Csernobili atomerőmű egy tervezési hiba miatt úgyis felrobbant volna vagy egy véletlen mulasztás következménye volt?
Ma van a tudod minek az évfordulója? Igen. Ma, napra pontosan 37 éve robbantották fel az ukránok a Csernobili atomerőművet. Azt mondta ma az ATV, hogy súlyos mulasztási hibák miatt. Már nagyon sok helyen olvastam, hogy súlyos mulasztásokat követtek el. Ismeret, hogy kikapcsoltak riasztó jelzőrendszereket a tesztnél. Ebből arra következtethetünk, hogy ha azt a napot túléltük volna sosem következik be a baleset. DE!
A csernobil sorozat HBO kiadású alkotásában, ahol szigorúan a valóság alapján írtak mindent az derül ki, hogy súlyos tervezési problémák vezettek a reaktorbalesethez. A reaktor mag nem volt megfelelően detektorokkal lefedve, így az igen könnyen túlmelegedett minden esetben. Ráadásul olyan egyéb tervezési hiba is közreműködött a robbanásban, melyben a lehülést kiváltó anyag egy rövid ideig először igen magas hőmérsékletre növelte a mag termikus állapotát melynek következményében az fel is robbant.
A sorozat szerint a tervezési hiba föggvényében előbb utóbb fel is robbant volna. Ez hihető, hiszen már a tesztnél felrobbant. Kinek lehet igaza?
"Több mint 8 évig működött, tehát a konstrukcióval nem lehetett nagy baj. "
Hát dehogynem volt baj vele. Azt már Teller Edéék megmondták már a 40-es évek végén, hogy ez nem okés.
Nem tudom, hogy itt ki a mérnök és ki a fizikus, meg ki dolgozik atomerőmű megtervezésén, de nem robbant volna fel a tervezés miatt, nem volt tervezési hiba. Ha tervezési hibák lettek volna, akkor az összes felrobban előbb vagy utóbb. Nem, itt rengeteg más hiba volt. Az olcsóbb anyaghasználat az egyik, ugyanis a fékező rudak végén grafit volt, mert szar és olcsó minőségű volt. Lehet erre fogni, a robbanást, de nem ez miatt robbant fel, mert el se szabadott volna jutni odáig, hogy ez kelljen. Az, hogy a nem hozzá értők dolgoztak ott, az sokkal nagyobb baj volt. Ez az, amikor több éven keresztül csinálsz valamit és elhiszed magadról, hogy mindenkinél többet tudsz az adott szakmáról és nem vagy hajlandó beismerni, ha esetleg a másiknak van igaza.
A HBO sorozatban is elmondták, hogy nem robbanhat fel, nem hiába voltak ebben a hitben, mert nem is robbant volna fel, ha nem ragaszkodnak a teszthez és leállítják az erőművet és elnapolják a tesztet.
Csak szólok a Cshernobili baleset után az összes RBMK erőművet leállították és módosításokat végeztek rajtuk. Ez igazolja hogy pedig voltak bennük tervezési hibák. Ugyanis az is tervezési hiba ha a kezelő meg tehet olyan lépéseket amikkel veszélybe sodorja az erőművet. Például túl sok szabályozó rúd kihúzása. Vagy bizonyos teljesítmény szint alatt a reaktormérgezés miatti vészleállás hiánya.
A még ma is üzemelő RBMK -k ba ezeket a funkciókat már beépítették.
Mondhatni ma már biztonságosan üzemeltethetőek, a baleset előtt meg nem voltak azok!
Gyatlov ma már megszívná mert hiába utasítaná a kezelőket azok nem tudnának több rudat felhúzni. És a teljesítmény túl alacsonyra csökkenése miatt a reaktort az autómatika 2 napra lekapcsolná. Oszt ponty.
Az már megint más kérdés hogy ezeken a biztonságosabbá tett és meghosszabbított életű erőműveken továbbra sincsen kontainment és ezért nem számítanak biztonságosnak a Nemzetközi szabványok szerint.
Paks egyes ütem 4db blokkja is ugyanezért lesz és kell majd lekapcsolni. Pedig a nyomottvizes kivitel az sokkal sokkal biztonságosabb konstrukció mint az RBMK. Nem az elöregedés a gondja, bőven lehetne még hosszabbítani is.
De a nemzetközi és EU-s szabványok már nem engednek meg kontainment nélküli erőműveket üzemeltetni!
Muszály lesz második ütemet építeni és kontainmenttel együtt, ami jelentősen növeli a költségeket!
Az energiahálózatunk valamilyen Paks nélkül működésképtelen!
Xenonmèrgezèsből próbálták a láncreakciót újra beindìtani.
Azt mondjuk sikerült. Jobban is mint kellett volna😁
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!