Lehet még olyan kémiai elem a természetben,amit nem fedeztek fel még?

Nem. A periódusos rendszerben nincsenek lyukak. Amiket még nem fedeztek fel, azok mesterségesen előállított elemek, amiknek a felezési ideje a nanosecundum törtrésze, így még vizsgálni is nagyon nehéz.

Hacsak nem dől meg az az elmélet, amire épül a periódusos rendszer, amire minimális esély van, még elvi lehetőség sincs, hogy találjanak.

Bár magkémiai szempontból létezik nulladik elem a pozitrónium, aminek vegyjele Ps.

Ez elektron-pozitron pár, aminek élettartama rövid, de kémiailag létező entitás.

Nagy jövő előtt áll a pozitrónium kémia mint anyagszerkezet vizsgálati módszer.

"elektron-pozitron pár"

Úgy tudom, ennek nincs élettartama. Vagyis nincs stabil állapota, még rövid ideig sem. Ha találkoznak, akkor azonnal, akadálytalanul egyesülnek.

Egyébként ilyen alapon akkor létezik a diproton is, mivel ha két protont elég közel viszel egymáshoz, azért egy rövid ideig együtt maradnak.

Ennek nyilván nemesgáz szerkezete lenne, mint a héliumnak, ha lenne ideje elektronokat befogni.

Viszont sokkal könnyebb lenne, mint a hélium.

Vagy pedig a 2 protonból és 1 vagy 3 neutronból összerakott hélium.

Ezen kívül léteznek azok az elemek is, ahol elektron helyett müont vagy antiprotont használnak. Ezek mind különböző elemek lesznek, hiszen alapvetően másképp viselkednek, mint az eredetiek.

Bár ezeket inkább izotópnak lehet tekinteni.

Csak igen rövid élettartamúak.

A transzurán elemeknél előfordulhat, hogy lesz valahol majd újra egy stabil tartomány, nem csak nanoszekundum alatt elbomló atomok létezhetnek, bár lehet, hogy nem lesz ilyen.

Az elég sokat elmond, hogy a belátható univerzumból sehonnan nem látjuk jelét eddig ismeretlen elemeknek.

A kérdésre nem lehet egyszerűen választ adni. Megpróbálok összefoglalni egy pár gondolatot, ami hasznos a kérdés szempontjából (mellőzve nehéz elméleti megfontolásokat, pl. kvantum szindinamikai eredmények).

A periódusos rendszer véges. Ez következik abból, hogy a magot összetartó erők erősen exponenciális jellegűek a távolsággal fordítottan. Magyarul: közeli távolságokban iszonyatosan vonzanak, nagyobb távolságokban pedig elhanyagolható. Ez ellen az erős kölcsönhatás ellen dolgozik a Coulomb-taszítás, ami nagyobb távolságokon is szignifikánsan hat.

A távolságok szemléltetéseként tegyünk sorba(! láncszerűen) optimális módon 2 protont és 2 neutront, amik a magunkat alkotja. A legkisebb Coulomb-taszítás akkor van, ha a két azonos töltésű részecske a legmesszebb van egymástól, vagyis a következő szomszédságot látjuk: pnnp. A probléma az, hogy a két proton így is erősen taszítja egymást, de már olyan távol vannak, hogy az erős kölcsönhatás közöttük nem lép fel.

A természetben persze nem láncszerű a mag, hanem gömbként képzeljük el, amivel a négy részecske között megfelelően kicsi a távolság, hogy fellépjen az erős kcsh., mégha nagyobb is a Coulomb-taszítás a lánchoz képest (ennyivel "erősebb" az első). Halkan megjegyzendő, hogy manapság egyre inkább bebizonyosodik, hogy az atommag is szerkezetes ("héjas"), hasonlóan az atomhoz.

A fentieket megemésztve nem csak a "rendszám szerinti" végesség érthető, hanem a nuklidok/izotópok szerinti végesség is. Emiatt nem lehet elképzelni egy olyan stabil elemet, amiben van mondjuk 50 proton és 0 neutron. A mag nagysága miatt sok "felszíni" részecske van, amelyekre nagyon kevés erős kcsh. jut, viszont hihetetlen módon taszítják egymást a Coulomb-kcsh. révén. Erre vannak jelzők is, az ún. "mágikus számok", amely energia szempontjából optimális proton-neutron arányra utalnak.

Összefoglalva tehát, ha a Földön természetben előforduló elemeket úgy értjük, hogy stabil és létezik legalább egy másodpercig, akkor valószínűleg mindet felfedeztük.