Most hogy működik a részecskék hullámfügvénye?

Ez a hullámtermészet azt takarja, hogy az adott részecske bizonyos variáns tulajdonságai nem fixek mérésig, hanem egy valószínűségi függvény mentén az összes lehetséges verziót tartalmazzák, ami lehetséges.

Ebbe beletartozik a pozíciója is.

Ezért is képes egyszerre több lyukon átmenni és utána önmagával interferálni.

Tehát részecske ő akkor is, csak a tulajdonságai nincsenek "illendő módon" fixálva, az összes lehetségeset tartalmazza.

És ez képez hullámjelleget.

Mindkettő van neki.

A tulajdonságai közül mindig azt fogod látni, amit mérsz, tehát amit a mérőeszközöd képes érzékelni.

De amúgy ezek nem helyes kategóriák.

Az elemi részecskék olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyeket bizonyos körülmények között elég jól le lehet írni úgy, mint hullámot, más körülmények között pedig úgy, mint részecskét.

Azonban VAN olyan helyzet, amikor egyik modell se működik, és az összes tulajdonsága egyszerre jelentkezik.

Ez az, amikor nem szorítod be sehova, és nem is méred.

Nem.

Az optikai rácson nagyon is figyeljük, aztán mégis hullám.

Olyan körülmények között hullám, amikor a hullámtulajdonságok számítanak.

A rács. Csak arra mehet, amerre a rács engedi.

Miért: egy tárgylemezen ki figyeli?

(Gy.k.: nem akkor vált helyet, amikor ránézel.)

A részecsketulajdonság alatt azt értjük, hogy lokális helymérést végzünk, és arra vagyunk kíváncsiak, hogy az elektron a mérőrendszerünk egy atomjával kölcsönhat-e. Mérés alatt pedig ennek a kölcsönhatásnak a bekövetkeztét értjük. Ekkor mondhatjuk, hogy az elektron egy adott helyen van/volt, hiszen az adott helyen érzékeltük azáltal, hogy kölcsönhatásba lépett az ezen a helyen lévő atommal.

Kölcsönhatás alatt elviekben az elektromágneses és gyenge kölcsönhatásokat kell érteni, mert az elektron ilyen jellegű folyamatokban tud részt venni (ezek közül is az elektromágneses az, amit gyakorlatilag érteni kell, mivel ennek erőssége jóval meghaladja a gyengéét). Ezek pedig virtuális közvetítő részecskék segítségével történnek (virtuális fotonokkal az elektromágneses, és a gyenge vektorbozonokkal a gyenge kölcsönhatás során).

Amíg az elektron a fenti értelemben nem hat kölcsön semmivel, addig a hullámfüggvénye (amely a részecskék kölcsönhatását leíró kvantumtérelméletben egyébként operátor és nem csak egy komplex függvény) kódolja minden számunkra elérhető tulajdonságát, beleértve a térbeli valószínűségeloszlását is. Ezért tekinthető hullámszerűnek.

Tehát tömören szólva az elektron hullámszerűnek tekinthető akkor, amikor nem vesz részt (lokális) kölcsönhatási folyamatokban, amelyek a külvilág számára információt szolgáltatnának a hollétéről. De amint történik ilyen kölcsönhatás, megtörténik az ún. dekoherencia jelensége, azaz az elektronnak az addig a külvilágtól elszigetelt koherens állapota elkezd összefonódni a környezettel, amely által az elektron már csak egy nagyobb kvantumrendszer része lesz, amely kívülről nézve továbbra is koherens állapotban van ugyan, de az elektronnak belülről nézve lényegében nem lesz önálló, koherens állapotot kódoló hullámfüggvénye, és állapota csak egy ún. sűrűségmátrixszal írható le. (Ez akár egy "hosszabb", nem pillanatszerű folyamat is lehet, mert helyinformációt részlegesen is lehet az elektron hollétéről szolgáltatni.) És mivel ilyenkor mi, akik a hullámfüggvényt használjuk, szintén a rendszeren belül vagyunk, ezt az egészet úgy éljük meg, hogy az elektron hullámfüggvénye összeugrik és arra a pontra lokalizálódik, ahol a helymérés megtörtént. De a teljes rendszer elvileg továbbra is egy hullámfüggvénnyel írható le.

#8 A legérthetőbb leírás, ami lehetséges.

És egyben megmagyarázza azt is, miért nem igaz, hogy tudatos megfigyelő kell a hullámfüggvény-összeomláshoz (ha történik egyáltalán ilyen ,mert ugye a many worlds interpretáció szerint nem, de ennek ellenére a fenti leírással az is koherens).

#Wadmalac

Igen, sajnos sokszor találkozni azzal a téves, "modern misztikus" interpretációval, hogy a hullámfüggvény összeomlásához tudatos megfigyelés szükséges. Pedig nem szükséges, a dekoherencia jelensége áll emögött. A dekoherencia persze még mindig nem teljesen tisztázott problémakör, de azért az már látszik, hogy a klasszikus értelemben vett mérés - vagyis amikor a mérendő mikrorendszert kölcsönhatásba hozzuk a makroszkopikus mérőrendszerrel - azt jelenti, hogy a mikrorendszerben kódolt információ a makroszkopikus mérőrendszer által (is) jelentett nagyon nagy szabadsági fokú környezettel fonódik össze, ezáltal a csak mikrorendszeren történő mérés nem tekinthető többé teljes mérésnek, hanem csak egy most már sokkal nagyobb rendszer egy parányi részén történő részleges mérésnek. Vagyis amit mi egy komplett mérésnek élünk meg a laborban, valójában egy gyorsan nagyléptékűre delokalizálódott rendszer egy kis részletén történt mérésnek fogható fel, amely delokalizációban a mi mérőrendszerünk is részt vett, és idézte elő, hogy ezen belül az elektron kvantumállapota a mérés helye köré lokalizálódjon.

A