Minnél közelebb megyünk egy fekete lyukhoz annál lassabban telik az idő?

A fekete lyukat sok laikus úgy képzeli el, mint ami bármilyen messzeségből magába szippant mindent. Ez egy teljesen téves kép.

A fekete lyuk egy gravitációs kollapszuson átesett egykori csillag (vagy valamilyen anyag), amelynek akkora a saját magára kifejtett gravitációs ereje, hogy semmilyen erőhatás nem képen neki ellenállni, és önmagába roskad. Mai ismereteink szerint pontszerűvé zsugorodik, létrejön egy ún. szingularitás, ahol az anyag megszűnik létezni a mi univerzumunkból ismert formájában, és csupán a tömege, töltése és perdülete (impulzusmomentuma) marad meg.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gravitációja végtelen nagy lenne, csupán azt, hogy mivel az anyag egy pontba koncentrálódik, ezért a gravitácós tere egészen eddig a pontig tud erősödni. A Föld gravitációja pl. nem ilyen, mert a kiterjedése véges, nem is nagy a sűrűsége, és ha elkezdesz ásni lefelé, akkor egyre kisebb a gravitáció, amit érzel. Ha a Föld varázsütésre fekete lyukká válna a most is ismert tömegével, akkor a gravitációs erő itt, ahol most vagyunk, nem változna meg, csak a szilárd felszín tűnne el a lábunk alól. Keletkezne egy üres tér, amiben elindulhatunk a fekete lyuk felé, így egyre erősebb gravitációt fogunk érezni, mert a Föld teljes tömege továbbra is a "lábunk alatt van". Aztán elérnénk az eseményhorizontot, amit átlépve számunkra (vagy bármi másnak) már nincs visszaút.

Ez az ami különleges a fekete lyukakban: hogy nagy tömegük és kompaktságuk miatt a körülöttük lévő téridőnek van olyan "hozzáférhető" (azaz időszerű világvonallal elérhető, vagyis hétköznapi értelemben beutazható) tartománya, amelyből már nincs visszatérés.

Sima csillagok és bolygók esetében ilyen téridő-tartomány nem létezik.