A tudomány ennyire korrupt, hogy eltussolták a Covid mesterséges eredetét?
#11
"A labor eredetet már nagyban bizonyítja a mesterséges eredetet azt ismerve, hogy milyen kutatások folynak abban a laborban. Magyarán génmódosító kutatások."
Na, hát ez mondjuk épp nem bizonyítja a labor eredetet. Egyébként a SARS-CoV-2 genomjának vizsgálata alapján nem alkalmaztak rajta olyan beavatkozásokat, ami alatt a génmódosítást érteni szokták (pl. gének átültetése másik fajból).
(Azért fogalmazok ilyen körülményesen, mert azt elvileg nem lehet kizárni tudtommal, hogy például olyan beavatkozást hajtottak rajta végre, amivel megnövelték a mutációs rátáját. De erre sincsen semmi bizonyíték.)
Az ezt követő felsorolásban szép dolog Wuhant is felhozni példának, kár, hogy továbbra sincs bebizonyítva a vírus labor eredete. (Cserébe mondjuk szép lett volna a tudomány eredményeit is összevetni a felsorolt káros eseményekkel...)
#22
"Valószínű, hogy nálunk sokkal befolyásosabb és felkészültebb embereknek megvoltak a bizonyítékai, hiszen el kellett tussolni az ügyet."
Izgalmas, teljesen megalapozatlan spekuláció.
(Mellesleg ha már itt tartunk, engem nagyon érdekelne, miért is akarja a CIA eltussolni a COVID mesterséges eredetét, amikor az amerikai politika elég erősen próbálta rákenni a koronavírus járványt a kínaiakra?)
#27
"Az alfa volt az eredeti mivel azt mutatták ki először."
Nem az alfa volt az eredeti törzs, azt 2020. szeptemberében mutatták ki először.
Abban viszont egyet értek a kérdezővel, hogy nem kéne összemosni a SARS-CoV-2-t általában a koronavírusokkal. A SARS-CoV-2-t tényleg csak 2019 óta ismerjük, és valószínűleg tényleg csak pár éve létezik. (Az más kérés, hogy jelen tudásunk szerint simán kialakulhatott természetes úton, semmi nem utal az ellenkezőjére. Ami persze még önmagában nem cáfolja a laborszivárgás elméletet.)
"a laborszivárgás"
Az továbbra sem jelenti azt, hogy ott készült.
Amúgy a kérdés miért van még mindig a tudományokban? Tudományos érv egy se hangzott el.
Itt mindössze a tudomány nem ismeretéből eredő tökéletes félreértésről van szó. A tudomány bonyolult, ezért sok benne a szakszó, amit a laikusok nem ismernek, így remek lehetőség a masszív félreértésekre.
Ezt a vírust akkor már legalább 3 éve ismerték, csak nem tudták beazonosítani. Ezért ez a vuhani laboratóriumban volt vizsgálaton (itt van Kína egyik legjobban felszerelt laboratóriuma). Közben más helyekről is származtak vírus típusú szervezetek, amiről szintén nem tudták hová kötni, így például volt itt USA megbízásából vizsgálandó eset is. Ugyanakkor speciális kínai vadászok véletlenül behatoltak egy elzárt dzsungelbe, ahonnan egzotikus denevéreket hoztak, amit felajánlottak helyi éttermeknek. Kínában akkor és most is szokás, hogy tehetős gazdag emberek ritka állatok húsát eszik, így a denevéreket hamarosan feltálalták. Pár nap után több haláleset fordult elő, amit már nem lehetett eltussolni. Az hamar kiderült, hogy fertőzés, de csak későnb tudták azonosítani a már régóta ott lévő mintákkal, így derült ki, hogy egy influenza-szer, erősen fertőző és halálos kórt okozó esetről van szó.
A biztonsági intézkedések olyanok, amilyenek. Csernobil se azért robbant fel, mert a biztonsági intézkedések nem voltak megfelelők, itt sem tudható, kivitte-e valaki, de annyi igen, hogy több helyen jelent meg, tehát az biztos, hogy nem egy gócpontról indult.
Igen, lehetett mulasztás, de aki tudatlanul és a konkrét helyzet mély ismerete nélkül rámondja, hogy tudatos vagy hanyagság, az bizony közönséges rágalom. Tisztességes ember arról állt valamit, amiről megbizonyosodott. Tudatlan é s tisztességtelen meg bármiről. De nálunk arról szeretnek hosszan vitatkozni és rágalmazni az emberek, amit nem tudni pontosan, így persze a cáfolat is kétséges. Ezt egyébként a pszichológia az esélytelenek sikerélmény szerzési törekvésének nevezi,
és az agy sajátossága - nem véletlenül.
Nyilván nem tökéletes a WHO sem, de ezt éppen azok a magyarok szájából hallani, ahol töméntelen a szándékos hanyagság, tisztességtelenség, dilettáns szakértői tevékenység, hazugság, hát legalábbis szomorú, és elgondolkodtató, hogyan juthattunk ennyire mélyre. A pontos történet pedig annyira bonyolult, hogy nagy eséllyel soha nem lehet kideríteni a valós események pontos sorát.
#7
Csak véletlenűl előtte 3 hónappal volt egy szimuláció a who részéről egy "világjárvány"kezelésről. Most, hogy mindenkivel aláíratnák a who szerződést a wef konferencián előkerűlt az x betegség. Értem. Semmi sem megrendezett. SZERINTED.
Mennyire kell hülyének lenned, hogy ne értsd a helyzetet?
Már a Covid idején megmondták, hogy LESZ következő világjárvány is! Egy millió kórokozót nyilvántartanak állatokban, amelyek még nem fertőzték meg az emberiséget (a Covid is ilyen volt, meg a HIV is) - és csak idő kérdése, hogy átterjedjen.
Azt nem tudják megmondani, hogy melyik kórokozó fog átugrani, mennyire lesz fertőző, és halálos, és pontosan mikor - de valószínűleg pár éven belül.
Ezért kell folyamatosan vizsgálni, és ezeket a laborokat szüntették meg pont a Covid előtt, pénzhiány miatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!