Fizikusok! Mit jelent ez? (általános relativitáselmélettel kapcsolatos)
"Immár világhírű tudósként újabb érdekességre hívta fel a figyelmet: a görbült téren áthaladó fénysugárnak több utat kell megtennie, mintha ugyanazt a távolságot az eredeti egyenes mentén tette volna meg. Így, ha összehasonlítjuk az adott távolság megtételéhez szükséges időt a görbült és az attól mentes térben, azt tapasztaljuk, hogy a görbülettől mentes téren gyorsabban ér át a fény, azaz megelőzve a görbült térben haladó társát, annak múltjába kerül. Megfordítva a dolgot: minél erősebben görbült a tér, annál tovább „tartja fogva” a rajta áthaladó fényt, így a „szabadulás után” a kevésbé torzult térrészen áthaladó társának a jövőjében köt ki. Tehát a gravitáció (és a gyorsulás ugyanúgy) lelassítja az időt!"
Miért köt ki az egyik a másik múltjában, illetve jövőjében?
Egyszerűen, ha lehetséges.
És hozzáértők, ha megkérhetem.
Ezzel most ismét olyat mondtál, (gondolom, te írtad az első hozzászólást is) amivel nem adsz választ a kérdésemre.
Tisztában vagyok azzal, hogy az idő különböző sebességgel mozgó megfigyelők számára máshogy telik.
De a fénysugarak sebessége állandó, csak (itt) eltérő utat tesznek meg. Ebből miért következik az idő lassulása?
Szerintem eléggé világosan tettem fel a kérdéseimet, de elismételhetem még egyszer:
Abból, hogy két fénysugár egyike később érkezik a B pontba eltérő útvonalon való haladás miatt, miért következik az idő lassulása?
Válasz a kérdésedre.
Szerintem kifejtettem azt amit tudni akarsz én ugy érzem.Amugy kössz a linket, vagyok olyan elvetemült hogy elolvassam :)
A lényeg az hogy a Minkowski féle 4 dimenziós teret kellene kicsit áttanulmányoznod, amit a neten bárhol megtehetsz. A lényege az, hogy az idő is hasonló mint a tér.És ha a tér görbül, az idő lassul.Mint ahogy az A-ból a B-be történő mozgás is lassab a görbe pályán mint az egyenesen.
Amugy ez a kérdés a foton szempontjából tök hülyeség, mert számára nem értelmezhető az idő fogalma.
Köszönöm a válaszokat!
Bár igazából most sem értem, hogy mindabból, ami az idézett részben van, miért következik az idő lassulása.
Egyébként szerintem a tanulmány másik fele, azaz a húrelmélet bemutatásától kezdődő rész az egyszerűbb.
Szóval ha az első fele nem okozott gondot, akkor valószínűleg a másik sem fog.
Amúgy nagyobb vonalakban értem a dolgokat. A relativitással kapcsolatban is tisztában vagyok az idődilatáció, a távolsági kontrakció, az energia-tömeg ekvivalencia, a térgörbület jelenségével, de elmélyültebben azért nem foglalkoztam velük.
Az idézett rész pl pont azt tárgyalja, miért következik a térgörbületből az idő lelassulása, de az összefüggést továbbra sem látom.
Te egyébként milyen viszonyban vagy a fizikával?
Csak érdekel? Vagy tanulod magasabb szinten?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!