akkor sem lenne szerintem egyértelmű, kiknek van előnye. Egy introvertált jobban megszokta, hogy magában gondolkozzon önállóan, magában megoldjon problémákat, és ami hátránya származik a kapcsolati tőke hiányából, azt kipótolja ésszel / szorgalommal.

Aztán ott van az a képesség, hogy az introvertált (bár inkább most szociofóbról beszélek) mer-kénytelen-megtanult elvonulni a csoporttól, mert az számára hamar kényelmetlenné válik. Vannak történelmi helyzetek, amikor a csoporthoz tartozás jelenti a túlélést, de vannak, amikor nem. Zsidókból is tipikusan olyanok éltek túl, akik szokás szerint mindig leléptek a sorból "az erdőbe lepkefajokat gyűjteni", nem pedig a nagyszoba közepén társalogtak róla, hogy mi lesz belőlük.

Tatárjárást is az élte túl, aki a mocsárban bujkált, nem az, aki mindig mindenhol középen volt.

Pestisjárványok is ott taroltak, ahol egymás nyakán, hegyén-hátán tett-vett sok ember.

Most is tessék megnézni: összeszedték a fiatalokat ilyen szibériai falvakban, a nagy haveri társaság egymást tüzelve, énekelve megy a buszon a frontra. Nulla önálló gondolkodási képesség, látja, hogy a másik is megy és vigyorog, akkor ő is nyugodt. Az ilyen "maguknak valóbb", zárkózottabb, emberkerülőbb típusok, akik tudják magukról, hogy nem bírják elviselni a laktanyai együttélés intimitását, hát átszökdöstek a mongol határon. Nem csak a politikai ellenzék szökik, mindenki szökik, aki pszichológiai téren bármiben is más, és kívül van a társadalmi margón. Az ember mindig a könnyebb utat választja, kinek melyik a könnyebb... Lényeg a lényeg: ők még élnek. A többit meg hullazsákokban hozták haza. A daloló társaságot. Már nem dalolnak.

Ettől függetlenül magam is úgy gondolom, hogy a csoport nagyobb előnyt és biztonságot jelent úgy általában, de azért ez nem annyira egyértelmű mindig. Jó, az kell valahogy, hogy a csoport által összerakható többlettudás eljusson a csoporton kívül állóhoz is, de nem biztos, hogy ott kell állni a csoport közepén.

Meg aztán szerintem ahhoz, hogy egy populáció eljusson a pattintott kőrkorszakból a villanyáramig, kellenek azért csendjükbe félrevonult, tudományukba elmélyült, meg nem értett csodabogarak is. Nincs róla statisztikám, de valahogy ezeket az embertípusokat nem a haverok-buli-fanta életstílusban képzelem magam elé.

Valószínűleg olyan a világunk, hogy szükség van intro- és extravertált emberekre is egyaránt, az a legelőnyösebb, ha mindkettőből van.