Emberi lények teleportációja a valóságban sosem lesz kivitelezhető?
Szerintem a kvantumteleportációra gondolt, viszont - túl azon, hogy kell hozzá egy klasszikus csatorna is (azaz, semmiképp sem haladhatjuk meg a fénysebességet általa) - egyszerűen égbekiáltó távolságra vagyunk egy kvantummechanikai sokrészecske-rendszer teleportálásától.
Az egy dolog, hogy egy foton állapotát át tudjuk vinni egy másikra (nem másolni, mert az lehetetlen leképezés), de még ehhez is szükség van
- egy maximálisan összefonódott tiszta állapotban (valamelyik Bell állapot a négy közül) lévő kétrészecske rendszerre, melynek egyik alrendszerét kölcsönhatásba hozzuk a teleportálandó fotonnal (a másik alrendszer azon a helyen kell, hogy legyen, ahová át akarjuk vinni (teleportálni) a foton állapotát)
- végeznünk kell egy Bell mérést a "mi" oldalunkon, át kell küldeni az eredményt egy klasszikus csatornán a "másik" félnek, aki ebből fogja megtudni, hogy kell - e és, ha igen, akkor melyik transzformációt kell alkalmaznia a nála lévő alrendszeren, hogy megkapja azt az állapotot, amit át akartunk vinni (s ami mellesleg a "mi", a küldő oldalán "tönkrement" a protokoll alkalmazása közben.
Na most gondolj bele, hogy ez egy tiszta egyrészecskés eset volt (mármint egy darab részecskének - egy fotonnak - tudjuk így teleportálni az állapotát), s végezz egy gyors fejszámolást, hogy egy ember mennyi kvantumobjektum alkot, s hogy mekkora esély van rá, hogy ezt hipp - jopp megoldjuk (hogy arról már ne is beszéljünk, ami még bejön egy kvantummechanikai sokrészecske-rendszer kapcsán az egyrészecskés esethez képest.
Szóval, nyugodtan bespájzolhatsz tartóstejből, mert nem mostanában fogunk elkezdeni így közlekedni.
Az már csak külön hab a tortára, hogy a kvantumteleportáció esetén a küldő oldalon csak egy kupac anyagmassza maradna belőled, míg a célban, egy másik, veled azonos mennyiségű anyagcsomag "felvenné" a te állapotodat (beleértve minden gondolatod folytatását, ami épp félbeszakadt a teleportációs folyamat kivitelezésekor, ... meg egyáltalán az, te lennél, mégpedig megkülönböztethetetlenül pontosan az, aki a küldő oldalán - háááát - mondhatjuk, hogy meghalt? (Mert ez is egy valid kérdés.))
Szóval szerintem inkább az a kérdés, hogy belépnél - e egy ilyen gépbe, ha létezne?
A Csillagkapuban is volt egy rész, ahol elromlott az egyik kapu, és az ezredes hónapokig csak adat volt.
Nagyon nem szívesen közlekednék így.
"egy tökéletes másolat"
Még ez a jobbik eset.
És ha nem tökéletes? Mert inkább az a csoda, ha az.
Én láttam a TV-ben hogy lehetséges. Sok évtizede készült filmben is: Star Track..
Sugározz fel, Scotty!
Jelenlegi tudásunk alapján úgy tűnik, hogy az emberi teleportáció kivitelezhetetlen a valóságban.
Az emberi teleportáció azt jelentené, hogy az egyik helyről a másikra azonnal átugrunk, anélkül hogy fizikailag el kellene jutnunk az úticélunkig. Ez azonban számos technikai és tudományos kihívást jelentene.
Az egyik ilyen kihívás az, hogy az emberi test hatalmas mennyiségű információt tartalmaz, és ezeknek az információknak át kellene adódniuk a teleportáció során. Az emberi testet alkotó részecskék száma is hatalmas, és ezeknek az átteleportálása nagy energiabefektetést igényelne.
Emellett a teleportáció során a test különböző állapotai (pl. mozgás, légzés, érzékelés) is át kellene adódniuk, ami további technikai kihívásokat jelent.
Összességében tehát jelenleg úgy tűnik, hogy az emberi teleportáció nem lehetséges a jelenlegi tudásunk és technológiánk alapján. Azonban a tudomány és a technológia folyamatosan fejlődik, így lehet, hogy a jövőben új megoldások és technológiák segítségével mégis sikerül megvalósítani az emberi teleportációt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!