Magellán "majdnem megkerülte" a Földet. De miért "MAJDNEM"? Azt tudjuk, hogy Magellán nem tért vissza a hajóval 1522-ben, de halála jó messzire van Európától.... De akkor miért "majdnem megkerülte"?
Ez amolyan szőrszál hasogatásnak is felfogható, mivel Magellán az út során meghalt, nem mondható, hogy ő kerülte meg elsőként a Földet, de az ő expedíciója bizonyította elsőként, hogy megkerülhető a Föld, két hajója viszontagságok után vissza tért Európába, de vissza tért.
Tudomásom szerint azonban a legénység neve nem ismert.nem tudjuk név szerint ki volt az a 2-3 tucatnyi ember, aki hazatért az útról.
Magellán expedíciója bizonyította, hogy a Föld gömbölyű, körülhajózható, útja során sok fontos felfedezést tett, és bár ő meghalt, de az expedíciója sikeren volt., további felfedező utakra inspirálta az európai hajósokat.
#2
A válasz lényegével egyetértek, de:
"két hajója viszontagságok után vissza tért Európába, de vissza tért."
Tudtommal csak egy hajó ért vissza. (Illetve egy másik is, csak az úgy, hogy még a Magellán-szorosnál visszafordult, nem kerülte meg a földet.)
"Tudomásom szerint azonban a legénység neve nem ismert.nem tudjuk név szerint ki volt az a 2-3 tucatnyi ember, aki hazatért az útról."
Itt felsorolják a neveiket:
Kapcsolódó érdekesség, és talán a kérdésre adott fenti válaszok is ki vannak fejtve bővebben:
"Magellán expedíciója bizonyította, hogy a Föld gömbölyű, körülhajózható, "
Ez két külön dolog, azt már tudták hogy gömbölyű, de lehetne úgy, hogy pl az amerikai kontinens hozzáér Antarktiszhoz délen, és akkor nem lehetne körülhajózni. Az egy fontos plusz tudás volt, hogy körül lehet menni.
> „aztán hosszabb lesz és az a baj (egyeseknek). :)”
Ami mondjuk érthető. Minél hosszabb, annál több hiba lesz benne, és annál kevésbé olvassák át. (Persze előnyei is lehetnek, de jó látni, hogy valaki mérlegel.)
> „Nem jó cikk, annál sokkal jobbak is vannak.”
Szerencsére 1-1 link elfér 1-1 sorban. :)
"aztán hosszabb lesz és az a baj (egyeseknek)"
"Ami mondjuk érthető."
Magam is megértem. Csak több részletet is meg lehet nézni ha hosszabb. Ez már csak ilyen. Én például akkor olvasok el hosszabb cikkeket és itt válaszokat, ha beleolvasva tartalmas, lényegi dolgokat hoz fel. Ha általánosságokat ismételget, inkább hagyom.
"Minél hosszabb, annál több hiba lesz benne"
Ez viszont csúsztatás, mert azt közli, hogy a hosszabban feltétlenül több a hiba, pedig csak lehetséges. Nem azonos.
Mérlegelni szerintem fontos, jobb mint az általánosságokat bármiben elhinni. Sok dologban az általános közvélekedések a jobbak, míg másban pont fordítva van. Biztos bárki tud ezere példákat.
Bocsi hogy így ... de úgy tűnik a szokásos közismert téves infók a válaszok persze mondjuk tényleg ez nem az emberek hibája, mert mindenki ki van szolgáltatva az információk áradatának, kezdve a suliban, majd a média... Aztán megszokjuk és a helyes infók hangzanak hihetetlenül, de tényleg nem lehet ezért az embereket hibáztatni. Mindenki fel van mentve! :D Most a válaszokat nem tudom mindet zöldezni (bocsi), de pirosozni azért meg nem szoktam.
Valaki rámírt priviben - a nickjét nyilván nem írom - hogy érdekelné és úgy tűnik a kérdezőt is, pont az érdekli, hogy miért írják Magellánról, hogy ő kerülte meg először a Földet és miért írják, hogy majdnem megkerülte. Jogos kérdés. Akkor egy kis tényfeltáró történelem. :)
"Magellán "majdnem megkerülte" a Földet. De miért "MAJDNEM"? Azt tudjuk, hogy Magellán nem tért vissza a hajóval 1522-ben, de halála jó messzire van Európától.... De akkor miért "majdnem megkerülte"?"
A történelem és a tudományok alapvetően precíz dolgok, és a szőrszálhasogatás szinte egy jó értelemben vett tulajdonságuk. Pontosság nélkül a tudományok sehol sem lennének. És a történelem írás sem engedheti meg, hogy akármit akárhogy fogalmazzon meg. Vagy úgy volt, vagy nem úgy. Nyilván vannak vitatható és eltérő forrású történelmi részletek, de ez nem olyan, mert a visszatérő hajósok pontosan közölték az egész utat. Tudjuk hogyan volt.
Egy bíróság is kapásból visszadobná, hogy aki félútig jut az nem jutott a célhoz. Nem is lenne kérdéses. Egy ember is ha elmegy a közértbe, de fél úton visszafordul és hazamegy, vagy meghal, akkor nem ment el a közértbe. Egy 100 méteres futáson is aki a feléig teljesíti a távot, az nem teljesítette, még akkor sem, ha sajnálatos okokból félúton elhunyt. Ez nem szőrszálhasogatás.
Lényegében ez egy régi kitaláció, kb mindenhol tanították, hogy Magellán kerülte meg először a Földet. Ahogy Columbusról sem fogadják már el, hogy felfedező volt, ugyanúgy Magellán sem kerülte meg. Az hogy hol hogyan írják már megint más, lehet találkozni sokféle összevissza körítős kifejezésekkel. Van "majdnem". Van "megkerülte, de félúton meghalt". És tényleg van ilyen önmagának is ellentmondó mondat. Idézem. :)
Történelem tankönyv 10 - gimnázium - 2016
Történelem tankönyv 10 - gimnázium - 2019
"A Föld teljes körülhajózását spanyol megbízásból a portugál Magellán hajtotta végre öt hajóval, s bár ő életét vesztette az út során, egy hajója visszatért Európába (1519–1522)."
Ez így teljesen téves ahogy van. :) Nézzük sorban. :) A "megbízás" kifejezés arra utal, mintha a király bízta volna meg Magellánt, de valójában Magellán ötlete volt és a királlyal üzleti szerződése volt kölcsönös nyereséggel, amit hosszas egyezkedés után szerződésben rögzítettek. Nem megbízás, hanem szerződés. Gondolom nagyjából ismerjük a megbízás és szerződés közötti különbséget. :)
A "portugál" Magellán is téves. Magellán bár portugál születésű, de Portugáliában csak katona volt, és a portugál gyarmati háborúkban vett részt. A portugál királynál felmondta az állampolgárságát, és a király elfogadta és közölte, hogy nem tart igényt a szolgálataira. Magellán átment Spanyolországba és spanyol állampolgár lett. A hajózás csak ez után történt, és Magellán spanyol polgárként és spanyol zászló alatt indult egy spanyol városból, mégpedig Sevillából. Vagyis a "a portugál Magellán hajtotta végre öt hajóval" szintén téves. :) Spanyol Magellán hajtotta végre. (A linket nem fontos végigolvasni.)
A Princeton Egyetem oldaláról:
"1517 szeptembere volt. Október végén Magellán Sevillában volt, és spanyol állampolgár lett. Az időzítés jó volt ..."
A "Magellán hajtotta végre öt hajóval" is nyilván téves így, mert ő maga köztudottan félúton meghalt. Ezt ma úgy szokták igényesebben írni, hogy a Magellán expedíció hajózta körbe a Földet (használják még a Magellán-Elcano expedíciót is). Vagyis nem Magellán maga, hanem az expedíció.
Az angol wiki cikkely is így van:
Magellan expedition
A portugál wikin meg így:
"A spanyol Magalhães-Elcano expedíció."
Visszatérve a tankönyves idézetre.
"A Föld teljes körülhajózását spanyol megbízásból a portugál Magellán hajtotta végre öt hajóval, s bár ő életét vesztette az út során, egy hajója visszatért Európába (1519–1522)."
Ez helyesen és történelmileg is pontosan így szólna:
"A Föld teljes körülhajózását spanyol szerződéssel az akkor már spanyol állampolgárságú Magellán kezdeményezte és indította útjára, öt hajóval, ő életét vesztette az út során, de egy hajója 18 fővel visszatért Európába (1519–1522)." Ennyire azért nem szokták részletezni, de így teljesen pontos lenne.
A legénység neve dokumentálva van, ugyanis vezettek hajónaplót amiben az eseményeket feljegyezték, ez sima ügy. Az angol wikin is ott van, ahogy valaki meg is osztotta.
"Magellán expedíciója bizonyította, hogy a Föld gömbölyű, körülhajózható"
Ez a Föld megkerülésének bizonyítása is tévesen él a köztudatban. Semmi ilyen célja nem volt, csak végül így alakult és még csak nem is Magellán szándékából. Először is ugye tudták, hogy a Föld gömb alakú, ez nem volt kérdéses, csak a pontosabb méretén töprengtek. Magellán üzleti céllal indult útra és nem felfedezőként, nem volt ilyen célja. És ezt a portugál wiki jól is írja, pedig nekik volna mit sumákolni ebben, mégsem teszik, mert hiteltelen lenne.
"Ferdinand Magellánnak esze ágában sem volt megkerülni a Földet. A szerződés, amelyet I. Károly kasztíliai királlyal 1518. március 22-én ratifikált, még burkolt tilalmat is tartalmazott ebben az értelemben, mivel sértené Carlos nagybátyjának és sógorának, I. Manuel portugál királynak az érdekeit és jogait."
Ezért nem volt körbehajózási célja, mert Portugália és Spanyolország rossz viszonyban voltak, és a területi vita miatt felosztották a tengereket és gyarmatokat. Ha Magellán kelet felé hajózott volna, akkor a portugálok vizein sértett volna felségvizeket. Ezért próbált nyugatra hajózva eljutni Indiához és a Fűszer-szigetekhez, hogy kikerülje a portugál felségvizeket. A célja az volt, hogy Amerika felé hajózva jut el oda, és ugyanúgy tér vissza. Az más, hogy a megmaradt és éhező legénység megpróbálkozott a kényes keleti vizeken rövidebben visszajutni, és sikerült is nekik. De nem volt cél. A körülhajózás hajózási lehetőségét sem akarta bizonyítani és még csak kipróbálni sem akarta.
Ide tartozó rész, hogy nem csak azt tanították, hogy Magellán célja a Föld körbehajózása volt és hogy bizonyítsa a Föld gömbalakját, hanem, hogy ő fedezte fel a Fülöp-szigeteket. Ma már általános történelmileg, hogy ahol emberek élnek azt nem lehet odahajózva felfedezni, mert az nem felfedezés.
A The Diplomat szókimondó cikkében:
"Egészen a közelmúltig 1521. március 16-át gyakran, a Fülöp-szigetek „felfedezésének” dátumaként jelölték meg. Ezt a téves, Nyugat-központú megfogalmazást annyiszor ismételték meg a történelemtankönyvek, hogy több generációnak kell eltelnie ahhoz, hogy az ilyen nyelvezetet kitöröljék az oktatási anyagokból." Nincs is mit hozzáfűzni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!