-Mindig csak valakinek az ismerősei, vagy azok további ismerősei látták.
-Akik beszámolnak, egyébként is fogékonyak mindenféle bizonyíthatatlan furcsaságra.
-Nincs laborban reprodukálva, pedig ma már elég sokat tudunk a plazmáról, alkalmazni is tudjuk akár mikroméretekben is, rendelkezésre áll mindenféle mágneses eszköz, amivel terelhető lenne.
Igen, és egyszer volt szerencsém látni. Lakótelepen laktunk a 6-on, és nézelődtem ki az ablakon. A toronyházak egymás mögött, balra vasút, szemben autóút és családi házak. Pillanatok alatt szinte fekete lett az ég, a szél nagyon hirtelen nagyon erősen támadt fel. Egyébként lenyűgöző volt, és akkor láttam meg, úgy tűnt, hogy az autóút felett 1-2 méterrel, ebből a távolságból egy nagyobb strandlabda nagyságú sárgán (fénylő, narancsos gömb hömpölygött mintha a levegőben gurult volna 4-5 másodpercig, majd eltűnt. Most lemértem a google mapsen, és az út a házunktól 160 méterre van, és ehhez képest tűnt egy nagyobb strandlabdának, szóval elég nagy lehetett, hogy ilyen távolságból is jól láttam. Akkoriból kellene még szemtanúkat keresni. Ez a 90-es évek eleje. Talán 91-92 és a helyszín az a Balatoni út Székesfehérváron. Az ott vezető autósok biztosan látták.
2022. júl. 5. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
12/28 Barnabas333 válasza:
11es én is láttam 88ban egyet a vonat ablakból. Vihar volt kint és nagyon jól leírtad, hogy narancsos gömb, mert a kamu videókban fehér és kék. Nekem szétesett fénycsóvákra és akkor volt egy villámdörgés hang. Kár, hogy azóta se láttam. Bezzeg dupla szivárványt már 7*....
2022. júl. 5. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
13/28 anonim válasza:
Szóval ki kell hogy ábrándítsalak, de gömbvillám nem létezik. Nincs ilyen. Tudom hogy szeretnéd, de akkor sem létezik. Persze kontrollált körülmények között lehet szép plazmagömböt csinálni de ennyi.
De legalább sok baromságot összehordtak itt. Hogy látta a templomi gyülekezet. LOL! Akik épp azért voltak ott hogy a képzeletbeli barátjukhoz imádkozzanak. :D Meg hasonló mint az emberi öngyulladás? A mi?! WTF? És a végén még valaki képes volt berakni kínai kutatók cikkét? A kínaiak iszonyat mennyiségben gyártják a cikkeket és túlzás nélkül állíthatom hogy a 90%-uk rosszul megírt, minden tudományos igényességet nélkülöző írás.
2022. júl. 5. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
14/28 Barnabas333 válasza:
Egyébként tényleg csodás látvány volt, mint amikor kezdődnek a hollywoody filmek és mutatják azt a fénytörés megcsillanást...
2022. júl. 5. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
15/28 anonim válasza:
régi jelemség , már a középkorban is jegyezték, csak akkor
Szent Elmo tüzének hívták,
nevét Antióchiai Szent Erazmuszról (olaszul Elmo) kapta,
akihez a tengerészek viharos időben fohászkodtak.
2022. júl. 5. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?
16/28 Kólauborkával válasza:
#13…. Azért, mert te nem tudsz valamit, az nem azt jelenti, hogy nem is létezik.
2022. júl. 6. 06:20
Hasznos számodra ez a válasz?
17/28 Barnabas333 válasza:
13as abban igazad van, hogy a megjelenik a szobában történetek kamuk. Ez egy ritka természeti jelenség. Ha jól tudom akkor keletkezik ha kisülne egy villám a légkörből és pont ahova becsapódna a földbe valami ritka és különleges anyag van ott. Amire nagyon kicsi az esély, hogy pont oda csapna. De persze ez csak egy elméleti teória, hogy ekkor keletkezik.
2022. júl. 6. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
18/28 anonim válasza:
Leírom még egyszer mert úgy látom nem ment át: gömbvillám nem létezik.
Létező meteorológiai jelenségeket, mint szent elmó tüze, északi fény meg hasonlók nem kell idekeverni, ahogyan ostoba teóriákat sem egy olyan jelenségeről ami nem is létezik.
2022. júl. 6. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
19/28 anonim válasza:
#18
Kinek higyjünk?
Fizikusoknak, tudósoknak, szakértőknek akik azt mondják hogy létezik vagy neked? :P
2022. júl. 6. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
20/28 Kólauborkával válasza:
Szép, hogy vannak emberek, akik nem hisznek istenben, de ugyan olyan kinyilatkoztatásokat tesznek, mint egy fanatikus hívö, csak a másik oldalról… szerintem maradjunk annyiban, hogy ez egyelöre ismeretlen/alig ismert jelenség ami még több vizsgálatot igényel…
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!