Napjaink tudománya erősen politizált?

"oly kevés gyógymódról lehetett hallani"

Mire?

És mikortól nem "hallani"?

Ez egy totál szubjektív vélemény.

Ezernyi betegségre a gyógymód nem elég clickbait, hogy a közmédiában címlapon legyen, az nem jelenti, hogy nem történik semmi.

"Természetesen hosszú távon növeli a vállalat nyereségességét ha életfogytig vásárló marad beteg."

Nos, ha olyan betegségről van szó, aminek a tüneti kezelésével teljes értékű életet lehet élni, nem rontja a munkaképességet és nem abba fogsz belehalni, csak végig kísér, arra bizonyára nem erős a megoldáskeresési motiváció az egészségügy kutatás-finanszírozásában.

Bizonyára van ilyen, de nem laikus fogja megmondani, mi valójában ilyen és mi az, amire simán csak hiába van pénz, ha megoldás még nincs. És biztos, hogy az van túlnyomó többségben.

"Beteg emberekre szüksége van a gyógyszeriparnak, hiszen ők tartják életben az ipart."

Monopol helyzetben megérteném, de verseny van. Azt a gyógyszert vagy eszközt fogják tudni jobban eladni, ami hatásosabb.

Természetesen a tudomány erősen átpolitizált! Mióta van tudomány, és mióta van politika. Persze az „erősen” korban és helyben változik. Társadalomfüggő. Jelen esetben például nálunk azt mondanám, annyira átpolitizált, hogy amit kaptunk, az helyenként nem tudomány, hanem blöff.

Egy adott társadalom igényekkel rendelkezik, mégpedig sokfélével célban és erősségben egyaránt. Ez szüli az érdeket, ez szüli a képességet is arra, mit képes megtenni. Ezek így együttesen meg is határozzák az általa művelt tudomány jellegét. Azt, hogy mit művel mit nem, azt, hogy mire van pénze mire nem, azt, mire képes, mire nem. Sőt azt is, mit ismer fel igényként, mit nem. És ennek semmi köze a privatizációhoz, az egy időben változó divatú eszköz. Hogy egy intézmény mikor működik hatékonyan, azt szinte kizárólag a működtető emberek mentalitása (célrendszere) és képessége és a többi intézményhez fűződő viszonya dönti el. Ebbe az is beleszámít, amit úgy mondunk röviden, „tartás”.

Nagyon fontos, és nem lehet elégszer emlegetni: egy kritikai észrevételnél éles különbséget kell tenni elvi (elméleti) megfontolás és a gyakorlati működés között. Mindenkinek, a gyógyszeriparnak is érdeke, hogy tevékenysége stabil maradjon hosszú távon. Innentől azonban minden az ott lévő emberek (és persze az adott társadalom elvárásai mint kölcsönhatás) minőségén múlik. Lehet érdekem aszpirint termelni rogyásig, és eladni, hogy az mindenre jó. De ha valóban igényes szakember vagyok, tudni fogom, hogy ez egy darabig megy, aztán – a konkrét tapasztalatuk alapján – az emberek nem fognak hinni nekem. Se aszpirin ügyben, se más ügyben. És lehúzhatom a rolót, mert lesznek, akik másképpen állnak hozzá. Tehát fogok keresni egy megfelelő egyensúlyt. Pont olyant, ami jó az embereknek (miért? mert ez az egyensúly).

A penicillin egy „első” áttörés volt e téren. Azóta se szeri se száma. De persze ennek észevételéhez kell előbb érdeklődés a téma iránt, aztán pedig megértés. És ez sok munkát igényel. Manapság naprakésznek lenni szinte lehetetlen, éppen a gyors fejlődés miatt.

Még néhány fontos észrevétel:

„Beteg emberekre szüksége van a gyógyszeriparnak, hiszen ők tartják életben az ipart.” – nem, a beteg embereknek van szükségük a gyógyszeriparra, különben semmi esélyük. (ok-okozati összefüggés)

„Egy csokoládégyártó cégnek mi érdeke lenne leszoktatni az embereket a csokoládé evésről?” – baj lenne, ha ez lenne az érdeke. Meg az is, ha nem. A megoldás: a dolgokat a helyükön érdemes kezelni, nem végletekben gondolkodni. A csokoládésok ezt nem is teszik.

„Nagyon aggódom a génterápiákért, nem lesz könnyű elterjeszteni őket az érdekekbe ütközés miatt.” – nem inkább megérteni kéne őket? Ugyanis az érdekek ütközése a helyes irány megtalálásának egyetlen jó eszköze. Mondhatnám, az eszköze. Mióta az ember öntudatra ébredt.