Ha a dinoszauruszoknak csak a csontjai maradtak fenn, honnan tudjuk, hogy néztek ki?
Egyrészt, nem tudjuk pontosan hogy néztek ki. Minden rekonstrukció, ami hússal, bőrrel ábrázolja őket, többnyire művészi ábrázolás. Másrészt nem voltak hüllők, melegvérűek voltak. Ezt a testfelépítésükből már ki lehet következtetni.
Vannak jelei annak, hogy némely csoportjuk tollas lehetett, de ezeket a tollakat se olyannak képzeld el, mint pl. a csirkének, vagy sasnak. Leginkább az emu szimmetrikus tollaira hasonlíthatott. A kérdésed egyáltalán nem butaság, ez az oldal azért van, hogy kérdezz rajta. :) Hidd el, olvastam már itt nagyon buta kérdéseket, amik tényleg fájtak. Ezzel a kérdéssel semmi baj nincs. :)
A csontok alapján lehet becsülni az izmokat, ebből pedig a formákat, de találtak már belső szerv maradványokat is. Ha pl. lehet tudni, mekkora volt a szív, az is sokat segít.
Találtak már bőr maradványokat is, ezért néhány színt már ismerünk. Nem mindet, úgyhogy biztos, hogy kicsit másképp néztek ki, mint gondoljuk. De vannak élő rokonaik is, ebből is lehet következtetni.
A felépítésük hüllő volt, de bizonyos nagyság fölött nincsen hidegvérű állat, mert egyszerűen a saját folyamataitól bemelegszik.
Elég sok tollas volt, de ezek nem repülős tollak, hanem pehelytollak voltak, a hőszigetelés miatt. Úgy tudom, találtunk már toll maradványt is.
Nem voltak hüllők, de egy csoportba tartoztak, a "diapsida" csoportba, egyel több ilyen üreg/csonthíd/csontbarlang van a koponyájukban, mint az emlősszerű "synapsida" csoport koponyáiban.
A csontváz olyan, mint egy kirakós, a csontokon meg nyomot hagynak az izomtapadás helyei. A csontozat meg az izomzat többnyire megadja az állat alakját, körvonalait.
A többit szerencsés lágy rész fosszíliákból, illetve modern kori analógiákból rakják össze.
Előttem írok eléggé tévednek. A madarak dinoszauruszok. A szomorú tény, hogy a dinoszauruszok bizony hüllők, így madarak is. Ezek rendszertanilag. Attól, hogy valami rendszertanilag hüllő, még nem lesz hidegvérű. Számos hüllő csoport volt ami nem volt hidegvérű. (Ma már csak madarak.)
Csontokon megfigyelhetőek izomtapadási helyek.
Ez a némely csoport tollas lehetett szóösszetétel elég demagóg, mintha arról lenne szó, hogy talán, de nem biztos. Konkrét fajok ismertek tollakkal (mik nem madarak) és több család is tollasként kezelendő.
Vannak toll és bőr fosszíliák.
Bizonyos esetben anyagivizsgálat alapján a bőr és toll színe is meghatározható. Pl. Sinosauropteryx.
Psittacosaurusnak van olyan lelete minek hála lényegében az állat kinézetét majdhogy nem 100%-ra meg lehet ítélni. Tollak, pikkelyek, bőr, sőt még a kloáka körüli dudorokat is. Talán a szem vagy a nyelv mit nem lehet.
Ritka esetekben belső szerver is megmaradhatnak. Pl. Thescelosaurus.
Dioszauruszok közeli rokonai a pteroszuruszok, náluk is van szőrszerű dolog, egyre elfogadottabb hogy közös ősük már "tollas" volt, tehát minden dinoszaurusz tollas dolognak is van néhány híve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!