Vénusz, Mars, Európa, Enceladus, Titán
A Marson van rover és a többire tudtommal terveznek küldeni valami felszíni felderítőt, kivéve a Vénuszt, ahol elvileg valahol a légkörében fog lebegni (?).
De lehet több is van, csak az utóbbi időben ezek forogtak a hírekben.
Egyenlőre nem találtunk, de a nagyszámok törvénye alapján biztos van. Több milliárd galaxis, benne egyenkét több milliárd csillag, amelyeknek átlagosan legalább egy bolygójuk van, de általában több is. Ezen kívül akár a holdakon is alakulhat ki élet, amiből több is keringhet a bolygók körül, és akár a lakható övezeten kívül is elhelyezkedhet, úgy hogy továbbra is van folyékony víz rajta (lásd Jupiter Európa holdja, ahol a elipszis pálya miatti surlódásból van hő). Már rengeteg lakható övezetben elhelyezkedő közetbolygót fedeztünk fel. És mégcsak a látható Univerzumról beszélünk.
Ilyen számok mellett azt mondani, hogy a mi bolygónkon van egyedül élet, enyhén szólva is több, mint egoizmus. Még vallásosként is, mert Istent nem kisebbé, hanem hatalmasabbá teszi.
Fel szokták hozni más, főleg intelligens élet létezése ellen a Drake-formulát és a Fermi-paradoxont is, de valójában egyik sem képes kizárni más élet létezését. Intelligensét sem, hát még egyáltalán életét.
Egyelőre egyetlen bolygón ismerve életet nem tudjuk, pontosan mekkora az esély a létrejöttére, mennyi feltétlenek kell teljesülnie hozzá.
De tényleg elég valószínűtlen, hogy egy ekkora univerzumban egyedül legyünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!