Mi fogja az emberiség kihalását okozni szerinted?
Én úgy gondolom, hogy ha egy katasztrófa után legalább ezres nagyságrendű elszigetelt embercsoport megmaradna, akkor gyüjtögetéssel és vadászattal életben maradnának és a faj újra el tudna szaporodni. Emiatt kizárnám a járványt, a felmelegedést, a környezetszennyezést és a robotokat.
Az idegen civilizációk, ha annyira fejlettek, hogy ide tudnak jönni, akkor miért akarnának bármit is elvenni tőlünk? Lenne mindenük, ami nekünk van. Inkább megtartanának, mint szórakoztató furcsaságot.
Inkább olyan eseményt tartanék az emberek kihalása okának, ami az egész földön megszüntetné az összes növény és állat életlehetőségét. Egy kozmikus katasztrófára tippelnék.
Általában az igazán súlyos válságok több okra vezethetők vissza, bár ezek között lehet kapcsolat, mert felerősítik egymás hatását.
Belátható, hogy a túlnépesedés okozza a katasztrófális környezetszennyezést, mert az mindig is volt, de kevesebb ember még csak annyi szemetet termelt, ami lebomolhatott és nem halmozódott elképesztő mértékben a hulladék és minden cselekedetünk hatása fokozódik, például az elfoglalt életterek nagysága, beleértve az ipari és meőgazdasági területeket is. A széndioxid kibocsájtás is nő, ha többen vagyunk.
Az új betegségek, járványok kialakulása és a drasztikusan szaporodó emberiség létszáma között is lehet összefüggés.
Az viszont meglepett, hogy háború nem szerepel az alternatívák között, pedig úgy tűnik, hogy képtelenek vagyunk nélküle élni, főleg ha halmozódnak a bajok, illetve maga a háború is okozhat az emberiség számára élhetetlen környezetet, felerősítve a jelenleg is létező problémák hatását, hatásait.
Nem teljes a listád kérdező. Úgy helyes, hogy a környezetszennyezés miatt élhetetlenné tett (nem felborult, az igenis tud alkalmazkodni - bizonyos kereteken belül - természet miatt, végül nem lesz hol és miből élelmiszert termelni, ergo éhenpusztulunk.
Ha megnézed, a természet talpraállt több tömeges kihalás és tulajdonképpen kataklizma után is, sokat bír az, de mi nem. Nincs mit enni akkor megpusztulunk. Ennyi.
És ez nyilván, a rohamos szaporodási rátával szinte exponenciálisan romlani fog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!