Mit gondoltok erről? Úgy képzelem el a világot, mint egy önműködő örökmozgó "szívverés"?

Az örökkévaló mindenség felrobban (kitágul), közben a részecskéi (nem mind) a saját szemszögükből nézve alakzatok széles skáláját veszik fel. Az nagyobb testeken és belül kisebb alakzatok alakulnak ki, akik számára még lassabban telik az idő. Lényegében minél kisebb egy létező annál lassabban mozog, azaz lasabbnak érzékeli az idő telését. Miközben az egyetlen egész számára az egész "teremtés" elhanyagolhatóan rövid vagy nulla ideig tart.

Miután az Egész elérte a véges kiterjedését gumiszerűen visszapattan önmagába - ám a visszapattanás olyan energiával történik (azonos a robbanással), hogy mindig egy újabb robbanást eredményez. Ez megfékezhetetlen és újra és újra megtörténik végtelen hasonló univerzumvariációt megteremtve. Ezzel magyarázhatóak a párhuzamos valóságok is.

Nem vagyok tudós, szóval lehet számos buktató van benne, de nyitott vagyok minden magyarázatra.