A Föld és a többi bolygó a Nap holdjai tulajdonképpen?
A meghatározásokat alapból ott találod a wikin és bár álalában szoktam idézni, most inkább kihagyom. Azért ha valaki idézi őket az is jó. A lényeg, hogy a hold meghatározása azért nem csak annyi, hogy valami kering egy másik valami körül, tehát nem csak a keringés tényéből következik a szóhasználat. Talán az új neked, hogy a különféle égitesteknek azért vannak definíciói.
És az igaz ugyan, hogy keringenek a bolygók és holdak is, nyilván nem mondtunk vele túl sok újat :) de az üstökösök is keringenek és a Naprendszer is kering és más ismérveik is vannak ezeknek a keringésen kívül.
Szóval ez a keringés csak egy dolog ebben, ugyanis van még mellette a méret és egyéb tulajdonságok is. Alakzat is például. Nem kis különbség van a Nap körül keringő üstökösök és a bolygók között, így ott sem csak egy keringés nyújtja a meghatározást, hanem további megfigyelt jellegzetességek is.
Érdekességnek már aszterodia körül is megfigyeltek "holdat", bár nem is tudom azt minek nevezik. :) De még olyan is van.
'23:51
A Merkúr bolygónak nincs pl. légköre.
Kérdező szerintem nem az elnevezések definíciójára volt kíváncsi (az az, ami), hanem hogy űrtörténetileg egymással homológ folyamatból származnak-e a csillagok, a bolygók és a holdak.
A csillagok a gázbolygókkal, a kőzetbolygók a (kőzet-)holdakkal igen..
'10:55
Eléggé lekezelően szokták beírni, de tény és való, hogy ilyen fogalmi jellegű kérdéseknél mindent leír a wiki amire csak kíváncsi lehetsz.
14-es voltam, még annyi kiegészítés, hogy a Nap és a négy nagy, egymástól távoli gázbolygó tkp. olyan, mint egy kisebb csillaghalmaz, mondhatni egy kvintett. Az más téma, hogy csak egyikük méretei akkorák, hogy fúziós reaktorként működjön. A belső bolygók mind pályaméreteiket, mind méreteiket és felépítésüket illetően hasonlók a gázbolygók nagy holdjaihoz.
A Föld és a Hold voltaképp egy kettősbolygó, egymáshoz a Naprendszer többi kőzetégitestjénél is szorosabban kapcsolódó eredettel, bár méreteik miatt utóbb jelentősen eltérő történettel mind a felszínen, mind a mélységben. Az, hogy vmi vminek a holdja, csak arra utal, hogy szorosan egymás gravitációs terében haladó, egymás körül (egész pontosan közös tömegközéppontjuk körül) kerengő objektumok közül egyik jóval nagyobb, mint a másik (és egyik sem csillag, mert akkor csillagról és bolygójáról, vagy kettőscsillagról beszélnénk). Ahogyan egy holdnak is lehet holdja, pl. a Jupiter holdjainál is van ilyen, vagy ahogy egy Hold körüli pályára állított űreszköz is a Hold mesterséges holdja.
A Föld is kering picit a Hold körül, az ebből származó gyorsulás részt vesz a Holddal ellentétes oldali dagály kialakításában.
Eközben persze mindketten keringünk a Nap körül, de picit a Nap is mikörülünk.
Keringünk a többi bolygó körül is, pl. a Jupiter körül jól mérhető módon is. Ez persze a Naphoz képesti közös keringés közepette nem nevezhető Jupiter stb. "körüli" "keringésnek", perturbációnak (azaz zavarásnak) hívjuk.
Nem, a Föld és a többi bolygó a Nap holdjai nem tulajdonképpen a Nap holdjai. Azok a tárgyak, amelyek keringenek a Nap körül, és gravitációs vonzásuk miatt követik az adott bolygó pályáját, inkább nevezhetők az adott bolygó műholdjainak, vagy egyszerűen csak holdjainak.
A Napnak nincsenek olyan nagy tömegű keringő objektumai, amelyeket holdnak nevezhetnénk. Azonban a Nap körül keringő objektumok között vannak kisebb holdakhoz hasonló égitestek is, mint például a kisbolygók, üstökösök és más aszteroidák. Az ilyen égitestek azonban nem tekinthetők a Nap holdjainak, mivel nem követik egy adott bolygó pályáját.
Összefoglalva, a Föld és a többi bolygó holdjai az adott bolygóhoz kötődnek gravitációs vonzásuk miatt, és nem lehet őket a Nap holdjainak nevezni.
Hirtelen eszembe jutott: van olyan hold, ami körül kering valami?
Azt hogy hívjuk (már, ha van ilyen)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!