A rémálomban érzett félelem, "igazi" félelem? (Lent pontosabban)

Nem igazán értem, mit értesz azon a szón, hogy 'igazi'

A félelem, mint minden más érzelem a fejünkben születik meg, különféle ingerek, információk hatására a gondolataink következtében és ha a veszélyérzetet pszichoszomatikus tünetek követik, amelyek a félelemre jellemzőek, akkor természetesen az igazi félelem.

Sejtem különben mire gondolsz, a filmek rendezői megpróbálják élethűen felvenni a jeleneteket, próbálnak érzelmeket kelteni bennünk és ez nemegyszer sikerül is, de az edzett néző a legfélelmetesebb harci jelenet során sem ijed meg, mert tudja, hogy csak mozi az egész, már akkor számít hasonlóra, amikor leül a filmet nézni, tudja, hogy mi a valóság.

Olyan ez, hogy teljesen más kimenni a táblához a szünetben, vagy feleléskor, más a jelentősége, van amikor következményekre lehet számítani.

Sosem felejtem el, amikor katonaként először voltam lőtéren, mennyire más volt a lövedékek sivítása, pedig nem volt háború, eléggé biztonságban volt az ember, bár ugye olyankor, amikor éles lőszerrel lövöldöznek, az mégiscsak frusztráló, mi ugyan csak céltáblákra, emberalakokra lőttünk, de valódi fegyverrel, teljesen más volt, mint akármilyen filmes csatajelenet.

Én speciel a horrortól tudok megrettenni, iszonyodni, nem is szeretem nézni.

Más érzelmeket is tudnak kelteni, a meghatódás, vagy akár a könnyekre fakadás a fikciótól egészen természetes és akkor is igazi érzelem, ha semmi sem valóságos a hátteréből, mert az a lényeg, mennyire éli bele magát az ember, mennyire vonatkoztatja el a látottakat és ugyanez az álomra is érvényes, ahol nem tudunk különbséget tenni a realitás és a fantasztikus között, mert minden természetesnek hat.

Az álmainkban az agyunk a valódi problémáinkat variálja és ezért van jelentősége ennek egy pszichiáter számára, de ebbe inkább nem mennék bele mélyebben.