A csillagászatból kifolyólag mivel lehet megindokolni, hogy a horoszkóp áltudomány?
Sokan hisznek benne, mondják, hogy illik rájuk, stb.
Mivel indoklod, hogy áltudomány az egész?
Abból lehet kiindulni, hogy úgy hülyeség, ahogy van. Azért, mert a bolygók valahogyan állnak, attól még senki nem lesz szerencsésebb vagy szerencsétlenebb.
Ennél még annak is több értelme van, hogy egy keresztre feszített emberhez imádkozva csodás dolgok történnek veled. Pedig annak sincs túl sok.
Vegyük például a csillagképeket.
Az egy alakzatba tartozó csillagok tőlünk is, egymástól is gigászi távolságokra vannak, semmi kapcsolatba nem kerülhetnek a láthatóságon kívül,
A láthatóságuk időszaka sem állandó, a precesszió miatt az ókor óta közel egy hónap már az eltérés, amikor uralkodóan látszanak és az eltérés folyamatosan nő.
Amikor a csillagjegyeket meghatározták, ez cirka két és félezer éve volt, akkor még valóban azok a csillagképek látszódtak az égbolton, például a kos márc 21 től kezdődik.
A március 21-e onnan adódik, hogy ez a Tavaszpont, azaz a tavaszi Napéjegyenlőség ideje, amikor a Nappalok egyforma hosszúak mint az Éjszakák. Ez egy virtuális pont az égen, a tavaszpont, jól meghatározható a Földről.
Igen ám, csak közben eltelt pár száz, pár ezer év, és ez a Tavaszpont (ami akkor a Kos csillagképben állt), a precesszió hatása által szépen hátrált tovább, vissza a Halak csillagképbe. Oda, ahol jelenleg is tartózkodik a tavaszpont. Így tehát ugyan a naptárunk az maradt amilyen, tehát maradt benne a március 21-e mint a kos jegy kezdete, csak közben a csillagos égbolt az elmászott (vagyis a Föld tengelye fordult el, de látszólag a csillagos ég fordult visszafelé).
Így amikor 1-2 ezer évvel ezelőtt született valaki március 21-én, a kos jegyében, akkor az a Kos csillagképben született. Ám most, 2022-ben ha valaki március 21-én születik, az maradt kos jegyű – DE MÁR A A HALAK CSILLAGKÉPBEN áll a Nap.
S ezáltal a 12 asztrológiai jegy el van csúszva a csillagos égbolthoz, a csillagképekhez képest.
Erről a horoszkópokat készítő, sokszor fanatikus asztrológusoknak többnyire sejtelme sincs.
Mulatságos - nem?
Egy jól összerakott modell olyan előrejelzést ad, ami majd megfelel a bekövetkező eseményeknek. Pl. múltbéli megfigyelések alapján télen hideg volt, nyáron meleg volt. Ez a modell kifogástalan előrejelzést fog adni az elkövetkező telekre és nyarakra.
Egy jó modellt hosszasan csiszolnak, egyre több bemeneti adat segítségével, ilyen a folyók áradása vagy az időjárási modell, ami egyre megbízhatóbb eredményekkel szolgál (tudom, tudom, de akkor is egyre jobb)
A csillagjóslást 2-3000 év óta polírozzák. Évszázados módszereket használ, rádásul ahány mester, annyi felfogás. Hiányoznak a napi több tízezernyi esetleírások, amik igazolják az előrejelzés pontosságát. A csillagjóslás ott tart, ahol 2000 éve: "Nincs a Földön annyi könyvtár, amibe beleférnének a hamis jóslatok, de a bevált próféciák elférnének a mellényzsebemben".
Ha a csillagjóslás megfelelő előrejelzéseket adna, akkor miért kell benne hinni? A négyzetre emelésben vagy pl. az átlagsebesség számításban nem kell hinni, mindig megfelelő eredményt ad tetszőleges bemeneti adatokkal.
"Sokan hisznek benne, mondják, hogy illik rájuk, stb."
Erről itt egy csodás példa, az egyforma horoszkópokat is simán bevették, tehát tényleg kell hozzá hit :))
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!