Hány százaléka lehet egy középiskolai fizika tanár aktív tudásának mondjuk Holics László fizika összefoglalója?
Az én fizikatnárnőm gimiben Holicsból tanította ami kellett nekünk... :D
De azért Ő nem csak azokat tudta, amiket megtanított.
Belőle kiindulva simán 100%, de úgy gondolom, hogy más tanárok sem lehetnek tőle sokkal elmaradva!
A válaszokat olvasva azt hiszem, előbb tisztázni kéne, mi a "tudás". Hát semmiképpen nem az, hogy hány képletet tudok, meg mondjuk a hangtanból hosszabban tudnék mesélni, mint a fénytanból.
A tudás egy nagyon összetett fogalom. Például látok egy csíkot a kék égen, ennyi. Van aki rávágja, elment egy repülőgép. Van, aki még legalább öt lehetőséget végiggondol. Van aki egy mondatban elintézi, a második már kínnal jön össze. Van, aki egy órát tud úgy beszélni róla, hogy a hallgató élvezze is, tanuljon is belőle. Mindnek van valami tudása a jelenségről. Ha egy skálán kéne ábrázolni, akkor az egymondatos mondjuk egy, a mesélő esetleg egymillió.
Mindjárt ott a probléma, a tudásnak van terjedelme, mondjuk a fizikában mennyi mindenhez tudok valamit hozzászólni. De van mélysége is, mondjuk a fizika egy adott szeletében kellő megfontolással mekkora újdonságot tudok alkotni. Egy érdekes szempontot? Egy kiváló cikket? Egy Nobel díjat érő tanulmányt?
Visszatérve, egy középiskolás tananyag ismeretében a tízszeres eltérés nem nagy ügy. Mindenki ugyanolyan terjedelemben tud, de egyik tízszer mélyebben a másiknál. Ki fogja megállapítani és milyen módszerrel?
Azt mondhatjuk, aki alig többet tud, mint a középiskolás tananyag, alig mélyebben, mint ami le van írva, nagyjából alkalmatlan tanárnak. Ettől még a maimagyar valóságban vannak ennél sokkal rosszabbak. De ne csodálkozzunk, a pálya megbecsültségét jelzi, voltak (vannak) évek, mikor senki nem jelentkezik fizikatanári pályára. A százezernyi érettségizőből. Ez körülbelül megfelel a végtelen utálat szintjének.
A 20. század egyik fizikatanár géniusza Vermes Miklós volt, Csepelen tanított. Meg az egyetemet tanárszakosokat arra, hogyan kell tanítani. Nem tudnám megbecsülni, mennyivel tudott többet a középiskolai anyagnál, és milyen minőségben. De úgy gondolom, ha mindkettőre (mennyiségre és minőségre külön külön) ezerszereset mondok, nagyon alábecsültem. Egyetemi professzorok kértek tőle tanácsot.
Nincs egyedül. Nagyon sok kiváló képességű, nagytudású középiskolai tanár van, közülük lesznek a diákolimpiákra felkészítők. De tudom, van olyan is, akit egy jóképességű harmadéves gimnazistával le lehet cserélni, és ettől az oktatásban minőségi ugrás következik be.
középiskolai tanár az nem színvonal
emlékszek annak idején mi vegyész szakosok azon röhögtünk hogy a kémia tanár szakosok milyen dedó anyagot tanulnak hozzánk képest :)
jól van öcsém, gratulálunk akkor hozzá
nem ez volt a kérdés.
ne kötekedj kisgyerek meg lehet vonni a válaszomban a fizikus - középiskolai fizika tanár párhuzamot is
amúgy ki engedte meg hogy tiszteletlenül reflektáljál rám? ki vagy te nekem nyomorék?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!