Miket titkol szerintetek a NASA?
Na először is ugye mi is a NASA neve? National Aeronautics and Space Administration. Vagyis Nemzeti Légügyi és Űrhivatal. Azt nem írja, hogy melyik nemzeté, de tudjuk. A NASA-t az USA adófizető polgárai tartják el, tehát neked nem tudom mi alapod van azon ugrálni, hogy ilyen meg olyan jogaid vannak. Jogod van neked is a saját pénzeden építeni teleszkópot vagy űrhajót, aztán nézni kifele az űrbe, de egy másik ország nemzeti hivatalának meg joga van eldönteni, hogy ami tudást a saját adófizetőitől kapott pénzen szerzett, azt kivel osztja meg. És hidd el, nem egy magyar tini lesz az első.
Egyébként ugyebár ez egy hivatal, a hivatalnak meg lehetnek titkai a működése érdekében (az adóhivatalnak meg a rendőrségnek is vannak, pedig ugye azt is az adófizetők pénzelik). A NASA például egészen biztosan titkol egy halom technológiát, amit kifejlesztett.
Szóval a NASA nem egy jóságos nagybácsi, aki a dollármilliós költségen megszerzett tudást és technológiét csak úgy ingyen kirakja a hirdető táblára, már csak azért sem, mert azt az USA ellenségei is olvassák ám.
Egy pár ember egy csomó dologban rettentően el van tévedve....
1., A NASA az amerikai űrhivatal. Nyilvánvalóan millió dolgot titkolnak kezdve a kifejlesztett technológiájuktól, folytatva a műholdak pályáin át, a rakétáikon, stb.
2., Ponthogy a "valós" űrkutatási eredményeket nem titkolják, ezzel fedezik a működésüket.
3., A NASA nem szeretetszolgálat, sőt, igazából nem is a kutatás a hűdenagy prioritásuk. Az Amerikai államnak hatalmas összegek folynak be a műholdakból (mi működik műhold nélkül manapság? TV? Rádió? GPS? Internet? Gazdaság alapja?), a kifejlesztett fegyverekből, stb.
Magáncégek súlyos dollár milliókat fizetnek a műholdjaik pályára állításáért és karbantartásáért. A hadsereg mégtöbbet a kémműholdakért....
4., Fel van térképezve már több tízezer potenciális veszélyt jelentő kisbolygó, meteor, űrszemét. Bármilyen hihetetlen néhány 2 bites agynak, ezeknek a pályáit évtizedekre előre ki tudják számolni. Jelenleg egyetlen potenciális ütközőpályán lévő ilyen égitest van, kb 70 évre becslik a földközeli helyzetét és ha minden számítás jó akkor pár millió km-re közelíti meg a földet és szépen tovaszáll.
Az nagyon naív elképzelés, hogy 2-3 nappal a becsapódás előtt érzékelnénk csak egy ilyen égitestet. Akkor már a rádióamatőrök is érzékelnék.
szerintem igen sok mindent titkolhatnak, mert nem érdekük, hogy csak úgy elmondjanak mindent
te se mondasz el mindent mindenkinek, vagy akárkinek
ők is így vannak ezzel, csak az ő titkaik sokkal de sokkal nagyobbak és bűn lenne be avatni másokat, szerintem ha valaki kiadná őket azt megbüntetnék
nem tudom hány feje van a NASA-nak vagy vane egyáltalán olyan ember, akit igazán annak lehet hívni, de szerintem még az alatta állók se tudnak mindent
aki mindenről tud az max pár bizalmas ember, meg akik dolgoznak
" ... Jelenleg egyetlen potenciális ütközőpályán lévő ilyen égitest van, kb 70 évre becslik a földközeli helyzetét és ha minden számítás jó akkor pár millió km-re közelíti meg a földet és szépen tovaszáll ..."
No azért ennyire nem rózsás a helyzet....
A Földet megközelítő aszteroidák kimutatása nem is olyan könnyű. A nehézsége abban áll, hogy ha felénk közeledik, akkor a látszólagos elmozdulása az égi háttérhez képest kicsi. A másik dolog, hogy relatíve kisméretűek, ennélfogva nagyon halványak. Nem véletlen, hogy ezeddig mindössze 2 (!) olyan aszteroidafelfedezés volt csupán, amikor is még a legnagyobb megközelítés ELŐTT sikerült egyáltalán felfedezni a közeledő aszteroidát. Kellemetlen tehát az az érzés, hogy eddig jobbára olyankor vettük észre hogy bajban lehetünk, lehettünk, amikor már nem is voltunk bajban. Igaz hogy ezek jobbára apró égitestek voltak (10m nagyságrendűek, de azért ezek is tudnak nagyon komoly rombolás végezni), de egy pár-száz méteres ilyen aszteroida se lenne sokkal hamarabb észrevehető. Az égbolt hatalmas, idő átnézni, kiértékelni az észleléseket, annak ellenére hogy ezek automatizált vizsgálatok. A frissen felfedezett esetleg veszélyes égitestek pályájának kielemzése meg értelemszerűen nehézkes, hiszen a pályaelemek alig, és meglehetősen pontatlanul ismertek csupán. A már katalogizáltakat is folyton figyelik, és pályáikat állandóan újraszámítják. Így pontosíthatóak az adatok, és ezeket rendszeresen közé is teszik. Ha valakit kicsit jobban érdekel a téma, és tud angolul ajánlom az oldalukat, illetve azon belül az újdonságokkal foglalkozó aloldalt:
Összefoglalva; azoktól nincs mit tartanunk belátható időn belül, amikről már tudnak, amiket jelenleg ismernek. Azok ellen meg, amit még nem fedeztek fel ... Nos azok ellen úgysem tehetnénk, tehetünk túl sokat.
maci
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!