Hogyan működik a természettudomány?

A természettudomány egyetlen (intuitíven elfogadható, de szigorúan logikailag nem igazolható) alapfeltevésből indul ki, mégpedig abból, hogy a megfigyelőtől független kísérleti megfigyelések általánosíthatóak a világra nézve.

Magyarul a tudomány azt mondja, hogy ha tegnap leesett a labda, ma is leesett a labda, akkor holnap is le fog esni a labda, feltéve, ha nem csak egyetlen ember tudja újra és újra leejteni.

Ha ezt az alapfeltevést elfogadjuk, akkor a tudomány egy olyan logikai érvrendszert alkot, amiben minden állítás visszavezethető valamiylen kísérletes tapasztalásra vagy mefigyelésre. Lehet, hogy több lépésen át vezethető vissza, és az is lehet, hogy téves az állítás, de soha nem vezethet ki a kísérletesen megfigyelt világból. Illetve ha előrejelez valamit, akkor nem vezethet ki a kísérletesen elvileg megfigyelhető világból.

És tulajdonképpen ez a nagyon kevés alapvetés meghatároz egy csomó mindent, amit tudományosnak tekintünk. Például a megfigyelőtől független megfigyelésnek egy egész halom módszertana van, statisztikai analízisektől kezdve a kettősvak próbáig, de ezek mind csak azt szolgálják, hogy a kísérletező még véletlenül se tudja tudat alatt befolyásolni a megfigyelést. Vagyis legyen tőle független.

Mivel a tudomány állítások halmaza, ezért nagyon fontos még, hogy betartsa a klasszikus érvelési szabályokat, azaz aki állít az bizonyít, és ugye az összes érvelési hiba tilos.

Tehát tulajdonképpen a tudomány az a megfigyelőtől független kísérletekből levont logikailag helyes következtetés. Nyilván mivel emberek csinálják mindezt, néha hiba történik, és mondjuk a kísérletek mégsem függetlenek a megfigyelőtől (azaz hibásak), vagy a következtetés hibásan lett levonva. Ezeket az állításokat a tudomány korrigálja, kivonja a forgalomból, tehát az igazi tudomány felsmeri a saját tökéletlen voltát és önkorrekcióra is képes.

Ezzel szemben az áltudományt a legkönnyebben úgy lehet felismerni, hogy ezen három dolog közül legalább az egyiket nem tartja be, de igazából az egyik be nem tartása legtöbbször együtt jár a többi be nem tartásával.

- Lehet, hogy a megfigyelések nem függetlenek a megfigyelőtől, vagy eleve egy lényegénél fogva megfigyelhetetlen entitást feltételeznek. Például mondjuk egy ilyen földcsakra mérő sámán látja a földcsakrákat, de nem mondja el, hogy én hogyan láthatom őket. Nincsen semmilyen módszer, műszer, igazolási mód, ami őt alátámasztja.

- Az áltudomány egyáltalán nem képes az önkorrekcióra. A tudomány nem dönti el előre, hogy mit akar igazolni, azt igazolja, amit talál. Az áltudománynak előre meg van adva, hogy mit kell találni (pl Isten létezik), és bárilyen ellentmondásra is hívjuk fel a fgyelmet, valamilyen csűrés-csavarás segítségével továbbra is azt találja.

- Az áltudomány érvelési hibákra épül. Az érvelési hiba az egy meglehetősen enyhe kifejezés, olyan mintha azt mondanám, hogy hát véletlenül ráléptem a lábadra, bocsika. Az érvelési hiba az valójában érvelési szabálysértés, azaz olyan, mintha mondjuk a sakkban a bástyával átlósan mennék. Tilos. Nem szabad. Ha ilyet csinálok sakkversenyen, kizárnak, de az a minimum hogy vissza kell tennem a bástyát oda ahol volt, és valami szabályosat kell lépnem.

Sajnos az érvelési hibákat nagyon kevesen ismerik fel, pedig ez a legjobb módszer az áltudomány felismerésére. Például amikor azt mondják, hogy a világ túl komplex ahhoz, hogy spontán létrejöhetett volna, akkor ez a személyes kétely nevű érveléis hiba. A személyes kétellyel nem az a baj, hogy tilos kétkedni. Hanem az, hogy megszegi azt a szabályt, hogy annak kell alátámasztania, aki állít. Ha azt mondom, hogy a világ túl komplex, akkor konkrétan azt állítom ilyen ártatlan két szóba becsomagolva, hogy nekem a birtokomban van egy komplexitási skála, azon meg tudom mérni a világ komplexitását, illetve ebből meg ebből a természeti törvényből le tudom vezetni azt a határértéket, aminél nem lehetne komplexebb. Tehát ha azt mondom hogy túl komplex, akkor engem terhel annak a bizonyítása, hogy milyen skálán, hogyan mérve, pontosan mennyi, mi a limit, és az hogy jött ki. No ilyet nem szoktak az áltudósok.

Az érvelési hibáknak se szeri se száma, a tipikusak között van a szalmabáb-érvelés (amikor nem azt cáfolja, amit én mondok, de úgy tesz mintha megcáfolt volna), a mazsolázgatás (amikor felsorol néhány kivételt, ami akár az igazát is alátámaszthatná, de nem vesz tudomást a többiről), stb.

Nagy hirtelen ennyi.

Empirikus oldalról megközelítve:

Az első a hipotézis felvetése. Ez általában már ismert adatokon, megfigyeléseken, ismereteken nyugszik azokban valamiféle összefüggés megsejtése. De szélsőséges esetben akár lehet vallási, vagy ezoterikus forrása is a hipotézisnek. Mondjuk legyen a példánkban a hipotézis az, hogy egy adott testben nagyobb feszültség esetén nagyobb áram folyik át.

A hipotézist utána át kell alakítani kérdéssé. Példánkban az a kérdés, hogy különböző testeket – anyagokat, alakokat – megnézve, azokra különböző feszültséget kapcsolva hogy alakul az áramerősség a feszültség függvényében.

Utána az ember tervez olyan kísérletet, amiben megpróbál minden lehetséges egyéb tényezőt kizárni, illetve semlegesíteni. Pl. a különböző kísérleteket végezzük azonos hőmérsékleten, azonos páratartalommal, azonos műszerekkel. Illetve próbáljuk általánosítani a megfigyelést. Pl. ugyanannak a testnek, ugyanazon feszültség mellett megnézzük különböző hőmérsékleten is, hogy mekkora áram folyik át rajta. Vagy pl. a gyógyászatban elengedhetetlen a kontrollcsoportos, kettős vak kísérlet, pl. egy gyógyszer hatásának vizsgálatánál a beteg nem tudja, hogy hatóanyagot, vagy placebót kapott, így nincs befolyásolva abban, hogy milyen tünetekről számol be. Az orvos sem tudja, hogy beteg mit kapott, így ő sem visz bele tudat alatt olyan tényezőket, amik hatással lehetnének, illetve nem befolyásolja a beteg gyógyultságának megítélését. Aki meg tudja, hogy melyik beteg kapott placebót, és melyik hatóanyagot, és így képes kiértékelni az eredményt, az meg utólag teszi meg ezt, nem érintkezve sem a beteggel, sem az orvossal.

Aztán jön a kísérlet, mérés, ahol minden vizsgált tulajdonságot számszerűen, mértékegységeket használva mérünk. A nagy áram nem tudomány. A 1,83 A már közelít hozzá.

Az így összegyűlt adatokból próbáljunk alkotni egy matematikai modellt, ami a legjobban leírja a feszültség és az áramerősség közötti összefüggést. Ha jól csináltuk, akkor az összefüggés adott anyagnál, illetve adott egyéb paraméternél lineáris lesz. Ez igazolni látszik a hipotézisünket. Persze ha más hipotézist vetettünk fel, akkor lehet, hogy az cáfolja az alap hipotézisünket, azt eredményezi, hogy a vizsgált jelenségek, illetve tulajdonságok között nincs, vagy más jellegű az összefüggés. De nem baj, ez is lehet tudományos eredmény.

Aztán ha már van egy matematikai modell, akkor tegyük próbára. Nézzük meg, hogy egy már vizsgált test estén mit mond a modell, mekkora áramerősség fog átfolyni az adott testen, ha ennyi és ennyi a feszültség. Aztán mérjük meg, és vessük össze a modell által adott értéket a mért értékkel.

Persze a folyamat kicsit bonyolultabb, még egy ilyen egyszerű összefüggés esetén is kell pl. hibát, korrelációt számolni, stb…

Ha ez megvan, akkor lehet publikálni az eredményeket. Ehhez elengedhetetlen, hogy más, a szakterületen jártas személy, vagy csoport átnézze a publikációt, hogy esetleg kiszúrja a módszertani hibákat, hülyeségeket, apróbb hibákat.

Aztán ha a publikálás után más független szakember, vagy csoport reprodukálja a kísérleteinket, akkor kezd tudományosan elfogadott lenni. De igazán az a jó, ha teljesen más alapon, más módszertanon alapuló kísérletek is ugyanerre a feltárt összefüggésre vezetnek.

Ha meg más hasonló összefüggésekkel együtt egy konzisztens egészt alkot az általunk feltárt összefüggés, akkor kialakul az adott terület elmélete. Pl. a Boyle–Mariotte-törvény feltárta a kapcsolatot – gázok esetén – a nyomás és a térfogat között. A Gay-Lussac-törvény feltárta a kapcsolatot a nyomás és a hőmérséklet között. A Charles-törvény meg a térfogat és hőmérséklet között. Ebből aztán lett egy egyesített gáztörvény. Ez aztán az Avogadro-törvénnyel kiegészülve kiadta az egyetemes gáz állapottörvényét. Ez meg sok-sok más egyéb egymással konzisztens összefüggéssel együtt kiadta a termodinamika elméletét.

Persze mindez egy skicc, a valóság ennél bonyolultabb.

~ ~ ~

Másik lehetőség, ha már meglévő, feltárt összefüggések összekapcsolásával próbálunk feltárni valami új, addig nem ismert összefüggést. De sokszor tulajdonképpen hipotézisekhez vezetnek, amiket aztán a fenti módon szükséges kísérleti úton igazolni.

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

Gyanakodhatunk, hogy áltudománnyal állunk szembe, ha:

- Homályos tartalmú definíciókat, vagy definíciók nélküli fogalmakat tartalmaz. (Az ezoterika hemzseg az ilyenektől.)

- Ugyanannak a fogalomnak több különböző jelentését mossa egybe. (Pl. a hétköznapi szóhasználatban egészen mást jelent az energia vagy az erő, mint a tudományban.)

- Túl egyszerű összefüggéseket tár fel bonyolult dolgok között, aminek a megértése nem igényel komolyabb ismereteket.

- Magától értődőnek, triviálisnak állít be olyan állításokat, amik nem megkérdőjelezhetetlenek. (Pl. semmi nem hozhat létre nála komplexebb dolgot)

- Igazolatlan állításokat vesz be az érvelésbe. Gyakran több igaz állítás után közbevetőlegesen. (Pl. mivel a kör tökéletes forma {bizonyos tekintetben oké}, és mivel az égitestek csak tökéletes formájú pályán mozoghatnak {miért is?}, ezért a bolygók körpályán mozognak.)

- Tudományos eredményeket kérdőjelez meg, vagy tart hibásnak, tudományos módszertannak megfelelő cáfolat nélkül.

- Valamit pusztán azért tart bizonyítottnak, mert elképzelhető.

- Kvalitatív jelzőket használ kvantitatív leírás helyett: kicsi, nagy, sok, kevés, rövid, hosszú; vagy valószínűtlen, esélyes, elképzelhetetlen, elfogadhatatlan stb… (A személyes kedvencem a „mérgező”. Minden anyag mérgező bizonyos dózis felett, és ártalmatlan bizonyos dózis alatt. 0,1 µg arzéntől nem lesz semmi bajod, de 10 liter víz egyszerre való elfogyasztásába bele lehet halni.)

- Anekdotikus érvelést alkalmaz (pl. Józsi is meggyógyult a pálinkától. Meg Pista is), ahelyett, hogy elfogulatlan, számokat tartalmazó statisztikát tárna fel (220-220 kísérleti egyénből 34-en gyógyultak meg, akik pálinkát fogyasztottak, és 38-an, akik nem.)

- Ennek egy fajtája, mikor valaki az összefüggéshez keresi az adatokat, és nem az adatokból vonja le az összefüggéseket. (Pl.: A dohányzás nem káros az egészségre, hiszen Churchill is dohányzott, mégis milyen hosszú életet élt. Meg a nagyapám is.)

- Feltételezésből von le következtetéseket, majd ezt továbbgondolva később magát a feltételezést tényként kezeli, gyakran körkörös érvelésbe futva.

- Valaki az érzelmekre próbál hatni. (Pl.: Az uborka megelőzi az autizmust. Mivel nem szeretnéd, hogy a gyermeked autista legyen, ezért mindenképpen hinned kell az uborka gyógyító hatásában.)

- Ehhez hasonló, ha valaki azt ecseteli, hogy az ő eredményeit elhallgatják, üldözik.

- Valaki a további kutatásához anyai támogatás kér. (Az örökmozgó megépítése a küszöbön van, csak elfogyott a pénzünk. De ha valaki támogatná a kutatásunkat, akkor sikerülne a gyakorlatba ültetni az örökmozgó elméletünket.)

- Jelentős előnyt, hasznot (nem csak anyagi hasznot), megváltást ígér.

- Bármely politikai, ideológiai, vallási meggyőződés megnyilvánul az érvekben, vagy ilyet igyekszik alátámasztani.

- A tudományosnak látszó megállapítások mellé kereskedelmi termék reklámja társul.

- Meg úgy általában bármilyen érvelési hibát tartalmaz az okfejtés.

Hova lett?

Tegnap még volt!