A csillagok mozognak, vagy sem?
Sziasztok!
A csillagok mozgásáról kell kutatómunkát végeznem Pontosabnan személyre szóló munka ez, csak én(!) kaptam. Addig eljuttottam, hogy bemutattam a csillagokat, most térek rá a mozgásukra.
Az látom, hogy a csillagoknak látszólagos mozgásuk van... Vagyis a csillagok nem mozognak? Ha ez így van, akkor a pálya és az erők, amit szintén ismertetnem kell e témában, a Földdel vannak kapcsolatban?
Azért kérdezek, mert meg is akarom érteni ezt a témakört.
Köszönöm a segítséget.





Látszólagos alatt azt értik, hogy a csillagok a Földhöz képest mozognak („a Föld körül kering minden, aztán meg nem”-probléma).
De egyébként a csillagoknak ugyanúgy van forgómozgásuk és keringenek valami körül (nagyobb csillag, halott csillag, fekete lyuk), mint ahogyan a bolygók.





A csillagok mozognak. Alapvetően a galaxisuk középpontja körül, de ezen kívül egyéb mozgásokat is végezhetnek, pl. egymás körül keringhetnek, vagy a galaktikus körpályától is eltérhetnek.
A csillagos égen a Föld forgása miatt látszanak mozogni, de ha képzeletben megállítjuk a Földet, akkor is (emberi léptékkel) nagyon lassan mozognak, ezt hívjuk sajátmozgásnak (proper motion).















Példa a sajátmozgásra, a Göncöl-szekér csillagai 100.000 évvel ezelőtt (balra fent), most (lent), és 100.000 év múlva (jobbra fent).
(gugli: big dipper proper motion)
Sziasztok! Köszönöm a segítséget. Érdekes ez a téma nagyon, örülök, hogy ezt kaptam!
Furcsa, hogy én még az iskola előtt foglalkoztam a csillagokkal, az ismeretterjesztő könyvekből/műsorokból szedtem az infókat, de valahogy a mozgásuk kimaradt.
Egy kérdésem, ha lehetne még.
Leírtam, hogy a csillagok az életük végén fekete lyukká változhatnak. De ha jól emlékszem, nem minden csillagból lesz fekete lyuk, ugye?





Valóban, a fekete lyuk csak az egyik lehetséges csillag végállapot.
"Nagy tömegű csillagok egyik lehetséges végállapotaként, szupernóva-robbanás után a csillagmaradvány tömegétől függően vagy fekete lyuk, vagy neutroncsillag keletkezhet. A fekete lyuk keletkezéséhez elég nagy tömegű csillag szükséges, hogy még a belőle keletkezett neutroncsillag is összeroppanjon. Ez a tömeg jelenlegi ismereteink szerint valahol 1,7-2,7 naptömeg között van, a legkisebb ismert tömegű fekete lyuk 3,8 (±0,5) naptömegű.[12] Ha viszont a csillag tömege túl nagy (20-40 naptömeg feletti), akkor még a szupernóva-robbanás előtt a csillagszéllel annyi anyagot veszít, hogy a maradék tömege nem elég a fekete lyuk létrejöttéhez, így nagyon gyorsan forgó és nagyon erős mágneses térrel rendelkező neutroncsillagok, magnetárok jönnek létre."





Az előző idézetet kiegészítendő, nagyrészt a csillag tömegétől függően a lehetséges végállapotok, leegyszerűsítve:
- fehér törpe,
- neutroncsillag,
- fekete lyuk.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!